Első két rész itt és itt. Ha nem tudná valaki, hogy mi történt eddig. 

Amit Kaliforniából láttam, az egy borzasztó nagy kontraszt. Alapvetően nagyon érdekes bejárni azokat a helyeket, amiket már ezerszer láttunk ilyen-olyan filmeken, belecsöppenni a helyiek életébe. San Francisco: az építészet, a házak, a kábelvasút, a meredek utcák, a kikötő, a hajómúzeum, mind nagyon tetszettek, (bár fene akar ilyen meredek városban élni :D – és ott van még az a pár megmaradt villamosvonal, a nosztalgia-villamosaival, de a közlekedés, az ehetetlen junkfood és az általános borzalmasan drága MINDEN nem nyűgözött le.

Már itt szembesültünk az állam para részével: borzasztó sok a csöves, az igazi junkie-k, akik bárhol fellelhetők az oaklandi kertvárostól San Francisco leglátogatottabb turista-negyedéig. Délelőtt 11-kor láttunk biciklin ülve alvó csövest. Biztos nem volt rá hatással semmilyen szer éppen...lent a kikötőben ácsorogtunk Attilával az étterem előtt, és olyan arcok andalogtak el előttünk, amilyeneket eddig csak a Tranispottingban láttam.

A kettő közti sivatagi autókázás baromi hangulatos, ha lenne sok időm meg pénzem, csinálnám ezt, keresztül a kontinensen, végig a 66-os úton. Teljesen más világ, mint a nagyváros, másmilyen emberek, más gondolkodás...nagyobb szegénység. Ebből a rövidke demóból a horror hangulatú Shell volt a kedvencem. 

Los Angeles mint tudjuk, a borzasztó gazdagság sztereotípiája: Hollywood, Beverly Hills, siker,pénz,csillogás. No, most fogja be a szemét, aki rajongója az Angyalok Városának. :P

Nagyon hangulatosak West Hollywood kis utcái, pálmafás villái, de amint elérsz a "kötelezőkhöz", egy rettentő gagyi műanyagvilágban érzed magad. Hollywood boulevard, ahol a hírességek csillagai vannak a földön: ajándékboltok, scientológia központ, ami előtt nyilván folyamatosan vegzálják az arra sétálókat, gyorsbüfék, pár kocsma. Majd beér az ember a nagy és híres színházakhoz, ahol a filmbemutatók vannak: Mindenféle jelmezbe öltözött emberke próbál meg lehúzni, hogy fotózkodj vele, és fizess. Az épületek, meg úgy az egész összkép valami nagyon mű, nagyon műanyag benyomását kelti. Miközben sétálgatsz, nyilván ösztönösen olvasgatod a neveket a csillagokon. Csakhogy este a felét nem látod, mert nincs kivilágítva egy se, annyit látsz belőlük, amennyit a közvilágítás enged.

A Sunset bulevardon találhatók azon ikonikus helyek, mint a Whisky a Go-Go, vagy a Rainbow. Ez a környék valóban az elit szórakozóhelye, van benne valami furcsa, tarantino-filmesen szürreális érzés. Főleg az olyan zenészfajta arcoknak, mint mi, valóban nagy élmény, hogy ugyanott mászkálunk, ahol a nagy példaképek, és legendák lettek legendává. :) Igazából a városnak ez a része érintett meg egyedül, sajnos túl sokat nem élvezhettem, mert én dolgoztam, míg a művész urak mulatoztak. 

Ha felmégy a Griffith Obsevatoryhoz, varázslatos képet láthatsz a városról. És nem látszik a sok csöves. :P
Forrás: https://ax2d.com

És akkor a slusszpoén: a város jelképe: A HOLLYWOOD felirat a hegyen. NINCS kivilágítva! A gagyiság netovábbja. Mintha a parlamentet, vagy a Budai Várat hagynánk sötétben. Riki azt monda, mikor gyerekkorában kiköltöztek, csak OLLYWOOD volt, a H-betű le volt esve. :D Azóta Hugh Hefner saját pénzen felújította, de amióta meghalt az öreg, azóta sötét van. Ezen már tényleg csak röhögni tudtam. Ott él több ezer dollármilliomos, a legmenőbb városban, és senkinek nem szúrja a szemét a kivilágítatlan felirat. Nem gondolom, hogy olyan borzasztó nagy lenne a villanyszámlája...az, hogy California állam, vagy LA város nem ad erre, már csak hab a tortán.

