Reggel hatra mentünk épteni a Arénába, hogy 11-re minden kész legyen, mikor megjön a produkció. Ehhez képest 9-kor begördült az első kamionjuk (amerikaiak, 4 kamion, amerikaiasan pakolva). Tízkor,  mikor még két hidat teszteltünk, meglehetősen arrogánsan rugdostak minket félre, hogy kéne a színpad nekik. Az se nagyon érdeklte őket, mikor a Live Nation Zolija szolidan emlékeztette őket, hogy még egy óránk van.

Átadtuk a placcot, mikor a frontot teszteltük, jött meg Bryan, a fényes. Vidám volt és udvarias, szöges ellentéte a stábjának. Mondta, ne izguljunk ráérünk. Kérdem, honnan jött. Mire ő "Las Vegas, nem hallottál még rólam?" Mondom, ö...nem, kellett volna? Hát ő a designere a Transsiberian Orchestrának, mióra létezik. Jaaa, az más! Haver, nagy rajongója vagyok a munkásságodnak. :D

Este Lacza kolléga villogtatta a nyitózenekart. Két arénabuli két héten belül. Felvitte a Jóisten a dolgát. :D Úgy alakult, hogy a két MA3 light mellett a nyitózenekart csak úgy szerényen full size-on nyomkodta. Kicsit szakmázgattam a tengeren túli kollégával, aztán, mivel fejgépet nem kértek, mindannyian a keverőállásból néztük a bulit. A lézershow megvett minket kilóra. A többit legombozta, valami olyan szemtelenül lazán, hogy ugyan kihozhatott volna többet a cuccból, de valahogy így volt tökéletes rakenról.

A Five Finger Death Punch, mint a zenekar, amivel tengeren túlra szakadt honfitársunk, Báthory Zoli megvalósította az Amerikai Álmot, különösen kedves a hazai közönségnek. Először hallottam élőben őket, de a teltházas Arénával együtt én is szívembe zártam a fiúkat. Az amerikaiaktól megszokott látványos produkcióval, a zenekar szerény profizmusa tökéletes összehangban állt. Az énekes koncert közepi sztorizgatása kissé leültette a bulit, de épp ettől lett nagyon hiteles és szerethető az egész. Zoli a színpadról lefelé jövet mindenkinek egyesével megköszönte a munkát. Látszott rajta, hogy nagyon boldog.

A következő bulim egy Gloryhammer Hollandiában. Hajnali géppel repültem Eindhovenbe. Mivel délben akartak runnert küldeni értem (20 kilométerre volt a fesztivál), vonatra ültem, aztán 10 perc sétával ott is voltam a Kakaofabrieknél. Dynazty-val játszottunk ott az első turnémon, nyárra kitelepült a klub a parkolóba. Nem túl nagy Layher színpad, az előkészítő hátul. Szerencsére eső nem volt. És mivel háttérvászon-tartó se, az egész buli az Alestorm félig feltett backdropjával ment le...elég bénán nézett ki, de ahogy az angol mondja "it is what it is". Érdekesség, hogy a helyi Avolites Pearl Expert mellett az Alestorm Quartz-a meg az én Mobile-om volt. Avo buli. :D

A műsort Chrisnek, az Alestorm énekesének teljsen zakkant hobbiprojektje nyitotta. Sírva röhögtem a Christopher Bowes and His Plate of Beans műsorán - érdemes rákeresni a dalszövegekre - és erre még rátett egy lapáttal, a koncert-jeltolmácsok műsora. (lásd: videó) A performensz katartikus pontját a Pour Some Beans on Me alatt érte el, mikor Chris fejére - az énekes kérésének eleget téve -  egy zöld tubából 4 doboz sóletet öntöttek. (Egyébként a koncert bővelkedett vendégművészekben: a tubás személyében Lord Zargotraxot tisztelhettük, de megjelent Jim és Sozos is, az ufónak ötzötött Patty Gurdyról nem is beszélve)

Ezek után már csak apró hisztinek tűnik, hogy egy alapvetően szeles állandó helyszínen a füstgépet miért az uralkodó széliránynak ellentétesen teszik ki, de a naplementés koncerten sokat segített, hogy az Alestorm megengedte, hogy használjam a füstgépeit. (Tesó banda, ráadásul Chris amolyan szellem-tag a Gloryhammerben, miután feladta szintis karrierjét az Alestorm frontemberi pozíciója miatt. :P)

Alestorm alatt idilli környezetben néztük az EB döntőt a gloryhammeres fiúkkal...telefonról.

A dobtechnikusunk nagyon szomorú volt aznap este. Délben jött Elliotért (king of the castle) és értem a runner. Valamiért nem a reggeli gépet foglalták nekem. 8 óra unatkozás az Eindhoveni reptéren, két óra késés. Este tízre haza is estem a kellemes 23 fokos Helmondból a még este 10-kor is fullasztóan fülledt Budapestre. 

Indul a Váci Vigalom. Felesleges kamionpakolással - ugyanaz a cucc ment Vácra, ami hazajött East Festről - 36 fokos aszfaltos parkolós építéssel délben...majd hasonlóan a kisszínpaddal másnap. Enyém volt a kisszínpad, semmi extra, 3 nap pörkölődős hakni. Este hatig ki se vittem a pultot a keverőállásba, ahol szegény Trafó a pillanatnyilag használaton kívüli füstgép ventilátorával nyert magának némi enyhülést. Mivel a szállásról nem hallottam túl jó promót, úgy döntöttem, inkább hazamegyek minden nap. A kollégák történetei alapján jól tettem. Fotó: Nagy Balázs - Szabó Balázs Bandája. Egyedül velük jött fényes, szépen összeráztuk neki a Titan Mobilet, hogy kézre álljon. Kézre állt.

Utolsó nap után éjjel bontás...majd át a nagyszípadhoz, és ott is bontás...miután összeszedtük a hálózatot a földön, eldőltem az autóban, amíg leér a fedés a lámpákkal. Ez a kis szusszanás kellett a túléléshez. Bont, kamionpakol, kipakol. Haza. MCC-vel folytatjuk.