2018. ápr 08.

Lorin Walker Madsen turné - hatodik rész

írta: Krómer Márton
Lorin Walker Madsen turné - hatodik rész

Hippik Hollandiától Németországig

Sokadik fejezet...á tökmindegy

 

Ha lenne időnk, és nem vinne el a szélvihar, nagyon szívesen körülnéztem volna azért. Biztos tele van a tengerpart bunkerekkel. Nem beszélve ezekről a mókás, uszonyos hajókról, amit sajnos nem állt módomban közelebbről szemügyre venni, csak a buszból fényképezgettem, amíg nagyon nem dudáltak mögöttem. :D A kedvencem a világítótorony-hajó! :)

Borzasztó hideg- és szélviharos napunk van. Azt gyanítom, izomlázam lesz estére, úgy kell tartani a buszt, hogy ne vigye le a szél a pályáról. Az az idő, amiben ha három és fél percnél többet töltesz kint, apró cafatokra fagysz, majd darabkáidat messze viszi a szél a határban…

Megvilágosodtam, és egyszeriben egyértelművé vált a mindent behálózó csatornák funkciója: azok hajtják meg a malmokat, hogy mindenhova jusson szél! :P

Ismét meglepetés ért Nortstedtben, Hamburg mellett. Hova megyünk? Valami lemezbolt…aprócska klub, befér vagy 50 ember, de gyakorlatilag tévéstúdiónak berendezve. Elképesztő mennyiségű professzionális technikát zsúfoltak be erre a pici helyre. 7 tévés kamerával vesznek minden koncertet. Ennek megfelelően a fény-és hangtechnika is hibátlan. (A fény elég tévés mondjuk, de nekik úgy látszik ez jön be). Olyan a hangulata az egésznek, mintha mondjuk egy Petőfi Akusztik felvételen lennél, csak több a kamera. Van egy youtube csatornájuk, oda gyűjtik ezeket az audiovizuális kincseket. Az itt játszó – Lorinhoz hasonló zenekarok – valószínűleg soha életükben nem kapnak lehetőséget ilyen minőségű koncertfelvétel készítésére. Februárban voltak túl az ezredik! felvételükön. Sztereotip németes profizmus van itt, ami a fogadtatástól a vendéglátáson át a szállásig mindent felölel. Végre hibátlan szállodát kaptunk. Már nagyon kellett a tegnapi, apró, reggelre félig leengedő, koszos légmatracos és éjszakára kikapcsolt fűtésű, klub feletti szállás után.

Ideúton történt egy mókás eset, ami akár igen kínossá is válhatott volna, de hála Istennek a rend fiatal német őrei lazák voltak. (És valószínűleg némi papírmunkától is meg akarták magukat kímélni.) A történet a követezőképp esett: Utánunk eredt egy pályarendőrautó, ami annak rendje és módja szerint meg is előzött, és lekísért a pihenőhelyre. Rutin-ellenőrzésnek indult: jogsi, forgalmi, amcsik útlevele…na igen. 

-Mr Madsen, megszagolná az útlevelét, kérem?
-Tudom, marihuána szaga van.

A hiba az útlevélnél volt. Ugyanis Lorin hol másutt tárolta volna Hollandiában vett gandzsáját, mielőtt – ismét hál’ Istennek elég hamar - nyakára hágott volna, mint ahol az összes pénzt és iratot tartja.
Elmondta az igazságot, ami módfelett viccesen hangzott, nehezen is bírtam ki röhögés nélkül. Ellenben a következő kérdés nyilván, hogy megnézhetjük-e a táskádban, van-e? Ó a táskám hátul van, belenézhet nyugodtan. Nyilván a mellette lévő két táska egyike sem az övé…

Némi tanakodás után egy kacsintás kíséretében visszakaptuk az iratokat, amihez azért - mintegy diszkréten érzékeltetvén, hogy "kérlek ne nézz hülyének" - odaszúrta a közeg, hogy „good story”.

 

Mark kunyhója egy szigeten van Dordrecht (Hollandia) kertvárosában. A ház alsó része a stúdió-klub, nem sokkal nagyobb, mint egy méretes nappali, de határozottan hangulatos. A város mínusz 3,5 méteren van, ez az új alacsonysági rekordom. :) A sziget, ahol Mark lakik igazából az '53-as nagy hollandiai árvíz után alakult ki, aztán úgy hagyták. 

Mark barátnője reggel sokkoló hírrel fogadott: az éjjel, miután lefeküdtünk, Markot kórházba szállították szívritmuszavarral. Azt mondta, reggelre jobban van, azért eléggé megütött a hír. De kemény csávó, beszéltem vele pár nappal később, mondta, minden rendben, csak kicsit diétáznia kell. A héten már próbált  a zenekarával. Tekintve, hogy dobos... :D

...

Claire, nem gondoltam, hogy ennyi turnézás után még meglepetés érhet, de mégis megtörtént; mivel Kurt barátunk nem az a szószátyár típus ha a koncertek körülményeiről van szó, hát nem is tudtunk egy címen kívül többet a mai buliról. Így aztán igen nagyot néztünk, mikor a helyszínre érkezvén egy tübingeni hippikommunát találtunk. Egy egész kis falunyi cirkuszos lakókocsi, színes fakerítés, több utcányi bódéval, lakókocsival, lakóautóval. 160-an laknak benne, nyilván nagyon aranyosak. 

Az egyetlen apró kellemetlenséget az okozza, hogy baromi hideg van, és a turnézással töltött idő lefárasztott minket már annyira, hogy nem volt kedvünk a közösségi térben fürdés nélkül, büdösen lefekülni a földön/kanapén, inkább foglaltam egy apartmant Stuttgartban.

 

Ezeket a képeket mindenképp érdemes átlapozni. :)

A lakóparkban szinte mindenki egyenáramot használ napelemekről, ezért tényleg teljesen akusztikus buli volt. A PUB egy kinyitott cirkuszos lakókocsi hozzáépítve egy kis faházzal. A világításért a gyertyák felelnek. Leírhatatlan hangulat volt. Ott álltunk abban az apró bódéban, 30-40 ember, gyertyafénynél, miközben szólt az egészen autentikus akusztikus country. Leírhatatlan hangulata volt a helynek, pont olyan, ami a napi 600 kilométer vezetés és a furcsa egyéb körülmények, a hideg ellenére visszarángat, hogy akard átélni a pillanatot, nem csak túl lenni egy újabb bulin, hogy másnap tovább nyomjad Berlinbe, újabb 8 órát abban az ülésben, aminek már puszta gondolatától megfájdul a hátad.

630 km, hátfájás, hóvihar, maszatoló ablaktörlő: nulla kilátás, megáll, pucol, eltör, nem árulnak a kútnál, ablaktörlő-puzzle, újra működik, hisztis főhős, feltöltve kávéval, hiszti elmúlik. Berlini út pipa.

Szólj hozzá