Két hónap kihagyás után nagyon vártam már az első finn fesztivált. Kizúdultunk Ferihegyre, ellazító veresbor, becsekkolás az Aviacongressbe, aztán nyargaltunk is Valovába összerakni a Tigrist. (Igazából oroszlán, de nekem minden macska tigris). Egy icehallos bulijuk volt még precovid időkben, arra készült a beast head, most a követkető turnéra késztjük elő. ;) Najó, többet nem is mesélek róla, majd januárban.

A production day igazából pénteken van, most csak előkészülünk. A Valova egy nagy prodikciós cég Helsinkiben, gyakorlatilag minden nagyobb finn banda ott tartja a cuccait. Meg persze szállítanak, építenek. Van egy nagy, lefüggyönyzött hangárjuk, azt béreltük ki. Ott szokott a Nightwish is készülni a turnékra. A hangosok valami új rendszert raktak össze - nem értek hozzá, meg nem is nagyon érdekel, de van egy csomó rack a színpadon is, meg a keverőállásban is. :D

Én is örültem a technikai napnak, mert a turné végére egyre csak vastagodtak a kábelkötegeim, most kicsit letisztítom a rendszert. Mert ugye a komplett felszerelés kiköltözött Finnországba a nyárra, mindegy, hogy Athénből vagy Helsinkiből kell hazaszállítani. Fontos, hogy a rövidebb fesztiválos átszereléseknél gyorsan össze lehessen rakni. Kevesebb cucc nem lett, csak kevesebb idő. Minden szépen működik, letesztelve, új kábelkötegek: indulhat a szezon.

Cindy és Mindy miatt Sami már teherautóval jött a cuccokért. A Def Leppardról lemaradtam, azt sajnáltam, de sokáig szarakodtak a hangosok, és már nem értem oda a Rockfestre. Beszórtuk a cuccot a teherautóra aztán el is dőltem audni. Hosszú nap volt.

Délután indulás a fesztiválra. Hyvinkaa egy óra autóval, kis repülőtér a helyszín. Hátulütője a dolognak a backstage melletti - gyakorlatilag - permanens helikopterzaj. Mert hát nyilván akkor már biznisz a sétarepülés, ha rockfesztivál van a betonon. 

Rendkívül kényelmesen volt időnk összerakni mindent. Sami hozott még egy embert monitorozni, meg mindenezni - aztán kideült, hogy a mindenhez nem ért, meg kedve se van nagyon hozzá, így viszont nagyon éreztük Dani hiányát. Emil és Mehtis is ott volt gitártechnikuskodni, segítettek, végül összeállt a díszlet, de macerás volt. 

A színpadmester, köpcös, kerek fejű, bajszos finn, alapból szimpatikus. Aztán valamiért borzasztó hisztissé vált, mikor a csajokat akartam az előkészítőbe vinni. Mondta, majd ha az Igorrr cuccait levitték. Mondtam, no problem. De már akkor ideges volt valamiért. 20 perccel később Emillel kávézgatok a cateringben, mikor látom, hogy a stagehandek tolják felfelé a rámpán az egyik díszletünket. Mint ismeretes, elég kènyesek, elég rossz helyen megfogni őket és nem élik túl a bulit. Uzsgyi, rohanok, mondom ezmegez, azt nekem támad, miért nem vagyok ott. Mondom, ott van Sami a mi csapatunkból, bárkitől meg lehet kérdezni. Erre "akkor majd letolod a cuccod egyedül buli után". Elengedtem a sztorit, aztán beláthatta, hogy seggfej volt, mert jött oda, minden oké-e. Meglepő módon még csak bele se remegett a gyomrom a nézeteltérésbe, ami megerősített benne, hogy csak ért valamit az a két hónap, egész zen kezdek lenni konfliktus-kezelèsben. Lekopogom.

