Az előző rész.

Épp időben gurultunk be a hajó elé, kis szusszanás és erőt adó leves után már mentek is a meghallgatásra a srácok. Kintről nem szólt rosszul – zsűrin kívül senki nem lehetett bent – de tekintve az elmúlt napok 3000 kilométerét, azért kissé rottyon volt a zenekar. Meglátjuk.

De addig is indiegogo-zunk az új lemezre, és nagyon jópofa ajándékokat találtak ki a srácok!

Mint például ezt a rajzosított zenekart. :)

Gyors szusszanás Pesten, beugrottam a Barba Negrába letesztelni a CO2-ágyúimat, mivel a szeptemberi Junkies-koncertet elmosta az eső, és beázott a jelkábel, így nem működtek. Most hibátlanul fújtak, élesek a harmadikai megmérettetésre!

Szerdán pedig neki is lódultunk Lyonnak, Veronában szusszantunk egyet, kis esti városnézés, hogy miután kiraboltak az olaszok meg a franciák az autópályán (szlovén határtól Lyonig kb 180 euró, ebből a Torinó melletti alagút egymaga 60...), délutánra elérjük a csodaszép francia kisvárost.

A turné itt egyesült újra az olasz orkhadsereggel. :P A Rock ’n Eat nagyon pofás klub, kb 200 fő befogadóképességű, kellemes, nagy, kétszobás backstage, finom vacsora – a vegán hegedűslányra külön főztek – és korrekt szállodát foglaltak nekünk.

40-50 ember volt lent, és bár a facebook-esemény alapján várakozásaimat alulmúlta, csütörtök estére pompás egy bejáratós helyen. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem kapura mentünk, hanem adományokra, mert Pedró, a helyi ember azt állította, hogy 2-300 euró alsó hangon meg lesz.

Na, hát ahhoz képest, hogy mekkorát buliztak, a pofátlan zsugori franciák egy 5 eurós sör árát nem voltak képesek fejenként bedobni. Ezt a hatalmas bevételt összevetve az ideút költségeivel, némileg lelombozva tértem nyugovóra.

Az esti csalódást a francia turistacsoporthoz csapódott ingyenreggeli és a Genfi tó partján elfogyasztott kávé kárpótolta némileg.

A lenzburgi Met-Bárba szintén nagy várakozással érkeztünk. Igen jól felszerelt klub, profi fény-és hangtechnikával, péntek, ráadásul az Ektomorf is játszott itt, nem lehet rossz buli. A 20 frankos beugrót kicsit sokalltam, de náluk biztos normális. Itt is 40-50 ember jött el, lelkes tomboló közönségünk volt, de a matekból az derült ki, hogy húsz ember fizetett, ráadásul a zürichi zenekar eltette a ráeső kemény 95 Frankot, ami nem egy kedves gesztus tekintve, hogy a Blodiga is meg mi is több ezer kilométert jöttünk oda. Ilyen underground körökben még a legcsóróbb helyeken is (vagy pont azokon) van annyi szolidaritás a helyi bandákban, hogy lemondanak a rájuk eső fillérekről, hogy segítsék a messziről jött turnézó zenekart. Bár hozzátenném, hogy nem mi hívtuk őket, hanem a klub. Az olaszok szokásukhoz híven buli után lezúztak Milánóba, nekem sikerült helyi viszonylatban olcsó szállást foglalni hatvan kilométerrel arrébb.

A fonalgyárból átalakított lakóház.

Érdekes, régi faszerkezetes épület (fonalgyár volt), átalakítva társasházzá, annak egyik nagy lakása a hostel. Kulcs kód alapján automatából felvehető.

A teljes lelki békét az Alpokban eltöltött csillezgetős autókázás hozta meg, a zenekar elégedettségének audiovizuális reprezentációja minden afelőli kétségemet eloszlatta, hogy érdemes volt-e elindulni.

A One Metal Live klub Milánótól 40 kilométerre egy kis faluban van, hangulatos underground hely, 50-60 ember volt lent, a hangulattal nem volt baj. Az olasz lazaság kiütközött a kései kezdésben, és bár nagyon marasztaltak, a másnapi 11 órás hazaút miatt, hosszas búcsúzkodás után hajnali kettőkor leléptünk, hogy hat óra alvás után rekordgyorsasággal estére hazaérjünk. Most is, mint a többi húzós távon, Ági volt a váltósofőröm, hogy ne zombuljak meg estére. :)

A Blodiga Skald fanatikus, de rettentő aranyos zenészeiben igaz barátokra leltünk, és bár a két műfaj nem áll közel egymáshoz, egészen jól kiegészítette egymást a két zenekar. Abban mindannyian konszenzusra jutottunk, hogy jövőre folytatjuk a közös turnézást, mert az a legfontosabb, hogy milyen emberekkel turnézol együtt.