Beast in Black - Európa-turné 2023. - hetedik rész
Hazaugrunk
Göteborgban szakadó hóesésre ébredtünk.
Idei első igazi téli nap. 10 centis hóban tologattuk a konténereket, mert valahogy nem találtak hólapátot, de igazából ez csak hozzáadott az élményhez. Amúgy is jókedvvel keltem. Általános virágos jókedvünk az alábbi videó reprezentálja. Ebben a klubban ipari mennyiségű Sharpy van, a tánctérre aggatottakat is felütöttem a pultra, terjesszük ki kissé a vizuális élményt. Kapanennel valami történt az éjszaka, pár óra késéssel gurult be, vállát nem tudta mozdítani. Valami - nem kapanen-komtaibilis - hirtelen menővert kellett végeznie az éjjeli hóviharban. Elküldték a göteborgi kórházba, de sokat nem sikerült kezdeniük vele. Jan vezette le a következő két napot a furgonnal.
Gus meghívta Elize-t az Amaranthe-ból, aki belenézett a Firewind buliba. Menő volt, ott állt mögöttem a keverőállásnál. Nagy, 1500 fő befogadóképességű helyszínünk volt, jó hangulatú buli, a rengeteg beam miatt kifejezetten élveztem. Bár a füst sajnos nem nagyon akart hátraérni a keverőig.
Az esti load outnál hasonlóan vidám hangulat uralkodott.
Reggel 8-kor kompoztunk vissza Németországba, felmentem a hajóra a sofőrökkel, bevittek a sofőr lounge-ba reggelizni.
Nem volt nagy hajó, meg így, reggel pár ember lézengett csak. Ami az érdekességük ezeknek a kompoknak, hogy a tetejükből kiáll egy tíz méter magas függőleges forgó henger. Borzasztó viccesen néznek ki, amúgy a szélturbinák egy régebbi generációját képviselik.
Kikötés után visszadőltem a bunkomba és aludtam Berlinig. Délután dolgozgattunk a dayroomban, estére, mire visszamentem elfogyott az alkohol a buszból. :P
Reggel lelki békém keresvén elnyargaltam a közeli áruházba. Egy juóval nyílt a WC ajtaja. Volt nálam egy százforintos. Működött. A füves, kutyás hippigyerek nagyon hálás volt, hogy megmentettem az életét. Majd onnantól rettentő sebességgel, megállás nélkül beszélt. Állítása szerint, épp tiszta, azért van így felpörögve. Bearanyozta a reggelem. :D
Huxleys a második emeleten. Cindy és Mindy nyilván nem fértek be a liftbe, úgyhogy jó kis gyúrás volt a handekkel. Ez is 1500-as, méretes terem, szép nagy színpad. Emlékeim szerint itt próbáltunk harcolni, hogy több lámpa legyen, mert nevetségesen kevés erre a színpadra a hat spot, amire flegmán közölték, hogy a Def Leppardnak is elég volt...mikor, 20 éve?
Gurulunk tovább Lipcsébe. Gyönyörű, száz éves, boltíves koncertterem...tökéletesen alkalmatlan hangosított koncertek lebonyolítására.
Mára érkeztek meg a Németországból rendelt rackek a füstgépekhez. Antti kérdezte, akkor miért a szanaszét szakadt kartondobozaikban szállítom őket még mindig. Fogtam egy gejzírt, betettem a rackbe, majd diszkréten ráztam egyet rajta, reprezentálva a problémát. A sokat látott technikus biccentett, majd a tréler végébe bevágta az üres rackeket. Markusnak is mondtam, mégis hét napig kellett neki magyarázni, hogy amilyen állapotok uralkodnak az utánfutóban, az ugrálástól nem sokáig élnének az új füstgépeink. Biztos bántotta a német büszkeségét, hogy olyan trógerül gyárottták le a füstgépek konténereit, hogy szambázik benne a cucc, ergo rosszabb, mintha pőrén szórnád a trélerbe. (Minden kipakolásnál egy maréknyi alumínium-reszeléket söpörgetünk a konténerekről, úgy ugrál a cucc, csoda, ha nem fogynak el, mire visszaér Finnországba).
A backstage-be a közönség vécéjén keresztül lehet bejutni. :D Mint abban a bizonyos Bud Spencer filmben. Kissé szürreális. A kajával valami nem volt okés...valahogy túléltem a napot, de hajnalban azért volt buszmegállítós rohanás...
Borzalmas szeles, lucskos időre érkeztünk Zlínbe. Markus idő közben eltűnt, később láttam az üzenetet, hogy a brnoi kórházban maradt Kapanennel, akinek szép csendben rosszabbodott az állapota, karja kétszeresére dagadt. Ha megszerzi a kulcsot, hozza a furgont, az öreg harcos egyelőre bent marad. Egy finn kolléga veszi át a volánt Pozsonyig, aztán nélkülük megyünk a Balkánra.
Masters of Rock café, teltház. Pakolás, zúdulunk haza! Stant bevitte a GPS a susnyába, amikor felébredtem, már a Gellért téren voltunk. Máté is morcos, egy órája már otthon lehetne. Kiugrottam a csepeli OBI mellett, unokaöcsém hazadobott. Hat hét után, mint az első randi, drága Adél! Az ember ekkor érzi igazán, milyen élni. Az álommelóból a megvalósult álom, amikor megöleled a feleséged, és az apró emberke mintha felismerne, pedig hosszabb ideje nem láttad, mint amennyit vele töltöttél.
Másfél óra otthon, aztán saját kocsival vissza a Barba Negrába. Otthoni buli, össze kell szednie magát az embernek. Mindenkit ismerek, mindenki segít, Jani bácsi valamiért nem szekíroz, ahogy szokott. :D Ricsiék penge setupot rittyentettek, az új Red Stage Európa top 5 állandó klubjában simán benne van. Egyetlen bánatom, hogy a Robe MMX spotok fényereje nagyon elveszik, már egy szín is megöli őket, nemhogy GOBO. Régi cucc, és nem él meg a sok LED Bar meg wash között. Kértem még 4 Sharpyt a földre, a hidakon meg van elég Elation beam, úghogy effektekkel nincs gond, prizmázva meg nagyon mutatós, de néhány számban a spotok GOBO-i adják a fűszert a tortához, ami itt nem jön ki...semmi sem tökéletes.
Az élményen nem sokat ront, de hát azok a kis apró dolgok nekem hiányoznak. Ettől függetlenül emelkedett hangulatú, nagyszerű buli. Máté szokás szerint beszél kicsit a végén magyarul. Aztán bemutat minket Danival a közönségnek külön is! Sose voltam még ilyen büszke, mint aznap este. 
Fotó: Barba Negra
Nagyon jól esett. Ilyenkor valahogy mindig eltűnik a magyar ember szokásos irigysége, vagy a metalos közönség alapból kicsit máshogy gondolkodik, de mindig azt érzem, hogy az az egész közönség együtt örül neki, hogy magyarok egy ilyen produkcióban dolgoznak. 3000 magyar metalfej büszkeségét érzem, 3000 metalfej együtt örül velem, 3000 metalfej együtt boldog velem aznap este. Aztán egy nap dayoff. OTTHON! 
Másnap éjfélkor boldogan, kisimulva folytatjuk utunk Krakkóba.
