2018. ápr 23.

Lorin Walker Madsen turné - A vége

írta: Krómer Márton
Lorin Walker Madsen turné - A vége

Előzmények itt12, 3, 4, 5, 6.

dscf2758.JPG

7. rész után

viszonylag frusztrált Mártont még egy kissé sikerült felhúzniuk a holland sofőröknek. Itt álljunk meg egy szóra. Mert van valami a népek autópálya-használati szokásaiban, ami 90%-os általánosítással igenis igaz. Valami néplélek kérdés lesz, majd valaki kikutatja. Lehet a KRESZ-oktatásban kell a hibát keresni…vagy mindkettő. A már régebben említett svájci esetben inkább az előbbi az igaz. A németeknek egyszerűen meg van a kultúrájuk hozzá, hogy használjuk az autópályát. A belgák és a hollandok viszont állítom, hogy rosszabbak magyaroknál!

Mikor 120-szal, kellemes utazóban mégy a belső sávban, elhaladnál egy, a jobboldaliban csorgó autó mellett, aki épp beért egy kamiont: egészen biztos lehetsz benne, hogy tíz méterre tőled fog kivágni eléd, majd – miután biztonságban érzi magát a belső sávban – ott is marad a következő 8-10 kilométer erejéig, 110-zel tüttyögve előtted, egészen addig, amíg a teleszkóppal kivehető egy kamion kontúrja a horizonton. Az még a cseresznye a torta tetején, hogy van, aki miután befejezte a 10 kilométeres előzést 110-zel, mint aki jól végezte dolgát: visszasorol jobbra, és felgyorsít 130-ra…

route_last.jpg

Meg kellett állnom egy kávéra, hogy lehűtsem az agyam. Ezután még szerencsére minden nagyvárosban, amin áthaladtunk, belekósoltunk a délutáni dugóba. Így kb 8 órát élvezhettük a hosszú szürke csík nyújtotta élményeket a mai nap folyamán.

A klub Gent belvárosában, egészen pontosan a főtéren van. Kissé macerás a bejutás, még Kurt jól össze is zavart, hogy hova szabad- meg nem szabad behajtani, plusz a GPS minden második egyirányú utcát a másik irányból ismer…aztán még fél óra parkolókeresgélés. Később kiderült, az a hobbijuk, hogy félévente cserélgetik a behajtási irányokat...ezek tényleg nem tudnak már mit kezdeni magukkal a nagy jólétben. :P

 

Végre, kiülök a kávémmal a bár elé. Ezek az esti kávék esnek a legjobban. Mind ingyen van. :D
Koncert alatt ténferegtem kicsit a városban, aztán kidőltem.

Laza út a fesztiválra, majd sok órányi unatkozás. Egy kultúházban tartották, és bár elég sok ember ott volt, a nagy részük nem jött be a délutáni koncertekre. Igyekeztek a programot igen színesre összehozni: amerikai rockabilly, svéd rockabilly, francia Elvisek…igen, jól gondoljátok: az összes ugyan olyan! :S Bármennyire is unom már a countryt, hatalmas megkönnyebbülés volt, mikor Lorin színpadra került.

Buli után gyors rámolás és átrándultunk a határ túloldalára, egy 700 fős kis falu étterem-kocsmájába. A legszembeötlőbb különbség mondjuk Magyarországgal nyilván, hogy minden élére vasalt, és ha lemegy 30-40 ember a kocsmába bulizni, az ki tud fizetni 300 eurót egy zenekarnak, hogy legyen élőzene…

Kezdem magam úgy érezni drága Claire, mint az a manus a Rejtő-könyvben, aki tíz éve ül börtönben, de az utolsó napját tölti…sose vártam még turné végét úgy, mint most, hogy újra láthassalak! (Ami azt illeti eddig egyáltalán nem vártam a végét egy turnénak se, de most valami visszahúz.)
Ugyanakkor van ebben valami kettősség, mert lassan elkezdett beszivárogni a turnévégi depresszió is a képbe, de úgy ahogy jött, azonnal el is nyomta a vágy, hogy ott álljak előtted...

És még van egy nagyon hosszú nap. Olyan hosszú, hogy a végére kettő lesz belőle. Ugyanis, egy kellemes, napsütéses csillezés után átvágtattunk a 30 kilométerre lévő Helmondba, ahol egy közepes méretű bárban vasárnaponként délutáni bulikat csinálnak. Tele volt a hely, este 7-kor már ki is lőttünk, hogy a határ túloldalán lévő belga Hamontban koronázzuk meg a turnét. Hajnalig nyomták a srácok, átlagéletkor 18 év körül. Elég nagy kontraszt volt a turné többi koncertjéhez képest. Hajnal 4-kor nagy búcsúzkodás a brüsszeli reptéren. Kurt barátunk reggel 10-ig nem fogadott, mert dolga volt, úgyhogy nettó 3 órát aludtam a buszban.

Némi papírmunka és kölcsönös elégedetlenkedés után kivitt a brüsszeli vonathoz - nem akartam Charleroin tölteni az egész napot -, majd elhatároztam, hogy többet a kisstílű, rugalmatlan, kocka belgával nem dolgozok.

Már a vonaton suhanok Brüsszel felé, drága Claire. Az Alithia muzsikája nyugtatja háborgó lelkemet. Majd egy hónapnyi együttlét után ott kellett hagynom a barátaimat, akik támaszaim voltak minden nehézségben. A biznisz lélektelen világán átjutva, üresnek és kimerültnek érzem magam, de ott lebeg szemem előtt, hogy hamarosan megölelhetlek, hogy minden élményem személyesen oszthatom meg veled, mindent, amit leírni nem tudtam, de az elmúlt 25 napban összegyűlt bennem.

...

Kisegítettem egy szimpatikus német párt húsz centtel, hogy az 5 eurós csomagmegőrzőben ott tudják hagyni a cuccot, beszambáztam Brüsszelbe, sétálgattam két órát, megtaláltam a város legérdekesebb, steam punk házát, vettem gofrit a Transporterből áruló bácsitól, ittam egy kávét, felvettem a bőröndöm, megkerestem a buszt, ami kivisz a reptérre (előre vegyél jegyet, mert különben nem férsz fel), várakozással teli szívvel hallgattam a Pál Utcai Fiúkat...

Leszállván a buszról, egy újabb káros szenvedélyt hagytam örökre a belgákra és nagyon büszkén ücsörögtem a beszállásra várva, elsőbbségi szolgáltatásomat jól fel nem használva utoljára léptem a fedélzetre. A lemenő nap fényében bámultam ki az ablakon. Milyen stílusos keretet ad a turnénak. 

...

Kilépve a terminálból egy Tündér várt rám...de ez már egy új történet kezdete...

Szólj hozzá