Fotó: pressergabor.hu

In Medias Res - zenekari próba

Julcsi – a háttércsapat lelke – lejött értem. Átosontunk a terem végén lévő keverőpulthoz. Ha szünet lesz, megbeszéljük a szállítás részleteit.

- Frenk, mit is játszol ott a lábdobon? Azt az előkét hagyd el, bezavar. – Ilyen nüansznyi mélységekig megy el Pici bácsi. Borzasztó precíz, mindent hall, mindent lát. Szünet nem volt, két órán keresztül csiszolgattak két dalt a tökéletességig.

Második fejezet – Aréna

13:59 Az emberek, autók, furgonok, kamionok tobzódnak a bejáratnál.

14:00 F1 kapu kinyílik. Akár a filmekben: mint megannyi kis hangya, az emberek ellepik az üres csarnokot, kamionok zúdulnak be a hatalmas kapun, hogy fél óra múlva maguk köré ürítsék belük egész tartalmát. Ennél sokkal tovább nem maradtunk, beszórtuk a hangszereket egy öltözőbe, hogy aztán csak este jöjjünk vissza. Amíg nincs kész a színpad, a hangfalfürtök, meg fölötte a több száz lámpa, addig nem tudunk rámolni. Így aztán hazamentünk csillezni, ki tudja, mikor hívnak, hogy meló van. Este visszamentünk és még vártunk pár órát, míg a színpados csapat megcsipkedi magát, aztán összeraktuk a motyót.

 A főpróba véget nem érő főpróbája. Minden egyes másodperc a helyén van. Minden pillanat szigorú forgatókönyv szerint történik. Pici bácsi végtelen türelemmel és kedélyes humorral instruálja a megszeppent konzis zenekart.
- Várjatok, ez így nem jó. Ne úgy jöjj be, mint aki dolgozni jön, szépen lassan. Majd én elpilinszkázok itt addig, amíg mindenki beér. Gyere be, nézz körül, nem fogsz hibázni.

Közeli kép Presser zongorájáról, kint, felette az 50 négyzetméteres LED-falon. Pici bácsi ül a zongoránál, majd átható mély dörmögéssel beleszól a mikrofonba.
- Én ezen a képen azt látom, hogy ezt a zongorát le kéne törölni.

Novák Péter rendező úr tornádószerűen száguldozik, ha felhúzza magát, hogy valami hülye negyedszerre is visszatette a lépcsőt, ahova nem kéne, megfogja, és elkezdi maga lerángatni.
Rettentő sok embert kell mozgatni a színpadon, a zenészek kijelölt ösvényeken zúdulnak fel-le a műsor megfelelő pillanatában, amire három mindenre elszánt vaskezű hölgy ügyel. Fülükben walkie-talkie, a legapróbb információ sem veszhet el.

Apróságok:

Catering: Van sok kávé, ha épp jól időzítesz, még egy szendvicset is elcsípsz (egy 16 évesekből álló szimfonikus zenekar végtelen mennyiséget elpusztít pillanatok alatt :D), de azért nem vitték túlzásba. Pedig egy ekkora produkció, ekkora stáb elbírna talán pár zsugor vizet vagy üdítőt. És ezt a zenészek nehezményezték, nem az utolsó apró fogaskerék backline-technikusok.

Csak néhányszor dolgoztam profi külföldi produkcióval, de – bár ez is profi produkció – rögvest feltűnik a különbség magyar és külföldi profizmus között. Első és legprózaibb különbség a timing. Valamiért ebben az országban semmi sem készül el időre. Hiába igyekszik mindenki, ha egyvalaki nem elég fegyelmezett, rögtön megcsúszik minden.

Ha a színpadépítők elkényelmeskedik a dolguk, a hangosok hiába csinálják vérprofin, megszívják, és hajnalig mikrofonoznak, mert nem tudnak addig dolgozni, amíg még linóleumozzák a dobogót. Persze az ilyen problémák leküzdhetők a főnökség ősz hajszálai számának növekedése árán.

Nyilván kevés ekkora stábot megmozgató produkció van az országban, így a piac is kicsi, ahonnan szemezgetni lehetne. Bontásnál is érdekes módon a színpad körül szaladgáló backline-os, fényes-hangos, díszletes brigád egymás munkáját nem nehezítve volt képes dolgozni, egyedül a színpados csapat intelligenciája nem érte el a hatékony együttműködéshez szükséges szintet, és kezdett el alattunk bontani, szerelte le és vitte el a lépcsőt onnan, ahonnan pakoltuk le a hangszereket, tett tonnás színpadelemet a busz elé, mert nyilván nem ott állnék ki, ahol bejöttem.

Ja, hát persze. Ők voltak, akik miatt csúszott az építés és a beállás. Akkor no komment.

Ezektől a kellemetlenségektől eltekintve borzasztó nagy élmény volt ilyen csapatban dolgozni, mindenki profin csinálta a dolgát, és a fent említett brigádot limitált ideig kellett csak elviselni. :D

És a koncert? Biztos lesz belőle DVD. 

Remélem ugyanezzel a csapattal megint dolgozunk majd a Presser 75-80-100 koncerten is. :)
Ja, és egyébként az egészet Varga Lacának, a Pál Utcai Fiúk basszusgitárosának köszönhetem, aki megemlítette próbán, hogy jó lenne pár technikus. Köszi! :D