Régi jóbarátom, Tóth Bálint fotós/videós keresett meg, hogy a Kamikaze Scotsmen Erdélyben turnézik, elvállalom-e. A válasz nem volt kérdés.

„A Kamikaze Scotsmen 2011 nyarán alakult Budapesten, a Keleti Blokk Művészeti Központban. A zenekar szokatlan hangszerelésben, valamint sajátos felfogásban közelíti meg a rock világát (azon belül is talán a progressive/psychedelic/artrock hármashoz húz a csapat).” Olvasható a honlapjukon. Zenéjüket hallgatva olyan érzésem van, mintha egy modern, újragondolt Emerson, Lake & Palmert hallanék. És mikor ezt megemlítettem nekik, nem akartak megverni. :)

Maga a turné nem volt hosszú, viszont annál izgalmasabb helyszíneken járunk.

Első állomásunk – a Tigerfiction turnéról már ismerős – Manufactura, Temesvárott. Mint azt említettem már, ezek a délvidéki városok (igen ez Románia, de ha az ember rápillant a térképre, rögvest nyilvánvalóvá válik, hogy a régió egyezik, csak közben összekaszabolták a határokkal) nagy kedvenceim. Szabadkát, Újvidéket és Temesvárt követően legnagyobb örömömre most alkalmam nyílt Nagyvárad gyönyörűen újuló belvárosát is bejárni az utolsó napon.  Szecesszió utáni mérhetetlen vágyamat Budapest és Barcelona után határozottan ez a város enyhítette leginkább. No de ne szaladjunk ennyire előre, most épp Temesvár van terítéken. A márciusi turnén szerzett kellemes benyomást tovább mélyítette a városban való további sétálgatás, és ezt a még oly’ ízléstelen húsvéti díszítés sem tudta csorbítani.

A Manufactura pont az a hely, ami az 50-100 embert bevonzó underground együtteseknek ideális. Az emberek kezdenek odaszokni amióta igényes koncerteket visz oda egy lelkes helyi promóter, így a 200-300 fős Daos Club mellett hibátlanul lefedi a város zenei igényeit.

A koncert zseniális volt, most hallottam a Scotsment először élőben. Bence és Marci húzós alapjára Ádám úgy teríti rá a régi Vermona szinti és a Fender Rhodes különleges hangzású billentyű futamait, hogy az egész egy akusztikus orgiában áll össze az ember fülében. Igazi ínyenceknek való muzsika, amiből kevés szaladgál a Kárpát-medencében, de még az amúgy post rock nagyhatalomnak számító Ausztráliában is kevesen vehetik fel vele a versenyt.

Mivel másnap dayoff jött, hogy megfelezzük a Temesvár-Sepsiszentgyörgy távot, koncert utáni kellemes bódulatban lófráltunk egy kicsit a városban, hogy aztán egy újabb kiváló temesvári hostelt jegyezzünk fel a turnénaplóba.

Reggel elkezdett szakadni az eső, és ez a következő két napot szépen végig is kísérte. Nagyszebenben tartottuk a dayoffot, megvacsoráztunk a Subway helyi megfelelőjében, majd elindultunk megfelelő alapozó helyet keresni, ahol kitalálhatjuk az estére vonatkozó további stratégiát. A közben ismét szakadni kezdő eső elől a Mustache nevű apró, de annál jobb whiskyket tartó kávézóba huppantunk be. Némileg be is szippantott, hogy aztán a nagy kényelmesség és a szakadó eső hatására arra vetemedjünk, hogy taxit hívunk. Már kint álltunk az esőben a fuvarra várva, mikor Marci meglátott egy árkád alatt megbújó cégért, hirtelen eltűnt, majd rövidesen megjelent és közölte, hogy a student party ugrott, ezt látnunk kell…

Eldugott ajtón belépve, a lépcsőházon átbotorkálva egy első emeleti lakásban találtuk magunkat. Mivel szinte az óváros főterén található, arra a konszenzusra jutottunk, valami komoly városi elöljáró rezidenciája lehetett száz évvel ezelőtt. A terek hatalmasak, labirintusszerűen mindenhonnan újabb és újabb szobák nyílnak, az átlagos pesti nagypolgári lakásoknál is nagyobb a belmagasság. És ha ez nem volna elég, az egész úgy van berendezve, hogy az ember valami Rejtő-könyvben lévő afrikai gyarmati szalonban érzi magát. Csak a félhomályos sarokban szivarozó Piszkos Fred hiányzott a szobából. Mindez felturbózva okkult szimbólumokkal teli festményekkel, fejükön csillárt egyensúlyozó néger szobrokkal és egyéb furcsaságokkal, mint például a pentagrammás dohányzóasztal. Már pusztán az ott tartózkodás egészen szürreális élményt nyújt ezen helyen, na de ha az ember még inni is kezd…

