Szóval ott tartottunk, hogy este átsétáltunk az egy sarokra lévő, igen hangulatos Woodstock pubba. (Szöulban minden második élőzenés klubot Woodstocknak hívnak. :D) Közvetlenül Itaewon szívében található nagy csomópontban van, egy emeletes ház második emeletén. A földszinten üzletek, az elsőn night klub. 

Kábé az egész szöuli magyar közösség eljött az ücsörgős, félig akusztikus bulira. Elképesztő élmény, amikor Pesttől 10000 km-re kiabálja a közönség, hogy „Mese! A szerelmedtől lettem ilyen!”. 

Ott volt a koreai konzul, a kultúrattasé, a postás, a rendőr, a villanyszerelő…

Utánunk szintén helyi hard rock banda játszott, elképesztő energiával. És amilyen profik ezek a srácok a színpadon, annyira szerények máskülönben. A buli után meglátogattunk egy helyi Trófeát, ahonnan Viktor és Andris félidőben elhúztak kialudni jet lag-ük maradékait. Nekünk pedig megmutatta egy, a konzulátuson dolgozó magyar srác a menő, külföldiek által látogatott klubokat.

Az amerikai hatás úgy egészében véve erőst érződik a városon, kezdve az ajtókilincsektől a taxikon át a klubokig. Úgy éreztem, mintha egy amerikai filmbe huppantunk volna bele. Hatalmas épület, középen az udvaron tomboló tömeg, amin Cartmen hippifúrójával is nehéz lenne áthatolni a pulthoz. Üvöltő zene, fej fölött lógó hatalmas monitorokon klipek pörögnek. Az udvar körül több szinten különböző szobákban lehet csillezni. A galériákról öltönyös-telefonzsinóros biztonsági őrök tekintete vizslat. Mondjuk az vicces, hogy ezek nem kigyúrt, kopasz négerek, hanem nyegle koreaiak. :P

Hajnal öt felé elhagytam valahol Barabaróékat, úgyhogy hazatámolyogtam Itaewon Land-be. Igen szürreális látvány várt: az emeletünk megtelt a földön matracokon alvó egyenpizsamás emberekkel. Gyakorlatilag mindenhol aludtak. Mint kiderült, a szöuli szálláslehetőségek legolcsóbbika, ha bejelentkezel a spába kb 2500 Ft-ért egy napra, ami feljogosít arra, hogy ott aludj, ahol tudsz. Jellemzően fiatal kínai turisták trükköznek vele. Viktor, mikor ki akart menni pössenteni, konkrétan teli vállal ajtóstul kellett, hogy eltolja a – valami megmagyarázhatatlan okból – szoba ajtaja előtt alvó manust. :D

Random zacskós polip egy kisboltban. Különböző ízesítéssel. A csipszek mellett. Nyamm

Miután átkommandóztam az egyenpizsamás kínaiak tengerén, az a meglepetés ért, hogy nem tudok bejutni a szobába. A másik szobában alvó Viktort felrángattam, de állította, hogy nincs nála a kulcs, a recepción meg azt állították, hogy felvették már. Végül a rendkívül morcos portás odaküldött két arcot, akik bicskával kinyitották az ajtót. :P Délután kiderült, hogy Andrisnál volt a kulcs, csak nem emlékezett rá, hogy felvette. Barbaróék olyan reggel 7 felé értek haza, miután zárórakor kivágták őket a klubból. Miután összekapartuk magunkat, kipróbáltuk a fürdőt is, ha már a szolgáltatás része.

Felfrissülés után Andrissal interjút adtunk egy helyi magazinnak, aztán esteledés után Viktorral még elmentünk csavarogni egyet a régi, sikátoros városrészbe megkoronázni utolsó szöuli esténket. Persze jól eltévedtünk, de végül olyan 5-6 km séta után visszataláltunk. Esti szürreális kalandunkat örökítette meg az alábbi, kicsit felturbózott videó és egy pár kép, ha valaki a művészkedést jobban szereti. :)

Reggel hétkor indultunk a reptérre. Ott a check in rendszer hibája miatt kiderült, hogy lekéssük a varsói csatlakozást, végül, hogy legalább a szöuliból induló gépről ne csússzunk le, priority csekinnel már épp a boardingra értünk át a másik terminálra.

Meglepő módon ez a tizenegy óra jóval gyorsabban elröppent, mint odafelé, és mivel a Földdel forogtunk vissza Európába, 22 órán keresztül nappal volt. Na ettől aztán igazán szét tud robbanni az agyad. :D Ilyen hosszú repülésekhez már visszafelé mi is átvettük a gyakorlatot: ha a közeledben üres sor van (3 ülés), felszállás után azonnal csapj le rá. Sikerült megbugáznunk egyet, amit felváltva használtak ki az együttes tagjai. Igen mókás volt, hogy Viktor tartózkodási helyeit az ülészsebekben található sörös dobozok jelezték az utókornak. :D

Varsóban 3 órát vártunk a következő gépre, közben a Föld is beért minket, és besötétedett. A többieket eléggé megviselte a hosszú utazás, én nagyon élveztem, nem akartam, hogy vége legyen a turnénak. Viktor hasonlóan gondolkodott, így a hazaérkezésig kellemesen bódult zen állapotban csilleztünk. 

Végül pár térkép, hogy lássátok merre jártunk.

A legközelebbi Junkies Turnézokni cikket decemberben várhatjátok, miután hazaérkeztünk a francia turnéról!

De addig is kaptok még pár beszámolót pl. Gustave Tiger és Lord Bishop turnéról. Kövessetek, hogy ne maradjatok le a legújabbakról.

Végeö