Mivel hajnalban még Szombathelyen voltam, most jóval hamarabb elfogyott a vezetési időm, úgyhogy ezúttal hajnali fényében csodáltam a Somló hegyet, reggeli szokásos lerakóim után zúdultam tovább.

Van valami izgalmas abban, hogy a városban, ahol sose éltél, és valószínűleg nem is fogsz, előre köszönnek neked a kátyúk, kíváncsian várod, mennyit haladtak az útépítések, és mikor jön a kedvenc muskátlis házad.

Hazafelé beütött a 34 fok, és persze így ki is derült, hogy a klíma viszonylag alacsony hatásfokkal üzemel, úgyhogy ezért megúsztam egy svéd kört, ne kozmáljak oda a fülkébe, úgyhogy ismét a Merci miatt nyertem meg a szokásos osztrák kanyarom. :)

Sokan kérdeztétek, hogy lehet kibírni hetekig az úton. Nos, rövid távon a „fesztiválmosakodás” a legkifizetődőbb. Mostanra a nedves törlőkendők nagy szekértője lettem. :D Két napig még úgy el lehet lenni vele ruhacserével, de azért csak jólesik egy kis víz néha. Múltkor megoldottam égi segítséggel, meg hát úgy rockenroll. :P De most úgy döntöttem, kipróbálom a Sanifair szolgáltatásait. Ők az a cég, akik sokat kérnek a budiért a német autópályákon, cserébe körbepucolják az ülőkét. (Bár gimis évfolyamtársaim kreativitása nyomán felvet némi kételyt annak hatékonysága, de hagyjuk is. Mindenki fantáziájára bízom az eredményt. :P)

Nem, nem maszkban zuhanyoztam. De csak úgy engednek be a kútra.

Ellenben a zuhanyzó kulturált, tiszta, van hova rakni a cuccod, és az atomul bebetonozott hajszárító is egész jó hatásfokkal zizeg.
Nohát végül azt mondanám a három jurós zuhanyról, amit John Travolta a Ponyvaregényben az ötdolláros tumixról. :D

Igyekeztem fényt és derűt hinteni a takarító hölgyek fáradozásáért cserébe.
Most jöhet a jó Puntigamer – minden kedden a gyár előtt kanyarodok el – és tollba mondatom a telefonommal korábbi úti gondolataimat.

Kis zöld-sárga GySeV-kukac szalad bele a pusztába a lemenő nap fényében. Közeledik a határ.
Élőben a színe is látszott. :P

Kedves barátom: Cécile  - aki kivételesen nem egy titokzatos balladai múzsa, hanem a Remember The Light nevű francia szimfómetal banda csodálatos hangú énekesnője – épp a minap jegyezte meg, hogy hát milyen jó nekem, egész nap metalt hallgathatok. És milyen igaza van!

Hát..Rábahídvég...zseniális. Kedvencem. Ha már szóba kerültek a mókás nevű falvak a múltkor. Épp most haladtam át a hídon. Mindig borzasztó jól szórakozok, amikor átmegyek ezen a falun. Rábahídvég: és ott a Rába híd vége a falu szélén. :D Lehet ezt csak a Leecher fogja értékelni, de nekem mindig olyan jó kedvem lesz tőle, hogy muszáj volt leírnom. (Amúgy meg tök hülyeség, a muszály mennyire jobban nézne ki elipszilonnal. Böki a szemem az a jé. Szerintem valami ősi, ly-ellenes összeesküvés áldozata lett). Bocs, megesik, hogy elkalandozik az ember tollbamondás közben.

Sokáig a Porva-Csesznek tartotta az első helyet – bár az csak egy vasútállomás a két falu közt -, majd pár éve átvette a helyét a gyógyfürdőjéről híres Kehidakustány, de most már holtversenyben felzárkózott melléjük Pornóapáti. Vas megye talán a legkoncentráltabb megyénk vicces helységnevekből, de Parassapuszta és Balassagyarmat nekem továbbra is benne vannak a top 10-ben.

Szóval, ott tartottunk, hogy metal. Természetesen. De ha már metal, és ha már úgyis szimfonikus metallal foglalkozok, eszembe ötlött, talán itt lenne az ideje, hogy azt a napi 9 órát - ami a pénzkeresésen kívül ablakon kidobott idő – gyér, gyermekkoromból rám ragadt klasszikus zenei műveltségem gyarapítására használnám. Úgyhogy ez lesz a következő hetek kihívása.

Mivel meghalt az SD-kártyám, a rettentő modern autórádióm okozta kihívásra válaszul találtam otthon - ne kérdezzétek, honnan - két darab írható cédét, úgyhogy most van egy "rock" és egy "metal" felratú cédém, erre a hétre. :D

Mostanában sokszor eszembe jut Exupéry vissza-visszatérő mondása, hogy az ember az idejét, vagyis az életét cseréli el különböző dolgokra. Ha pedig ezalatt az idő alatt „csak” pénzt keresünk, már csak az a kérdés, hogy kinek adjuk, így utólag cserélhetjük el valami nemesre a már elköltött időnket. Például tehetséges fiatal zenekarokba invesztálni kifejezetten motiváló. Na, de ha még művelődni is lehet közben, tiszta haszon.

