Előzmények itt, első rész itt, második rész itt.

Hatodik fejezet

Reggel tíz fokra keltünk. És nem a lakásban volt annyi. :) Nagyon szép időben csorogtunk át az Alpokon, mintha egy terepasztalon utaznánk keresztül. Épphogy csak elolvadt a hó a völgyben, már gyönyörűen zöldell a fű, a hegyek havas csúcsa ködbe vész. Ki se látszottam a sok epicből és ohmygodból. :) Az ember lelkét megérinti, ha csak átzúdul ezen a vidéken. Ilyenkor érzem, hogy a sok 20 órás fennlét megérte, hogy itt legyek. Rendkívül szórakoztató társaságom van, főleg Ray (nagybőgő) tud kizökkenteni -  amikor már hosszú órák óta belesüppedek a vezetés monotonitásába - olyan zsigerből jövő hülyeségekkel, hogy kitör belőlem a nevetés, és erőst kapaszkodnom kell a kormánya, nehogy kiessek a fülkéből. Azt hiszem ő az, akinek szintén nem kell elolvasnia a Kis Herceget. 43 éves egyébként, és van két gyereke.

Facebook videót nem lehet beilleszteni...link

A mai buli egy sörfőzdében lesz. Elég cseles üzletpolitikájuk van: hatos nyitás, happy hour. Bőséges ingyen étellel, amire ráfűtenek jó harminc fokot, így biztos, hogy nem egy sört fogsz meginni. Amikor az emberek már szállingóznának haza, akkor még egy koncerttel ott tartják őket éjfélig. Tökéletesen működik bármelyik hétköznap, jönnek emberek inni, a turnézó zenekar szempontjából necces hétfő-keddeket pedig nagyszerűen át lehet ezzel hidalni.

Hetedik fejezet

A mai nap tanulsága: a turnén is - ahogy Törökországban tapasztaltuk - az ember körme gyorsabban nő a megszokottnál. Ez tudományosan bizonyított tény. :P Csak még a biológiai magyarázatot nem találták meg rá. Viszont ha holnapig nem találok körömollót, egész biztos visszaszokok a körömrágásra…

Megmenekültem: Ábrahámnál (hegedű) van.

Borongós reggelre ébredtünk, de abból a fajtából, amitől valamiért jó kedve lesz az embernek. Talán, mert tavasz-illatú.

Mivel viszonylag hamar le kellett lépnünk a szállásról, egy kellemes olaszos-pékséges reggeli után lezúdultunk Velencébe egy fél dayoffra. Egy kis laza séta sose rossz az apró utcákon…bár szívesen lecseréltem volna a három szőrös cowboyt rád, kedves Claire. ;)

Mai menü egy motoros klub: Nasty Boys Saloon. Méretes hangár Trevisoban. Nagyon western. Tíz méteres bárpult vadnyugati stílusban, rengeteg cowboy-kalappal és mindenféle kötelező amerikai kellékkel. A színpad mögött a garázsban egyedi készítésű motor, felette bika, bölény, szarvas, indián, nyereg, szekér, Elvis... A mennyezeten három méter átmérőjű kovácsoltvas csillár. Van badigárdom is: a rendet Tequila, a folyamatosan mozgásban lévő nagy, fekete rottweiler vigyázza. Ha épp nem járőrözik, akkor az irodám mellett szunyókál. :P A tulaj két méteres olasz kovboj. És ha az ember nem igazán eszik egész nap, akkor gyorsan meghozza az ihletet a jó csapolt St. Benoit. :D

A főnök pincéjében aludtunk, de ne izgulj, Claire, semmi horror. Hiszen itt vagyok. :D Még ágyak is voltak.

Nyolcadik fejezet

Viszont a mai nap borzalmasan kezdődött. Menjünk vissza kicsit az időben: már a második nap kiderült, hogy Lorin nem tudja hogy nekik kéne állni a kajám-kávém. (A sofőr etetése nemzetközileg elfogadott dolog) Csakhogy ők erről nem tudtak. Nem vesztünk össze rajta, mert Lorinnal mind a ketten képesek vagyunk a normálisan kommunikálni, meg úgy rendes fickóknak is tartom magunkat. :P Riki Church azt mondaná: klassz hapsi. :D A probléma, amiben egyetértünk, hogy Kurt nem volt egyértelmű, nekem azt írta: „szállás, étel,ital az együttessel”. Nem is vállaltam volna ennyi pénzért a turnét, ha tudom, hogy magamnak kell állnom a kajámat. Egy hosszú napnak csak a kávéja simán üti a 10 eurót Nyugat-Európában, ami elég necces azért. Vártam volna annyi korrektséget Kurttól, hogy annyit mond: oké, nem volt tiszta, adok napi 5 euró pluszt. Ehelyett folyamatosan hárít, vagy én vagyok a hülye, vagy a banda, de véletlenül se ő. Lorin mondta, hogy más amerikai együtteseknek is voltak hasonló problémái a nem egészen tisztázott apróságokkal. 

Nos, ilyen kezdés után, igen fáradtan, késve indultunk, és a megszokottnál korábban kellett volna Livignoban lennünk. A srácok belecsúsztak abba, amibe oly sok turnézó zenekar: nem képesek a timingot tartani. Hiába mondom, hogy leavin' at 9am, egy óra csúszás lesz belőle, amit persze én korrigáljak, nincs idő reggelizni, én meg zombi leszek. Nyilván rátoltam a busz orrát egy kreténül magas olasz padkára, amitől megrepedt a lökhárító alja. Fasza, remélem ez a mélypont, mert nagyon elment a kedvem mindentől. Még ez mennyi lesz nekem…közben minden egyes kilométerrel meg egyesével meg kell küzdeni. Még vár rám 100 ilyen csata mire elérjük a célt, és csapataim kimerülőben vannak. Az első 200 kilométeren még felpörgettek a gyönyörű hegyek, ahogy kanyarogtunk a völgyben apró falvak, masszív várak között. De most úgy érzem kezdek szétcsúszni. Elképzelem, hogy itt ülsz mellettem, drága Claire, és erőt adsz, hogy megvívjam a harcaimat.

...

Mikor elértük a hegyekbe vezető szerpentint, valóban előjöttek a rejtett tartalékok, 2200 méteren elértük a hágót, egy fizetős alagút és egy mókás fedett szakasz, majd megkaptuk Livignot. A csontszáraz utat néhol két méteres hófalak vették körül.

A város, ahol mindig karácsony van.

Szállás Marco’s Pub felső szintjén lévő szobában. Délutáni szunyókálás rendbe rakott. Fejedelmi vacsora, korlátlan italfogyasztás, a banda már tépi a húrokat, a plafont egy tízméteres Fender Stratocaster díszíti. Sárga. A pincérek borzasztó aranyosak, szól a Highway Junkie. A kedvencem.