A downtown még durvább: Egy kupac felhőkarcoló viszonylag kicsi területen, és még több csöves, meg egyéb furcsa elemek. És, hogy miért van itt ennyi dzsanki? Erre is megkaptuk a választ Riki apukájától. Egy párral ezelőtti kormányzó (nem a Terminátor) hozott egy rendeletet, hogy a csövesek ingyenes orvosi ellátást (ugyebár az USA-ban nem igazán van közegészségügy), plusz egyéb juttatásokat kapnak. Ennek következtében az összes környező államból beáramlott a társadalom alja, akik azóta is (habár ezt visszavonták, de már késő) köszönik szépen nagyon jól elvannak, MINDENHOL. San Franciso és Los Angeles 160 ezer!!! csöves-junkie hazája. 

Azt gondolom, hogy ez sajnos nagyon szépen reprezentálja az amerikai társadalom működését. Nincs szociális háló, az emberek pedig pont annyira törődnek egymással, mint ahogy a forgalomban viselkednek.

Minden esetre nem véletlen, hogy ha csak a Boszporuszt átléped, már ott mennyire máshogy néznek ki a dolgok. Törökországban összesen egy csövest láttam Izmirben a tengerparton sziesztázni, és lehet, ő se volt az, csak épp nem volt dolga.

Aki nem tudja elképzelni milyen lehet, ajnlom a Fox News rövid összefoglalóját. Figyelem! Para képsorok. :P

A híres Venice Beach szintén egy megkopott műanyag bazár, néhol igen ijesztő elemekkel. Van itt kötelező kígyós ember, iguánás ember, akik próbálják a turistákat rávenni a fotózkodásra (nyilván nem ingyen). És persze kint ücsörögnek a hippi művészformák, akik általában közepesen jó vagy nagyon gagyi művészetüket próbálják eladni. Igazából egy valóban érdekes és kreatív arcot láttunk – please no photo -, aki egy hatalmas nagyítóval égetett képeket fatáblákba a tűző napon. (Ha felhős az idő, nincs biznisz.)  Érdekes volt viszont megfigyelni a helyi arcokat, akik kosaraztak a szabadtéri pályákon, vagy deszkáztak a deszkapályán. Kedvenceim a zenére görkorcsolyázó manusok voltak. :D

A város – valójában nem LA, csak agglomeráció, de olyan messze van, mint kimenni Szentendrére - igazán lenyűgöző része az Malibu beach kiahaltabb része, és Zuma: Riki kedvenc helye. Hamarost oda is érünk.

Én további három napot töltöttem LA-ben Riki meghívására, és ez a három nap bele engedett pillantani, milyen csodálatos természeti értékei vannak Kaliforniának.

A keretezett terület igazából LA közigazgatásilag. Érdekessége, hogy Long Beach épp, hogy csak össze van kötve egy kis nyéllel, Hollywood mellett pedig Beverly Hills egy kis enklávé, külön közigazgatása van. Mi a völgyben laktunk északon Rikiéknél az utolsó három napban.

Miután kidobtuk a reptéren a csapat felét, Rikivel visszavittük a Dodge-ot a Nationalhoz. Felvették a jegyzőkönyvet a biztosításhoz, ezzel le is volt rendezve a dolog. Látszik, hogy erre épül az egész közlekedésük (sajnos), de tény, hogy nagyon profik, és felhasználóbarát módon oldják meg az autóbérlést. Amikor Portugáliában béreltünk, zároltak vagy ezer euró kauciót, amit csak egy hónap múlva voltak kegyesek visszaadni. Itt semmi szarakodás. Neten megrendeltem, 10%-ot előre kifizettem, reptéren felvettem az autót, fizettem és már mehettünk is. Visszavinni is 5 percembe telt.

