A Sniffyction-t remélhetőleg már egyre többen ismeritek. :)

Több szempontból is különleges és izgalmas volt a hétvégi erdélyi turnénk. De kezdjük a bemutatással, hogy is jön a képbe a Leecher, kik ők, mit játszanak?

Októberben kaptam egy üzenetet egy csinos hölgytől, hogy egy csellómetál bandában énekel, menedzsert keresnek és egy ismerős engem ajánlott. Elsőre némileg kétkedve fogadtam, tekintve, hogy a hazai metál színtér sajnos eléggé le van gyalulva, de izgalmasan hangzott a csellós balhé. Különösen közel áll a szívemhez a hangszer, 6 évig magam is játszottam rajta, csak a basszusgitár miatt hagytam abba.

Kínos késéssel értem a megbeszélt helyre, egy étteremben ültek hétfő este, megterített asztal körül. Még kínosabban éreztem magam ezzel a beugróval biciklis szerkóban, ráadásul ami elsőre feltűnt, hogy a lányok igen csinosak – még ki is öltöztek az alkalomra? – Hála Istennek pillanatok alatt eloszlott a kétely, hogy normális emberek-e, mikor kiderült, hogy csak benézték a helyet, és ők is feszengenek kissé a puccos helyen. Így már hamar felengedett a feszült légkör. :D
Az ismerkedés végére egyértelműé vált számomra, hogy emberileg nem lesz probléma a közös munkával. Ami – mint már párszor kifejtettem – számomra mindennek az alapja.

Kissé csicsókásan hazafelé tekertem és mire hazaértem megszületett a fejemben az ötlet, hogy viszem őket Erdélybe a Sniffyvel. Attilával, a fesztivál szervezőjével fél percbe telt megbeszélni, hogy még egy zenekart viszek Marosvásárhelyre. Elküldtem a zenét, és azonnal zöld utat kaptunk.

Akkor még nem tudtam, hogy békaemberek fognak kijönni a Dunából ilyen jól sikerül a hétvége.

Tehát elkezdődött a közös munka, miután meghallgattam őket próbán, zenei teljesítményük iránti utolsó nemlétező kételyeim is elszálltak. Csak füleljetek bele a videóba, és rájöttök, hogy igazam van ;)

Január 27-én a Kr3ll vendégeként fognak odacsapni a Robotban!

Mivel a két zenekar nem fért be a buszba, kellett szerezni még egy járművet, ami a Magnólia Bt. szponzorációjával egy 2017-es Dacia Duster formájában materializálódott. Romániába csak stílusosan, szakadt Jumperrel, csillogó Daciával. :D

Románia szerte – nem csak Erdélyben – szintén csak a nagyobb külföldi zenekarok tudnak csütörtöki/vasárnapi bulikat összehozni, a hét többi napja teljesen felejtős. A 230 ezer like-os, metálkörökben igen népszerű orosz folkmetál Arkona is inkább kibekkeli a hétfő-szerdát illetve utazásra használja. Tehát maradt a péntek-szombatunk. Pénteken lezúdultunk a Bishop-turnéról ismert kolozsvári La Tevibe. Ez a buli volt az anyagi biztosíték a hétvégére, mivel a fesztivál nem tudta kifizetni a teljes útiköltségünket. Viszont Moshu nagyon korrekt ember, egy percig sem kételkedtem benne, hogy amit előre megígért telefonon, azt meg is fogjuk kapni Kolozsvárott.

Találkozó reggel fél 10-kor M3 bevezető OMV kútnál. Szokásos kelet felé vezető találkahely. A kötelező késő szerepét áldozatosan magára vállalta Barabásunk, a Leecher legfiatalabb csellistája. Pulóverben érkezett, csípős reggel lévén gyanús volt, hogy kabátja az éjszaka áldozatává vált.

Lezúdultunk Kolozsvárra, a másik gépen Ági, a szólócsellista és Dávid, a dobos osztozott váltott műszakban. Konvojban mentünk, hogy a szembe jövő román kamionok rólam pattanjanak le, de elismerésre méltó teljesítményt produkáltak a sofőrök.

Lillánk készített rövid turnévideót.

La Tevi, Kolozsvár, mire megérkeztünk, felpakoltunk, belőttem az összes fényt, miegymás, már igen késő volt. A hangmérnök valami másik helyről jött át, baromi későn tudtunk miatta kezdeni, ráadásul miután belőtte a cuccot, mint aki jól végezte dolgát lelépett. Nem végezte jól. Lillával kicsit javítottunk rajta, hogy szóljon valahogy. A hangos csávó szerencsétlenkedése miatt fél 11-kor kezdtünk, amikor épp kezdett a dugig lévő kocsma ürülni. Annak a 20-25 embernek tetszett a koncert. Sniffyre már olyan fáradt voltam, hogy majdnem kidőltem a fénypultból.

