Tilburgi dayoffunk után éjjel átgurultunk Zürichbe. A helyi produkciós vezető az a Patrick, aki az Eluveitie turnémenedzsere volt ősi, covid előtti időkben. A zen megtestesítője maga. Profi, mosolygós és segítőkész. No totem today, szép, régi színházterem, de kicsi a színpad. A szajrét a színpad előtti színházi süllyesztővel mozgattuk. Buli után kicsit lassan kerültek elő az üres rackek 4 méter mélyről, de minden simán ment. Rövid utazás Milánóba. Meg egy postás. :)

Az Alcatraz egy méretes hangár, egyetlen pozitívuma, hogy a kamion egyenesen a színpadra tudja üríteni tartalmát. Érkezés, reggeli nincs. A PA fellógatva a terem oldalában lévő kisszínpad fölé, amire egyrészt nem férünk fel, másrészt kábelkötegelővel van összefogatva...Reggelim :D

A helyi maffiózó promóter nyilván megpróbált költséget csökkenteni, de nem volt más választása; át kellett riggelniük a line arrayt a nagyszínpad fölé. A régi és igen kevés helyi fénycucc ellenére használható látványt sikerült összehozni. Tekintve, hogy az összes wash régi, izzós, színtárcsás, valószínűleg haldokló izzókkal, a floor set mentette meg a bulit, meg a spotok egész használható fényereje. 

Catering közepesen tré, stagehandek nem csak nyelveket nem beszélnek, de még hozzá teljesen kretének is. Dani figyelmeztetett buli előtt: jobban teszem, ha magam rakok össze mindent és nem kérek segítséget. 

Következő állomás München, Tonhalle. Már tavaly is kérdéses volt a mérete a produkcióhoz képest. Idén határozottan kinőttük. Tilburgban sikerült lebeszélni a helyi szolgáltatóval a fénycuccot, jónak tűnt (beameért nem harcoltam, egyszerűen nem félrnek el a fényhidakon, mert a tető lejtése miatt rövidek. 

Egyéb probléma is adódott a belmagassággal: valaki kifelejtette a színpad magasságát a matekból. Ebből még le kellett vonni a rosszul bekötött fényhidat (fél métert buktunk vele) és, hogy az ember méteres soptokat lógatott fel. Szép fényük van, de nem ekkora helyre valók. Ha felraktuk volna a kétméteres emelvényünket, Atte feje és a lámpa között fél méter lett volna. Eképp - díszletesünk meglepően konstruktív problémamegoldása eredményeképp - az egész riser 1 méter magas lett teljes szélességében. Szeretett japán kapuink is felfértek, cserébe elengedtük a beast fejet, Gloryhammer a fél várat. Egyetlen egyszer a turnén. Teltházas bulink nagyszerűen sikerült, a német handek profik voltak, minden simán ment...leszámítva, hogy Budapesten vettük észre, hogy egy racket elhagytunk, amiben a korlátfelfogatók és lépcsőtartók voltak. 

Reggelre Pestre értünk, végre hazai pálya. Hálás köszönet a Concerto Musicnak megkaptam az MMX-ek helyett a 12 Sharpy Plust. Helyi szolgáltató elvtársak a svéd árakat messze verően pofátlan ajánlatot adtak, amit a teltházra való tekintettel átvállaltak promótereink a zenekartól. Nyilván lehet vitatkozni, hogy milyen technika veló egy ekkora klubba, de miután az ember játszik egy ugyanekkora helyen Hollandiában, ahol megkpaja a Robe Fortékat, nekem senki ne magyarázza, hogy "jó az"..mármint az MMX. Mint azt már tavaly is kifejtettem, én használok GOBO-kat és még színeket is, néha egy időben. :P Mert így van megírva a show. Ha nem adottak a feltételek, nyilván alkalmazkodok, de nem lesz olyan, mint amilyennek kitaláltuk a látványt. 

Robe BMFL vagy Mac Viper Profile van a riderben, de mivel sejtettem, hogy esélytelen, hogy azokat bárki kifizesse, kompomisszumként választottam a Sharpy Plusokat. Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz elég fényerejük, de mivel ismerem a technikát, és tudom hogy a Soul Light rendben tartja őket, bíztam benne, hogy elmegy a buli velük. Kicsit trükközni kellet a fényerőkkel - főleg frontból - de alapvetően szépen vették a kihívást.

Mivel újdonsült barátom már nem csak azt taláta ki, hogy mennyit hasznákjuk a gejzíreket - ebben igaza volt, túl volt tolva - hanem már az én munkámról is kifejtette kéretlen véleményét, a mai este nem egészen éreztem magam olyan fesztetlenül, mint szerettem volna. Nyilván diszkréten elküldtem, hogy nem az ő dolga, de valamiért eléggé felkavart. Valószínúleg az egész eddigi furkálódása meg megjegyzései a kelleténél jobban megviseltek. Már Milánóban közel álltam hozzá, hogy elküldjem a fenébe, mikor indokolatlanul kezdett ordítozni velem egy, nem a függöny mögé tolt konténer miatt 3 órával a koncert előtt, de Máté és Dani lecsillapított, hogy próbáljam megbeszélni vele a dolgokat higgadt fejjel. Nade mikor higgadt az ember így? Dayoffon meg próbálod az idegeidet kisimítani, a hátad közepére nem kívánod egy seggfej társaságát. 

Közben Dani mesélte, hogy Müncenben load in alkalmával vigyorogva rátaposott a lábára bakanccsal, hogy miért cipőben pakol - itt jegyezném meg, hogy rajtam és díszletmester barátunkon kívül senki sem hord bakancsot, nyilván emiatt másba kellett belekötnie - Dani helyre tette a csávót, de hát neki nem kell sokat dolgoznia a közelében. Persze attól se kell tartania, hogy mindenfélét híresztelnek róla rosszindultaból. Végül arra jutottunk, hogy nagy mértékben frusztrálja a finneket, hogy mi nem vagyunk finnek...a rosseb érti miért, pláne, hogy jól végezzük a munkánkat, és nem is kerülünk senkivel konfliktusba, hacsak nem áll valaki direkt belénk. Minden esetre a turné előrehaladtával valamiért ezek a dolgok csak egyre jobban eszkalálódnak. 

Lement a pesti buli, nagyszerűen sikerült, ez némileg kárpótolt. Meg a másnapi dayoff Bécsben. Mivel 52 euró volt a szoba az Iris Budgetben, kivettem egy szobát, hogy összekaparjam magam. A nap némi programozással,alvással és mosodával telt. 

Reggel visszaballagtam a Gasometerhez. Ezeknek a régi gáztartályoknak az egyike, a koncerthelyszín. Amilyen legendás és sokat hallotam róla, olyan tréül felszerelt. Frontban analóg lámpák. Legalább van egy vicces, kosaras emelőjük hozzá. A helyi srác vezette, én állítgattam a lámpákat. Mókás volt.

Következő állomás Zlin, ahol végre ráveszem magam, hogy leüljek beszélgetni a díszletes elvtárssal, aminek hatására meglepő fordulat áll be a hangulatban...legalábbis időlegesen.