Innen Riki Jeep-jével mentünk tovább, (’86-os, a legjobb évjárat mindenből ;)) egyenesen Malibu beach-re, a művész úr kedvenc helyén beültünk egy fisencsipszre. Kis étterem a semmi közepén. Hajnalban kimennek halászni, amit fognak, azt sütik aznap. Nem vagyok nagy halas csávó, de ez olyan volt, amilyet még életemben nem ettem. Ráadásul megválaszthatod, mekkora adagot kérsz, és helyi viszonylatban még olcsó is. (Sültkrumpli két panírozott halfilével, káposzta-salátával 13 dollár, és garantáltan tele leszel). Kicsit emésztettünk az óceánparton, aztán bepattantunk a gépsárkányba és elzúgtunk Zuma beach-re, Riki kedvenc strandjára, aztán Montenegró-hangulatú hegyek között átzúdultunk a kertvárosba, ahol Riki édesapja lakik. Egészen elképesztő, kint vagy a hegyek között, aztán a tengerparton, és eszedbe se jut, hogy 20 kilométerrel arrébb már ott a nyugati part legnagyobb városa.

Másnap vissza Zumára, miután lefárasztottuk magunk a három méteres hullámokkal, nekivágtunk a közeli sziklának. Laza séta, kis kirándulás, és fent vagy. És ekkor megláttuk a fókákat, lent a tengerparti sziklákon, egy embertől elzárt partszakaszon. Egész kupac volt belőlük egy helyen, imitt-amott még pár elszórva hevert. Napoztak. Teljesen lenyűgözött a látvány. Az egész part, a hegyek, minden olyan békés, ember csak elvétve. Kellett ez a nyugalom a sok nagyvárosi pörgés után.

Visszafelé vettük az irányt és a malibui mólón egy jó kis naplementével tettük fel a csúcsdíszt a napra. Ez szintén az a fajta, filmekből ismerős, tipikus amerikai famóló. Nagyon hangulatos, főleg este. :)

Utolsó teljes napomon jól össze-hullámfürdőztük magunkat :D Aztán, csak, hogy legyen egy kis izgalom is, az út mellett ácsorogtunk egy órát, míg Tibor bá megjött és hozott vizet, mert az eléggé elfogyott a Jeepből. Beletöltöttünk másfél gallonnal, és máris vígan röfögött az ötliteres sorhatos Chevi motor. Mivel Santa Monica móló közelében nem találtunk parkolóhelyet, egy jó tengerparti naplemenetés dugóval múlattuk az időt, majd a Mulholland drive-on hazalódultunk.

Még így hazaindulás előtt kaptam egy kis kóstolót a menetrend szerinti kaliforniai bozóttüzekből. Tegnap reggel igen izmos szél tépázta a pálmafákat, estére már a híradó tele volt a helikopteres felvételekkel a tüzekről. Indulás napjára még csukott ablaknál is érezhető volt a tábortűz-szag, kimentünk, hátha még fel tudunk menni, megnézni a kilátást a Mulhollandról, de olyan füst lepte el az egész környéket, hogy jobbnak láttuk inkább visszafordulni. Ráadásul ilyenkor lezárnak egy rakat utat, tehát még közlekedni se nagyon lehet a tűz irányába, csak dugóban állni.

Reptérbusz, LAX, drága, de hússal indkolatlanul megpakolt háromszög-szendvics, csillezés, irány Heathrow. Jááá dejó vót.

Befejező részben Riki bemutatja a jó öreg Jeepet egy rövidke videóban. ;)

Addig se feledjétek: Junkies 25 ráadás - november 16. !!! Nagyon oda**ós látvánnyal készülünk! ;)