Mit adott nekünk a Börzsönystock? 

Tudod Claire, ahhoz, hogy másokkal őszinte tudj lenni, először meg kell tanulnod magadhoz lenni őszintének. Ez a legfontosabb dolog, amit megtanultam melletted, de mégse melletted. Amikor olyan közel éreztem magam hozzád, de valójában mindig olyan távol voltál, mint a Kis Herceg a bolygójától. De nem hozzád voltam őszinte, hanem magamhoz. Megtanítottál saját magamhoz őszinte lenni, holott te erről mit sem tudtál. Mint a muszlim sommelier, aki szakértője a boroknak, de még soha életében nem kóstolt egyet sem közülük.

Tanítóm voltál, hogy magamról tanuljak, de önmagad tanítványa nem tudtál lenni. Kibontottál bennem egy világot, ami valahol mélyen ott volt elrejtőzve, hiszen máshogy hogyan kerülhetett volna felszínre? Az ember nem változik. Aki változik, valami olyasvalamit próbál valaki más miatt magára erőltetni, amit a másik akar.

Fotó: Molnár Margit

Az ember születésétől fogva fejlődik. Ahogy azokon az apró, szaladgáló lábakon évek múlva negyvenhatos tornacipő rúgja a bőrt, és azokból a tiszta, csillogó szemekből is eltűnik a szikra, ahogy telik az idő. És ekkor kell, hogy jöjjön az a francia pilóta, megfogja a kezét, elkísérje valahova messzire, ahol nem hallja a város zaját, felmutasson az égre, és elmesélje az aranyhajú kisfiú történetét. És az emberek nagy része még ekkor sem fogja fel, az elefánt még a nyitott óriáskígyóban is kalap marad. De van egy maréknyi ember, aki, miután felnéz a csillagokra, magát látja bennük tükröződni, és lassan kezdi megérteni. Ahogy te, drága Claire elém tartottad a tükröt. Nem is igazán tartottad, lehet, hogy csak véletlenül rúgtad oda hozzám, észre sem véve, hogy én meglátom magam benne.

Itt fekszem az ágyamon, és nézem, ahogy a nap lassan kúszik lefele a fákon. Hamarosan kimegyek az emberek közé. Azok közé az emberek közé, akik meglátták magukat a Kis Herceg csillagaiban, vagy még keresik a tiszta képet, de tudják, hogy jó helyen nézelődnek. Azok közé, akik megtanítottak megállni, akik megmutatták merre keressem a negyvenkettőt. Akik rádöbbentettek, hogy harminc felett is van élet. :) Egy maroknyi csapat, ahol a nyomdász a mérnökkel először megbeszélni, hogy milyen fogasléc húzza fel a kisautót, mikor lenyomod a vezető fejét, majd jobban elmerül a játékban, mint a kétéves fia. Egy maroknyi ember, akik közül első pillanattól fogva érzem, hogy nem lógok ki, mert ez a maroknyi ember tudja hol keresse a csillagait. Felismeri a csukott óriáskígyót, megérti mit mond neki a pilóta. És amikor itt hagyván az erdőt, visszatér a városba; számol vagy gyógyít, programoz vagy szőlőt metsz, zenél vagy gyereket nevel: visszavisz magában egy kicsit ebből a három napból, és ha az a kígyó kalappá változna, leporolja a tavalyi emlékeket, és ismét kilátszik az elefánt.

És mit adott nekünk a Börzsönystock? Nekem életet.