13. fejezet

Lorin vett egy jack kábelt, úgyhogy igen jelentős mértékben ki lettem tanítva az amerikai country és blue grass zene történetéből kezdetektől napjainkig.

Plusz útközben beugorván Kurthoz Belgiumba buszt cseréltünk, mert már meguntuk. Amúgy se tetszett a színe, meg olyan fapados melósbusz volt, amivel sose turnéznék magamtól. A kéknek van karfás ülése, ami nem műbőr. :P

Borzasztó szakadó esőn át vágtattunk keresztül Németországon, ami csak Belgiumban kezdett abbamaradni, Middelburg Hollandia déli csücskében lévő kis szigeten van. Vagyis nagy valószínűséggel eredetileg félsziget volt, csak elcsapták a bokájánál egy csatornával. Tudjuk, mennyire szeretik a csatornákat ezek a nyugati tengerparti népek. Ez a városka még Bambergnél is aranyosabb, a holland építészet pedig még nem vesztette el egzotikumát számomra, úgyhogy mikor már kezdett emberiszonyom lenni, elmentem sétálgatni egyet a városban, amíg húzták a zenészeim.

14. fejezet

Pompás időre ébredtünk, drága Claire, mégis befelhősíti ezt a szép reggelt, hogy 1500 kilométerről nem tudlak megölelni, mikor ott kéne lennem inkább. Itt hagynék mindent és átküldeném magam fénypostával, hogy megvigasztaljalak...a kovbojok majd megtanulják hogy működik a váltó. Csak ne feledd el kinyitni az ablakot. :)

Nagyon ráérünk ma, úgyhogy lezúdultunk a tengerpartra kicsit nézelődni. Nagyszerű tavaszi időnk van. Laza órás út Rotterdamig. Ahol nem sok maradt belőle, vicces alakú ultramodern épületeket találunk mindenhol, a kis téglaházas belváros meg igazi bulinegyed. Ott a szállásunk. A bár, ahol a koncert lesz egészen steampunk hangulatú. Van a falon fél vaddisznó, egy csomó őzkoponya, meztelennénis képek, és egy nagyon furcsa ijesztő Jézus, lila hajjal és szakállal. Az nem tetszik. Körbe hosszú zöld bőrülés, aranyozott csillárok. A csap a vécében egy vízköpő. Az egésznek van egy kicsit a nagyszebeni kocsmára emlékeztető, vészjósló hangulata. Simán beleférne egy új Tarantino-film egyik beteg jelenete. :P

Pazar hostelünk van a rotterdami Király utcában. Négyágyas szoba, külön fürdőszobával. Nagyon jól esett. A falakra sok-sok daru van festve, és az egyik, amelyik a plafonig ér, csillárként lógatja kanalát fölénk. Nagyon mókás. Az utcai kiülős részen Gardena salgból hajtogatott bútorok vannak. Azt nem sikerült kiderítenem, mit raktak bele, hogy meg is tartsa az embert, ha ráül. Illetve gyanúm szerint acélsodronyt, ez esetben vagy Kinizsi Pál, vagy maga King-Kong makramézta őket össze.

Kiücsörögtem az egyikre kávézni. Valahogy ez az álmos, kihalt utca jobban bejön, mint az éjjeli betépett. Olyan nyugodt, a helyek szépen nyitogatnak kifelé, kulisszák mögé lesős, mint, amikor reggel 7-kor mentünk be Velencébe, és még csak a kis teherhajókról pakolászták az árut a bennszülöttek.
Azon töprengek, Claire, hogy egyre több olyan dologba botlunk, amitől olybá tűnik, mintha valaki azt akarná, hogy egyszer csak összeérjenek a szálak. Párizs, Eindhoven, aztán megint Párizs, Velence, a tegnap reggel...

Jönnek a kovbjok, indulnom kell, csak még a főhős beugrik a gyógyszerárba.

-I need to go to the pharmacy.
-To the blue labeled pharmacy? :D

15. fejezet

Visszacsorogtunk Belgiumba, Kurttól egy falura lévő kis bárban játszunk ma. Egyre határozottabb véleményem, hogy Belgium olyan, mint a Krémes. Nyomasztó. Régen azt hittem, Svájc az élérevasalt ország, de most, hogy azért megfordultunk itt-ott a hegyi népek között, kellemeset csalódtam, ellenben Belgium nyomasztóan szögletes, ingerszegény és unalmas. Nem csoda, hogy mindenki sörfőzésben éli ki kreativitását. Így már az is érthető, Kurt miért hagyta ott a tanítást és alapított booking ügynökséget. Miden esetre, amíg van belga sör, addig bírjuk még valahogy. :P

...