Buli után széles mosollyal köszöntem el tőle. Igaz, meg is volt rá az okom. Otthon, rider alapján felütött program hibátlanul indult, helyi emberem nagyon jófej, csak pozíciókat kellett állítani és minden elsőre működött. Kimegyek az FOH-ba, bemutatkozom. Ja, akkor biztos tied lesz az. Mutat a kikészített HOG 4-esre. Röhögök, nem, az enyém itten van. És rábökök a magam mögött rángatott közepes méretű Pelire. Kikerekedett szemekkel bámulnak, aztán vakarják a fejük, hogy akkor vajon kié, mi vagyunk az utolsó banda az egész fesztiválon, a Volbeat meg már játszik a másik színpadon. Mondtam, ha nem jön érte senki, tolják be a kamionba hazafelé menet. Éjfélkor kezdtünk, naplementés derengès - ennél sötétebb már nem lesz ma - sokkal jobb fényviszonyok, mint a Volbeat sávjában.

Koncert után kiderül, hogy magyar vagyok, meg, hogy a kolléga Szentendrén tanult asztalosnak a Skanzenben. Vidámam battyogok vissza elpakolni. Miután a fénycccot lekonténereztem, Petja már járó motorral, Máté Longeroval vár mert a zenekari busszal mengyünk vissza Helsinkibe. A Beast in Black így bánik a technikusaival. ;)

És most jöjjön valami egészen más, "blöffös" villanás. (Előtte 4 óra a Finnair Lounge-ban, megfigyeltem az összes létező reptéri kiszolgálójárművet, még menő tűzoltóautókat is láttam) Feles be, felszállás, leszállás, feles be, felszállás, leszállás. Máris Helsinkiben vagyok egy héttel később, pénteken. Megvártam a Graspopról érkező fiúkat és zúdultunk is Tamperèbe. (Délután játszottak, ezért nem kellettem. Ez van, ha nagyszínpadra kerülsz. De azért a 60 ezer ember kárpótol.)Fotó: Markus Lempsch (a turnémenedzserünk)

Tuhdimmat Tahdit - jelentsen bármit is :)

Kissé motoros fesztivál hangulatú buli, 2-3 ezer ember. Dynaztyval találkoztam, előttünk játszottak. Jót beszélgettünk ebéd mellett, aztán rohantam vissza melózni. Kevesebb idő volt átállásra, de Dani a két nagy fesztivál miatt itt volt, úgyhogy annak ellenére, hogy Mikkamakka nem nagyon akart dolgzoni, rutinosan összetettük a díszleteket. Buli nem volt rossz. Beamek nem voltak, ez némileg elvett a látványból, plusz extra élmény, hogy a pirósok kitettek egy-egy brutális lángszórót a line array-ek (hangfal fürt) elé, ami miatt minden egyes pirózásnál olyan érzésed támadt, mintha hirtelen felszállnál a repülővel egy brutális füldugulás kíséretében.... hiába Nightwish crew, a fizikával ők sem packázhaznak. Szegény Sami ezerrel próbálta megoldani a dolgot, aztán szèttárta kezét és együtt bosszankodott a helyi hangemberrel, mekkora kretènekkel dolgozunk együtt...

Teherautó bekapol, szúnyogcsapkod, Longero. Ez volt a legsötétebb hajnali kettőkor. :)

Helsinki airport reggel fél 4. Innentől különböző padokon próbáltam aludni több-kevesebb sikerrel. A reptér szombat reggel lassan megtelt emberekkel, a többiek elszálltak Párizs felé, nekem reggel fél 8-kor indult a gépem haza. Borzasztó zombi állapotban kóvályogtam, a budapesti járattal annyian mentek, hogy 321-est indítottak. Gép közepén kaptam helyet. És most jön a rossz vígjátékokat idéző rész.