Bálintnak van egy olyan képessége, hogy - amit valószínűleg senki se ért, hogyan csinál - bárhol ingyen piához jut pillanatok alatt. :D Épp csak lehuppantunk egy kanapéra, mikor elénk csapott öt sört és egy kör whiskyt, majd közölte, hogy a füstös ital ajándék, a második kör sört pedig féláron kapjuk, majd hozzák később, hogy ne melegedjen meg. Miután Temesvárott már akkor meghívta valaki egy sörre és egy Jägerre, amikor mi épp elkezdtük berámolni a hangszereket, ezen az akcióján már igazán meg se lepődtünk.

Kellő alapozás után, intenzív folytatással már elég jól voltunk, amikor egyszer csak hozzánk csapódott egy francia társaság. Két gyönyörű, sztereotip francia arcú lány, és az egyik leányzó bátyjai. Ők sem voltak szomjasak már…és úgy látszik náluk nem működik a részegen előjövő angoltudás, mert a lány – nevezzük Alexandrának, mert ez a neve – félig franciául, félig románul próbált kommunikálni, és még a Törökországban felszedett hiányos romántudásom se sokat segített a dolgon. Minden bizonnyal Románia egzotikussága késztette arra, hogy Nagyszebenbe jöjjön Erasmusozni. Másnap viszont már volt buli, és nem kis távolság választott el Sepsiszentgyörgytől, úgyhogy visszalavíroztunk a szállásra, hogy pénteken átevezzünk a felhőszakadáson és jégesőn a Kárpátok magyarajkú szigetére. Ugyan sokszor jártam már Erdélyben, még mindig furcsa érzés átzúdulva négyszáz kilométer Románián, olyan városba érni, ahol csak magyar szót hall az ember.

Fotó: Tóth Bálint

A Hostel nevű szentgyörgyi klub prezentálja az underground művészet utolsó fellegvárát a városban, de egyre nehezebben, mert ahogy a tulaj mondta, a fél város Londonban él…

Fotó: Tóth Bálint

Temesvárhoz hasonlóan lelkes, zeneszerető közönségünk volt, a híres székely vendéglátás hosszúra nyújtotta a bulit koncert után, amit én viszonylag hamar feladtam, mert a másnapi etap ütötte a 400 km-t, ami ugyebár helyi viszonylatban erős 7-8 órás út.

A székely recepciós lányok – ezt már több helyen tapasztaltuk – igen komolyan veszik a munkájukat. Amikor megérkezik egy budapesti zenekar (és mi a legudvariasabb formánkat vettük elő), és a velünk egykorú recepcióst letegezve szigorú tekintettel magáz vissza, először kicsit megijedünk, majd elfogadjuk a kihívást, hogy valami úton-módon legalább egy elejtett mosolyt csaljunk az arcára. Kő keményen dolgoztunk az ügyön, míg a reggeli kávénál egy „köszönöm szépen, bearanyoztad a reggelemet”-tel végül megtört a jég. Részemről ez volt a turné legnagyobb sikere. :D

A Moszkva Kávézó Nagyvárad belvárosában, egy egész épületet felölelő kulturális központ romkocsma stílusban. Napközben kávézó, kiállítótér, este koncerthelyszín. Vasárnap délelőtt kézműves vásárt tartottak. A hang-és fénytechnika kiváló, méretre olyan Dürer Room41 nagyjából. Koncert után otthagytuk a cuccot elzárva. Mivel turnézáró volt (meg ugye amúgy is:D), a többiek jó sokáig buliztak, de mivel az egész napos vezetés után nem éreztem magam emberi kommunikációra alkalmasnak, inkább elzúztam taxival a szállásra.

Szépen megcsinált autentikus magyar parasztház, csak idegenvezetőt nem kaptam, úgyhogy először benéztem egy szobába, majd gyorsan kereket oldottam, mikor gyanússá vált, hogy nem üres. Némi kommandózás után végül megleltem a mienket, hajnalban bekalauzoltam a többieket, aztán vasárnap visszanéztünk még a Moszkvába egy jó kávéra. Mivel Nagyvárad nem távolság, már szinte Pest külvárosa, :P és mert reggelre elmúlt az eső, igazi tavaszi napsütésben jártunk egyet a gyönyörűen felújított belvárosban, ami – mint említettem – bőven el van látva a szecesszió remekeivel. Hibátlan befejezés. (Igen, aztán vissza Pest, kipakolás, szevasztok.)

Jövő vasárnap délben ismét Gustave Tiger. Sok-sok videóval. Mert ők szeretnek turnézni. Velem. :P