Pakolás után zúzás a szállásra, egy közeli iskola portása felhívta nekünk a szállásadót, mert a Bookingon megadott címet még a gugli se ismerte. Sikerült a tulajt felrángatni, kedvesen elmagyarázott mindent, amikor már a célegyenesben voltunk, kiderült, hogy nem fér be a busz a mélygarázsba, a lakópark kinti parkolójában nem hagyott a morcos biztiőr megállni – nyilván valaki hajnal négykor odaáll az üres helyre – úgyhogy kénytelen voltam az utcán parkolni a sötétítetlen üvegű busszal, tele a cuccokkal. Akkor már annyira közel álltam a lemerüléshez, hogy izgulni se volt erőm. Cserébe reggel észrevettem, hogy még 40 lejt is a szélvédő mögött felejtettem. :D Az apartmanok nagyszerűek voltak, szép esti kilátással a völgyben lévő Kolozsvárra. 

Átevickéltünk Moshuhoz még egy kávéra, aztán lecsorogtunk Vásárhelyre. Attila fesztiválján hat zenekar, a headliner a jelenleg Romániában legjobban futó Bucovina, román folkmetál.

Na most nyugodjon le mindenki a pics@ba: a headliner Bucovina odaadta az egész dob-és basszuscuccát az ÖSSZES zenekarnak. Cinestül. Cserébe mi bedobtuk a közösbe a Marshall ládát, plusz – mivel semmi színpadi fény nem volt – feldobtam 6 PAR lámpát meg a két füstgépet, amikkel már egész koncerthangulat lett. Mi a 2-3. zenekar voltunk, este hetes kezdésre már egész sokan jöttek, Sniffyction indított, ami kissé ugye kilógott a metálos vonalból, de nagyon bejött az embereknek. Keményen zúztak a lányok, és rendesen odacsaptak a váráshelyi bőrgatyásoknak.

A Leecher pedig olyat nyomott, hogy az emberek haja a levegőben megállt headbangelés közben. Most hallottam először őket rendes körülmények között. A vásárhelyi hangosok profik, profi cuccal; amit az akusztika engedett, azt kihozták a helyből. Talán egy kicsit többet. :P
Nem szokásom agyondicsérni a saját zenekaraimat, mert a végén még elbízzák magukat, de objektíve a Bucovina után ők szóltak a legjobban. A szimfonikus zenekar nem hibázott, habár HD-t hangosítani (hard disc – mivel pici a busz a szimfonikus zenekart bezártuk egy dobozba) is külön művészet, Nyúl úr, tapasztalt róka a szakmában. :D

A második nap.

Dávid kőkeményen tolta az alapot, a fiúk húzták a torzított riffeket, amit Anett éneke és Ági magas szólamai egymást kiegészítve tettek teljes egésszé. Mellettem álló román csávó könnyezett, mikor hallgatta Ági egyik szólóját. Én pedig józanul headbangeltem, ami 18 éves korom óta csak kétszer fordult elő, mindkétszer Néhai Bárány koncerten, viszonylag nagyon részegen. :D

Hogy feltegyük a cseresznyét az estére, fesztiválmeghívást kaptunk a Bucovinától mind a két zenekarral. A Leecherrel való közös turné ügyében is folynak tárgyalások.

Az egyetlen bibije a bulinak, hogy a srácokat két különböző időpontban kellett a szállásra vinni, majd a végén még összerámolni a maradék motyót. Fél négyre értünk a bázisra, ami egy nagyon korrekt szálloda, amit Attila intézett. A minibár üres volt, mert korábban bizonyos nagyobb magyar bandák kissé paraszt módon otthagyták neki a számlát, úgyhogy nem akart kockáztatni. :P

Reggel sikerült időben kilőni, az öt óra alvásból merített energia Déva után elfogyott, miután egy percen belül hárman akartak frontálisan nekem jönni, úgy döntöttem, jobb, ha pihenek egyet. Ez még ébren is kihívás.

20 perc mikroalvás és egy jó kávé feltöltött, hamarost elértük a pályát, ami már Budapestig vitt. Átesvén a holtponton sitty-sutty (passzív szókincs) otthon voltunk. Csináltunk egy célfotót a próbateremnél, aztán hazacsorogtunk. Ki erre, ki arra.