Előbb meg kellett győznöm két középkorú finn hölgyet, hogy az enyém a folyosói ülés, majd egy óra múlva odaért a hölgy a kiskocsival. Akkor már vattát köptem, úgy ki voltam száradva. Hölgyek megkapják a vizet, mondom blueberry jucie, please. Pinnnng. Bocsi, turbulencia, és mire észbe kaptam, szélsebesen elviharzott a gép végébe. Három sorral arrébb a sztyuárt még négy embert kiszolgált, majd komótosan visszabattyogott a helyére. Újabb pingre kilőttem az utaskísérő után, felhörpintettem az életmentő nedűt, majd valahogy megpróbáltam túlélni az út hátralévő részét. Taxi haza, sikertelen alvás, valahogy összeszedtem a családot, és az esküvő végére be is estünk. Hála Istennek feleségem ébren tartott, amíg megittam az első sört, onnan már visszabillent a világ a szokásos, 40 órája nem aludtál zen kerékvágásba. 

Vágókép, egy héttel később, skycourt lounge, veresbor, Helsinki...21. század Helsinkiben. Áramszedővel tölt a busz, amíg pihenőn van...

hotel, délelőtt Valova bindzsizès, Petja, busz, 4 óra zötyögès az Isten Háta Mögé: Nummirock festival.Szerencsére a beígért szúnyogmennyiségnek csak a töredéke jutott nekünk. A Nummirock egy legendás fesztivál. 10 ezer fős, a legenda része, hogy a legnagyobb buli a kempingben van... Azt hiszem a világon sehol nincs még egy ilyen fura népség, mint itt északon. Kifizetik a zsíros belépőt, és a headlineren 2-3 ezren lèzengenek. A színpadot úgy 30 éve ácsolták, indokolatlanul 3 méter magas, és akkora line array van belógatva, amivel biztos elszól a kempingig. :P Megint bőven volt időnk, ami nem is volt baj, mert idén amikor csak lehet kint hagyom a pultom, hogy ne kelljen feleslegesen reptetni, a ridert meg nem kaptam meg két héttel hamarabb, így nulláról indult a patchelès. Szépen minden összeállt, kivéve az ígért helyi négy totemem, mivel mondtam a srácoknak, hogy engedjük el a dolgot, ha fél órával kezdés előtt jön meg a lámpa. Ők örültek, hogy kevesebb meló, a manus, aki hozta a cuccot morcos volt, de nem nagyon érdekelt. Legyen ott a cucc időben. Amúgy meg volt bőven lámpa a riggen, 3 hídon minden, mi szem-szájnak ingere. Egyetlen fura dolog a vicces formájú fedés miatti alacsony trussmagasság. A hátsó híd kb 2,5 méteren a csajok riseren már csak a beamek alatt fértek el, mikor a helyükre toltuk őket. A háttérvászonból se sok látszott, de kárpótolt a technika. Hiába mondtam, hogy a kifutóra ne menjenek, Yannis és Kasperi fekete sziluettje fel-feltűnt elől. Mert ugye lámpa nem volt, hogy látsszanak is. Fényeseknek is tetszett a show, a piró is kezd összeállni. Bónusz ez a mókásan átalakított Nightliner-teherautó. Tavaly is láttuk a Himos fesztiválon.

Bontás, teherautó, Longero. Zen-buddha csiccsenès. Csak hát nem megy le a nap...szállás vicces, lyukkártyás ajtónyitása, és a szauna, ami minden szobához jár, csak nem tudtuk bekapcsolni...Mátèèknak sikerült...lehet nem ittak annyit

Az Emillel eltöltött romantikus, franciaágyas, nappali fényben tündöklő (egy országban, ahol nyáron nem megy le a nap, fehér a sötétítő- függöny...biztos télen több a vendég) éjszaka után enyhén szètcsúszva csorogtunk vissza Helsinkibe. Jó kebab az egyetlen nyitva lévő helyen - Juhannusta, azaz a nyár közepe, a finnek Szent István király ünnepe - végre nem felejtettük el, hogy hattól tízig van szauna. Méregtelenítés, horrorfilm, alvás, Finnair landzs, Longero, most pedig meglepően kreatív hangulatomban írom a Zoknit magamnak Messengeren, mert még mindig nem tettem Officet a régi pultos gépemre. 

Következik némi Soul Light hakni, hétvégèn megpróbálkoznk a Tom Jonessal, hátha most nem mondja le a bulit. Legalább már rutinból rakjuk össze a cuccot.