Dynazty EU Tour 2022 - Utolsó fejezet
Folytatjukö
Reggel tizenegykor körútra indultam, és mivel Essen központja gyakorlatilag Törökország, nem volt probléma, hogy húsvét hétfő van, hamar szembejött egy étterem. Lelki békémet elnyervén visszaslattyogtam a buszhoz, ahol a menedzser elvtárs által kifosztott Lidl várt minket terülj-terülj asztalka formájában. Rövid séta után összeakadtunk a reggeliző északi népséggel, csatlakoztunk, majd az egyre bővülő társaság az olasz kávézóban stílszerűen némi Aperol Spritz-cel oltotta másnaposságát. Kellemesen elcsillezgettünk délutánig.
Mobilnetem kifogyván a délután folyamán sűrűn látogattam a kis teret, ahol a Marktkirche szakadozó free wifije segítségével próbáltam néha vissza-visszacuppanni a huszonegyedik századba.
Esténként ételosztás van a Turock-kal szembeni katolikus templom előtt. Zárójeles – előre leszögezném: kizárólag megfigyelésen alapuló, politikamentes - megjegyzés: Essen belvárosában az őslakosok leggyakrabb előfordulása három állapotban. 1. metalkoncertre jönnek a Turockba. 2. ételosztásra a templomhoz. 3. cigit tarhálnak gyakorlatilag minden utcasarkon. A következtetéseket mindenki levonhatja belőle. Zárójel bezárva.
Napfényes reggelre értünk Hamburgba. Míg vártuk, hogy nyisson a Logo, mörcs ladynk rávett, hogy próbájam ki a szemközti Dr. Feelgood bubis teát. Vicces csillezés, megalapozzuk a melót. :D
A Logo az az apró, szemközti ház, színpad a hosszabbik oldalán, a biztonság kedvéért pont a közepén egy oszloppal. :D Jó kis klubkoncert volt, dugig emberekkel, rengeteg stroboszkóppal. Maradt idő egy jó zuhanyra load out után, aztán aludtam Berlinig.
Ratyi, hideg, esős idő. Az ORWO haus a Forte filmvállalat német megfelelője. Az egész épület tovább él - jellemzően az underground zene világában -, amolyan berlini Közvágóhíd, csak ezt úgy tűnik, nem dózerolják le. Horror lift, de ipari felvonó is van, ami egyenesen a „koncertterembe” visz. Szóval álomszerű bepakolás. Kristóffal kissé átrendeztük a placcot, hogy a backstage ne csak egy üres szoba legyen. :P Hibátlan alter romkocsmát varázsoltunk belőle. Mindent a zenészekért. Már a lehetőségekhez mérten.
A hely puritánságától eltekintve, promóterünk azért kajaügyileg kitette a lelkét, nem volt panasz a cateringre. Még egy minihordós sörcsapot is kaptunk. A helyi fénycucc 8 dimmercsatornából állt, ezen az estén – a művészurak-hölgyek örömére – kimaxoltam a füstgépek kínálta lehetőségeinket. Anton egyéb elfoglaltsága miatt Hamburgban otthagyta a brigádot, így az uccsó négy bulin Alexi egyedül keverte a négy zenekart, és olyan hangzást csalt ki az aprócska helyi hangcuccból, hogy letépte a fejem. Hangbűvész a csávó. :D
Sietősen indultunk tovább, Regensburg nem a szomszédban van. Szokásos reggeli pihenőnél megpróbáltam megérdeklődni a kedves, idős német benzinkutas nénitől, van-e wifijük. Ő készségesen eladta volna nekem... aztán mondtam, hogy sajnos nem kompatibilis a telefonommal. :P
Eventhall Airport. Meglepő módon egy repülőgéphangár volt. Borzasztó király koncerthelyszín. Minden is hibátlan volt. Hogy hamarabb végezzünk, kivételesen én tetriseztem az utánfutót, a színpadkezek hozták a cuccot, mire Alexi kiért, már csak a möcsöt vártuk.
Irány a svájci határ. Alextől a Surma dobosától ismét búcsút vettünk, nem akartuk kockáztatni, hogy a határ morc őrei packázzanak velünk. Michael, a Sirenia dobosa ugrott be az utolsó két napra hozzájuk dobolni.
Ébredéskor már hófödte hegycsúcsok között vágtáztunk. A konyhában a fénytechnikusok álma várt. Reggelire svédasztal, narancslével és floor settel. :D
Közepes méretű klub, sztereotip svájci tökéletességgel. Mivel az ország francia ajkú részén voltunk, borítékolható volt a Sirenia legjobb hangulatú bulija. Emma és Nils franciák, ennek megfelelően otthon is érezték magukat. A Dynazty hozta a szokásos formáját. ;)
Egy elég ütős élő:
https://fb.watch/dtK1Pvqzon/
A sofőrök meghekkelték a biztonsági zárat...
Wetzikonba mentünk Zürich mellé: záróbuli. Reggelig maradhattunk a helyen, még a padlás backstage-et is nyitva hagyták nekünk.
A Hall of Fame-ben olyan lelkes segítőink voltak, hogy 10 perc alatt bent volt az egész szajré. Reggeltől volt valami feszültség mindenkiben. Ugyanolyan koncert, mint a többi, de mégis. Utolsó nap. Alexi verejtékes munkával halkította a zenekart 100 decibel alá, de a borzasztó akusztika miatt, ami előző nap hibátlanul szólt, aznap beszélgetni lehetett koncert alatt. Mikor Nils elkezdte hergelni a tömeget, a hangnyomásmérő a 112 dB-t súrolta. Mire a helyi menedzser közölte: szóljon az énekes, hogy halkabban kiabáljon a közönség. :P
A zenekarok extra produkcióval készültek, egymás koncertjén énekeltek keresztül-kasul. A fináléban a Dynazty basszerosa, a lányok legnagyobb örömére egyszál gitárban lépett színpadra. :D
https://fb.watch/dtJV044e6b/
Koncert után azért kijött a fáradtság, szortírozás, logisztika: kinek a cuccát hol kell kitenni. A Dynazty tagjai nagy ölelkezések közepette fejtették ki abbéli igényüket, hogy az egész crew-t szeretnék állandósra. Kell ennél nagyobb elismerés? :)
A brigád első fele Zürichből repült, tőlük könnyes búcsút vettük szakadó esőben a hoteljüknél. Lengyel sofőreink, az egész turnén nem teljesítettek úgy, mint most hazafelé. Reggel 11 helyett 9-kor a Backstage-nél voltunk Münchenben. Mivel a társaság másik fele onnan repült, kiszórtuk a cuccot a járdára – ó micsoda keretes szerkezetű mű -, leadtuk a dobszerkót, majd ücsörögtünk két órát, míg megérkezett értünk a kisbusz.
Hiába hetek óta nincs otthon az ember, ilyenkor rátör a borzasztó kimerültséggel némi szomorúság, hogy vége a turnénak. Együtt élsz húsz emberrel, akik hirtelen nagyon kezdenek hiányozni. Azon szétcsúszott állapotomban egyedül az tartotta a lelket bennem, hogy végre újra látlak, drága Adél!
Fotó: Alexandra Pajak