Vosselaar

No, 11:13 get in...lenne. De most derült ki, hogy bevonták a hely engedélyét két nappal ezelőtt – hogy az olasz promóter miért felejtett el tájékoztatni, azt talán sose fogjuk megtudni – úgyhogy várjuk a fejleményeket, hova tovább. A zenészek a három zuhanyzót siratják. A tegnapi – szó szerint – hideg zuhanyként ért élmény után derengett némi remény...látszólag elszállt.

Valami történhetett, lehet egy hét kell, míg megszokja az ember, de az elmúlt két éjszaka már annyit aludtam, egész embernek érzem magam.

Hatvan kilométerrel arrébb egy Érd, Bluestanya típusú helyszínt sikerült összehozni. A város neve: Bree [ejtsd: Bré] Teleszórtam a floor setemmel az aprócska színpadot, a hollandok egész sokan átjöttek a last minute koncertre, meg is telt a helyszín, és szétszedték a házat. A borzasztó mennyiségű piakupont nem sikerült elinni, de igen aktív csapatépítő tréning kerekedett az afterpartiból. :D A busz csak reggel indult tovább, mivel a hollandiai Enschede közel van.

Némi kötekedés után sikerült rávenni sofőreinket, ha már ilyen nagyszerű pakolórámpa van, talán tolassanak már annyira rá, hogy használni is tudjuk. :D A Metropol borzasztó profi koncerthelyszín. Rámpa, rakodóliftek. Csodás load in. Nagyszerű színpad, hatlamas backstage, minden zenekarnak külön öltöző saját zuhanyzóval, hatalmas catering room, biliárdasztal. A buli – szokás szerint :P – állat volt, és mivel apró országukon belül maradunk, akadt idő, és némi energia is egy könnyű esti városnéző túrára, ahol Kristóf idegenvezetett minket körbe. A látványosságok nagyjából fél óra alatt ki is pipálhatók.

Reggel a Cacaofabriek tartogatott némi kellemetlenséget: a promóter másik időzónában lehetett, így a tervezett kényelmes 11 órás bepakolás délután kettőre csúszott. Az épület zárva lévén, kirándultunk egyet a menedzser elvtárssal a közeli vasútállomásig. A napi jócselekedet meg volt: egy fiatal indiai pár megspórolt egy fizetős budit, mivel nyitva hagytuk nekik az ajtót. :D Nincs is jobb érzés, mint mikor fényt és derűt viszel az emberek életébe már kora reggel. :P

Végre kapott áramot a busz. Szerencse, hogy jó idő volt, mert az előző napi afterparty kinyírta az ajtónyitó áramkört, így kézi vezérlésre és félig nyitott/csukott ajtó-rendszerre álltunk át, míg a sofőrök meg nem hekkelték a busz bejáratát. Kis nehézséget okozott megfejteni a helyi fénycucc kusza artnetes rendszerét, mivel a helyi öreg manus nem igazán tudta, hogy működik, de végül minden a helyére került. Koncert után ismét egy kis stábtúra, diszkrét borozgatás, majd zúdultunk tovább Essenbe.

Essen

Húsvét vasárnap...ha lett volna idő, benézek a kétórás szerecsenmisére, de sajnos ezt ki kellett hagyni. A munka az munka...de mivel pár év óta Essen Törökország...így legalább nem voltak zárva az éttermek.

Meglepően tettre készen ébredtem. Éreztem a boogie-t a lábamban. :D
A Turock a város szívében van, igazi hangulatos rock klub. A bárpultot egy eredeti Motörhead beast fej díszíti. Fényügyileg is nagyszerűen felszerelt. A keverőállás olyan magasan van, hogy még a dobos feje búbját is látja az ember. Pozíció-állításhoz nem épp ideális, de mókás madár-perspektíva. Egyetlen tré dolog, hogy az őskövület füsgépeik a színpadfront alatt vannak és a közönség arcából, mandinerből a zenészek agyába megy a nehézfüst. Ellenben igen hamar felszáll, így a színpadon embermagasságig, ahol jól kéne kinéznie, vagy sűrű füstbe burkolózik, vagy nincs füst, nincs fény.

Ha hazer – ködgép – lenne, nem lenne probléma, mert amellett még lehet létezni, de amikor úgy rendesen beindul a rendszer, elég kellemetlen. Azért ez sem rontott a hangulaton.

Jóformán fel sem ocsúdtam a buli végi villogásból, átadtam a jelkábeleket a helyi embernek, már zúzták a metaldiszkót. Turbó pakolás, mikor minden konténerezve állt a színpadon, Alexivel (másik hangmérnökünk, aki egyébként olyan legendás zenekaroknak kever, mint a Nile...) borzasztó aranyos görög manus – felmentünk a backstage-be némi kaja után nézni. A második falatnál jártam, mikor megjelent a helyi fényes, hogy most azonnal takarítsuk le a színpadot, mert az volt a deal. Kristóf épp válságstábot tartott, úgyhogy lezúztunk, másik két arc jött segíteni a Surmából. Mire leértünk, egy jóltáplált szekus gyerek, meg agysebész szekus barátnője már lökdöste ki a cuccunkat az utcára. Kértem a fényes gyereket, szóljon már az embereinek, legalább akkor már segítsenek a buszig elvinni a cuccot, nyilván szartak rá. Cserébe a malac még útban is ücsörgött, mikor a főbejáraton talicskáztuk ki a mörcsös dobozokat.
A válságstáb ülésének eredményeképp a másnapi dán buli ”due to unforeseen circumstances – azaz előre nem látott körülmények miatt” elmaradt. (De szép ez a jövő-múlt :D) Úgyhogy lett egy dayoffunk, amikor egykor már csattant a tréler ajtaja, ráadásként ipari mennyiségű piakuponunk volt. Így aztán elengedte magát a brigád.A fényesek kiengedik a gőzt

Kedves Adél, annyi minden történik, csak kapkodom a fejem. Kérdezted milyen az a szürreális, művészfilmes hangulatom. Na most tört rám, Essenben. Tombol körülöttem DJ metalra a koncertről maradt népség. Én meg, mintha itt se lennék, csak szemlélőként, mintha egy filmet néznék. Magas székeken körasztalt ücsörgünk körbe, mi, a kissé már fáradt darabkái a csapatnak. Borzasztó furcsa színekben villognak a robotlámpák, üvölt a metal. Füldugó a fülben. A zenészek a fülmonitort koncert óta nem húzták ki a fülükből. A fiatalabbik sofőr úgy elengedte magát, ő a tombol a legjobban, de az öreg is diszkréten táncolgat magában. 30 óra múlva indulunk tovább, belefér. :) Némely rocksztár csak a szokásos formáját hozza, a többiek vidáman mosolyogva beszélgetnek/táncolnak. Aztán elkap a forgatag, visszaránt a valóságba, kedélyesen kiengedve a gőzt telik az idő. Négy körül beájulok az ágyba, a keménymag zárás után, a buszban after-afterezik, reggel hétig, de ebből én már mit sem érzékelek.

Dayoffal folytatjuk...