Úgy érzem hullámvölgybe kerültem, Claire. Az egész napos szakadó eső, a szálláson lehet vagy 12 fok, pedig a tulaj lakása. Nincs a szobában radiátor. Egy nagy, régi épület, lent van a bár, fent egy hatalmas lakatlan lakás, de valamiért fent nincs sehol fűtés. Lent hatalmas a buli, de én olyan borzasztóan unom már a country zenét, és annyira nincs kedvem az emberekhez, hogy azt el nem lehet mondani. Biztos benne van az is, hogy fél napja itt vagyunk, és már megcsináltam minden melómat is, de ilyen hidegben lefagy az ember agya is. Ráadásul itt tényleg annyira nyomasztóan nincs semmi, amit megnézhetne az ember. Néha jobb, ha egész nap a buszban ül az ember, akkor legalább eltelik az idő. Még a végén hálás leszek Kurtnak a hosszú távokért. :P

Teltházat hozott a mai buli, a tulaj szerint ennyien még nem voltak nála. Mindenki boldog, reggeliztünk, indulunk Hollandia bal felső csücskébe. Az idő továbbra is tré, de azért Amszterdamba beugrunk egy gyors vizitre.

16. fejezet

Ami már rögvest rettentő szimpatikussá teszi a füvesek Mekkáját, hogy annyira bicikli-központú város, hogy alig van benne autó, így dugó sincs. A legbelebb belvárostól 3 perc sétára találtunk parkolóhelyet, ráadásul fizetni se kellett. (Mondjuk lehet, hogy kellett volna, minden esetre nem kaptunk mikuláscsomagot). :P Az amerikai kollégákat összesen a két sztereotip dolog érdekelte: a coffee shopok és a piros lámpás házak. Megkapták mindkettőt nagy mennyiségben. 

Egyébként engem lenyűgöz a város építészete, a sok kis csatorna, mint sok egymásban lévő vízi körút, meg az apró, vöröstéglás házak. És mivel nem állt szándékunkban a helyi szolgáltatások fogyasztójává válni, a piroslámpás negyedből épp elég is volt ennyi. Sokat hallottam Amsterdam híres negyedéről, de azért kissé lesokkolt élőben. Olyan Sin City hangulata van. A bűnös város. A coffee shopba csak beugrottak a srácok megfelelő áruért. Amszterdamban egyesült az Így jártam anyátokkal vissza-visszatérő motívuma és Lovasi szövege: „Egy hatalmas szendvicset ettünk. Apa felhőivel” :D

...

A táj nem túl változatos ezen a vidéken, viszont vannak akkora üvegházak, amiknek nem látod a végét, hosszan elnyúlva a pályától kifelé, amíg a szem ellát, katonás sorokban. Mindegyikben ég a villany, mert a paradicsomok szeretik a fényt…amiből errefelé nem sok van ilyenkor.

Den Helder egy Esztergom méretű halászvároska Hollandia észak-nyugati csücskében. Mikor megérkeztünk, kihalt, vadnyugati kísértetváros hangulata volt, csak sokkal hidegebb, és az Ördögszekér itt te leszel, ha nem vigyázol. Mondjuk ilyen hidegben is inkább otthon néznék filmet...reggel mondták a srácok, hogy a koncert után hajnalban már egész megelevenedett a város. Spanyolosan nyomják. Furák. Cingár, de hátrafelé nagyon hosszú házban van a klub, felette egy pici szoba a szállás, még eggyel feljebb pedig a zöldhajú lány lakik.

Tudod Claire, ha hosszú ideig turnézol, előfordulhat, hogy belesüppedsz a változatosság monotonitásába, és hajlamos leszel elfeledkezni azokról a dolgokról, amik érdekessé teszik az életed. Itt ülök a mörcspultban, Lorinék fáradhatatlanul nyomják a countryt, és végre volt időm és energiám, hogy elővegyem Az ember földjét, az utolsó Exupéry könyvet, ami nálam van épp. És ez visszarántott. Elég volt pár oldalt olvasni belőle, hogy újra érdeklődve figyeljem az embereket magam körül. Itt ülök a hosszú terem végében, és újra egy apró, fura, Isten háta mögötti városban lévő kis bárban találom magam, nem pedig a turné tizenhetedik koncertjén. Mert ha képes vagy rá, hogy felfigyelj az apró dolgokra, akkor sose fognak unalmassá válni, mindig felfedezed az érdekességeket, a kis nüanszokat, amik feldobják a világot körülötted. Hálás vagyok a jó öreg pilótának, hogy ha elkezdenék kifakulni, visszaszínez...valahogy így: