Becsekkoltunk és elindultunk felfedezni a környéket farkas étvágyunk enyhítendő. Jó fél órás mászkálás után visszajutottunk a hostelhez, amivel közvetlen szemben volt egy eldugott kis ajtó, mögötte egy apró puritán étkezde. Láthatóan nem a turistákra volt berendezve, amint később tapasztaltuk, főként más – öltözékük alapján – menő éttermek pincérei jártak oda ebédelni.

Ez volt első találkozásunk az autentikus koreai konyhával. A terem közepén álló hosszú asztalt elfoglaltuk, a kedves helyi hölgyek pedig kirámolták elénk az összes dolgot, amit enni lehetett. Napi menü volt, nem tudtuk mi az, de szépen betermeltünk mindent. Szerencsére tengeri herkentyűk nem voltak az aznapi étlapon. Viszont minden, amit ettünk, nagyon ízletesnek bizonyult.

Reggeli után igyekeztünk enyhíteni a jet lag-en (aludtunk estig), este jöttek értünk a koreai barátaink, hogy megvendégeljenek minket. Zsír új BMW-vel és Mercivel jöttek értünk, átautókáztunk a hangszerbolt kinézetű próbatermükbe egy jó jammelésre, aztán elvittek egy Trófea típusú étterembe, ahol fejenként 20000 wonért (5000 Ft) teletömtek minket az alábbi videón reprezentálódó minden földi jóval. :D

A hosszú asztalok közepe szabályos közönként kivágva, abba tették az izzó faszenet, amin sültek az ollóval felvagdosott húsok, felettük porszívó, hogy ne lepje el füst az éttermet. Az étel mellé sör és a helyi, szaké szerű zöld-kék –és piroskupakos korlátlan fogyasztása tartozik. A kupak színe jelzi az alkoholtartalmat, talán 10-12-14%. Kenyeret öt nap alatt nem láttunk, a vége felé már annyira hiányzott, hogy a mirelit pizza is felüdülést hozott. 

Miután Vilkó is feladta azt a szándékát, hogy megeszik mindent, – a permanens utánpótlás miatt viszonylag nehezen teljesítette volna a feladatot :P – átmentünk egy rendkívül hangulatos rock kocsmába sörözni, aminek legnagyobb érdekessége az volt, hogy egy falnyi CD és feketelemez nagyobb helyet foglalt el, mint a bárpult, és egy manus élőben tette be a zenéket, akkor is, ha csak 5 ember ült a kocsmában. Barátaink kancsószámra hozták a sört, a hangulat a tetőfokára hágott. Amikor már kezdtek fészkelődni – kedd lévén másnap melóztak -, mondtam nekik, hogy ne hozzanak több, sört, mert amíg van, addig az el is fog fogyni. :D

Rágcsa. A tálcán látható perec bizonyítja a koreai-magyar rokonságot. 

Nagy megkönnyebbüléssel köszönték meg a tippet, így éjfél felé asztalt bontottunk. (Jellemző a keleti vendéglátásra, hogy nem fogyhat ki az étel-ital, nehogy a megvendégelt hiányát érezze valaminek. Alapvető udvariassági forma náluk.)