Aschaffenburg

Hosszú éjszaka után lucskos, ratyi időre keltünk a festői német kisváros melletti szállodánál, ahol a get in előtti délelőttöt töltöttük. A Colos-saal emberei három kisbusszal jöttek értünk, crossload [át kell rámolni a cuccot kisbuszba] a mai menü, mert a busz nem mehet be a központban lévő sétálóutcába nap közben. Kedves kis klub (nem is olyan kicsi, olyan 4-500 fős lehet) hatalmas backstage-dzsel az emeleten.

A finom és kiadós reggelit húsvéthoz közeledvén, színesre festett tojásokkal tették mókásabbá. A koncert igazán tombolósra sikeredett, végre úgy éreztem, mindkét zenekar odatette magát, és én is éreztem a stenket. Hála Istennek a busz behúzhatott a klub elé éjjel, így a stagehand-ek hadával sitty-sutty meg volt a kipakolás. Buszba ájulás, és már hömpölyögtünk Lipcsébe.

Hellraiser

Igazi keletnémet indusztriál környezet. Hatalmas, jéghideg téglaépület. Lidl reggeli. Ezen a helyen van a horrorfilmbe illő zuhanyzó...mekkora szerencse, hogy megedzettek a frankás évek. A kétnapos koszt a csapat ébredése előtt sikerült gyorsan lecsapatnom magamról a kellemesen 18 fokos vízzel. Load in előtt kaptunk egy kis jégesőt, hogy biztos ami biztos csúszósabb legyen a rámpa.

 A rettentő aranyos helyi stáb az eddigi legjópofább, három rajzfilmfigura. :) A kétméteres, ötvenes éveit taposó jókedélyű fényes, a kis vörös raszta lányka és a szőke létra barátja. Egyetlen hibájuk, hogy nem lévén elég körültekintő, az elosztóim fele valahogy nem az én ládámba került bele...és ez csak Budapesten tudatosult bennem...

Lipcse-Budapest utánfutós busszal, 80-as utazóval alsó hangon 10 óra. Még két sofőrrel is...na nekünk sikerült 12 alatt abszolválni.

Végre otthon! Mert nekünk félig a Barba Negra az otthonunk! :)

Mogyival is Kristóffal fejünket fogva néztük végig, ahogy az öreg, füstölősre égett kupunggal beszenvedi a buszt az épülő nagyszínpad mögötti backstage-be. Érsi csapatával már startra készen várta a bepakolást. Szandráék (talán sejthető, a legkedvesebb catering csapat ;) beizzított reggelivel vártak.

A dobszínpadon ücsörögve kanalazgattam húslevesem, mikor megjelent Jani bá, (tanítómesterem, akitől úgy nagyjából mindent is tanultam a lámpák villogtatásáról) és életemben először nem szívta a vérem, hogy megint mennyi szart hozok neki a színpadra. :D

Kissé feszült voltam a Barbában - ami némi kutatómunka után jogosan kimondható, hogy Európa egyik legjobban felszerelt klubja - na itt aztán oda kell...tenni magam. A turné messze legjobb jegyeladásaival álltunk az este elé. A tudat, hogy valamikor erre látogat egy tündér, hogy megnézze mit csinál a világutazó metalhippi, egész nap lázban tartott.

És aztán, 20 perccel kezdés előtt megláttam a horizonton feltűnő homályos piros foltot, ahogy szép lassan kirajzolódik belőle egy rajzfilmfigura, hogy aztán egészen közelről határozottan Adél formájúvá váljék.

Ez a szempillantásnyi idő, amit veled töltöttem, míg el nem tűntél a tömegben az első szám után, hogy ne vond el a figyelmemet a koncerttől: elvarázsolt, majd felpörgetett, ami a Dynazty koncerten csúcsosodott ki, és egészen biztos vagyok benne, hogy Neked is részed van abban az elismerésben, amit a zenekar tagjaitól kaptam, mikor koncert után megnézték a live videót.

Fotó: Aleksandra Pajak

Egyik robotlámpám elromlott, Érsi kölcsönadta a verdát, hazarohantam a tartalékért, büszkeséggel vegyes boldogsággal begyűjtöttem a svédek elismerését a munkámról, majd boldogan, ölelésed emlékétől még kissé kábán eltettem magam a következő napra...

Ami igen hirtelen és eseménydúsan robbant be a félálomban/másnaposan dülöngélő csapat életébe...

Pont olyan idegesítően folytatjuk, ahogy gyerekkoromban a Disney-rajzfilm epizódoknak lett vége, hogy egy hétig izguljatok. :P