Apró burgenlandi utacskák tükörsima aszfaltján nyugat felé kanyarogva a naplementébe, elképesztő kontrasztokat bámulni, amíg minden bele nem olvad a feketeségbe, miközben Moby adja az ütemet a háttérben (este nincs metal)...borzasztó nehéz szavakba önteni. Primitív egy nyelv az angol, de ezt talán mégis legjobban úgy lehetne egy szóval kifejezni, hogy „smooth” :D
Großbigyósdorf lámpái sárgán hunyorognak, a fasor fekete sziluettje mögött kékből narancssárgába úszik át a horizont.

De még a motor is olyan diszkrétem röffen fel, amikor egy kanyarból kifelé rálépek a gázra, amikor a hat henger felpörög, az autómata hangtalanul kapcsolgatja a fokozatokat, a turbó finoman fütyül és a Merci belesimul a tájba.

És amikor azt gondolod, hogy a tökéletes nap befejezése beteljesült, akkor felcsendül Simon and Garfunkel Wednesday Morning 3 am. című dala -  ami a világ legcsodálatosabb szerzeménye,és ebből nem nyitok vitát -  így simítván el a nemlétező éleket az amúgy is teljesen „smooth” nap végén. Ó jeee. 

Napsütötte reggel, húsz fok, letekert ablak, üvölt a Will my soul ever rest in peace a nagyszerű csemballómetalos Stratovariustól. Valami ilyesmit érezhetnek a kopasz BMW-sek reggeli kokójuk elfogyasztván, mikor bepattannak a Bömösbe, és csapatják a lakodolmas technót. :P

Lerakó után zúdulok fel Németországba.

Nem tudom, mit tanulhatnak az újoncok a különböző német hatóságok kiképzőtáborában, de úgy látszik a fejtágításban kiemelt szerepet kap a magyar rendszámú apró teherautók különös figyelemmel kísérése, ugyanis két nap alatt a Zoll kontroll és valami más izé is megtalált. Szintén közös protokoll, hogy miután kiszemelték áldozatukat, a vadiúj Transporterrel, vagy jól felszerelt Crafterrel eléd állnak, majd „follow me” illetve német megfelelője felirat villogtatásával diszkréten jelzik óhajukat.

A vámosok viszonylag barátságosak voltak, csak tök hülyék...miután megvoltak a rutinszerű keresztkérdések, hogy van-e nálam cigi és hány tankos a gép (most komolyan, Magyarországról csempészném Ausztrián át a vámmentes övezetben Németországba a cigit, vagy mit gondolnak? Még ha ukrán rendszámom lenne...) mindegy, túlléptünk rajta. Majd miután készséggel válaszolgatok a kérdésekre, megjegyzi, hogy milyen jó az angolom, éltem kint? Látjátok, milyen fontos a mintavétel helye?  Vak kamionosok között én vagyok a király a félszemű angolommal.

Utolsó beugrató kérdés a kipufogóra bökve – elég komoly utánkezelő-renszere van egy Euro 6-os motornak, nem mennék bele a részletekbe, de egy nagy kupac doboz összepakolva – „tank?” Hát haver az előbb mondtam, hogy egy van, meg is győződtél róla a túloldalon. Amúgy hova menne a kipufogógáz, látsz kályhacsövet a tetőn? Mintha egy bölcsészt – bocs :P -  raktak volna oda, aki életében először lát teherautót. Majd, ha ez a kis szórakoztató performansz nem lett volna elég, azzal a kesztyűvel, amivel végigtaperolta a rakteret, a kipufogódobot, a tankot, és úgy mindent kívül-belül, szépen széttúrta az ágyamat. Basszus, hogy ilyenkor nem jut eszembe beszólni...bár lehet, épp ezért úsztam meg a testüreg-motozást. :P

A következő hatóság ifjú tehetsége nem volt kíváncsi igazából semmire, kizárólag papírokra hajtott. Talált is egyet, amiről azóta se derült ki, hogy mi, és miért kell, de hiányos angoltudása – és persze az én hiányos némettudásom – eredményeképp 55 euró bírság lett belőle. A saccra olyan 50 ezer eurós, igen jól felszerelt (még bankkártya termináljuk is van) KETTŐ darab Crafterből kiindulva, hát el fog tartani egy ideig, mire megtérül a befektetésük a menő verdákba. Talán az ukránokkal nagyobb szerencséjük lesz, különben a német adófizetőknek elég sokba fog kerülni ez a kis rallizgatás a mobil irodákkal.

Északon felvettem az árut, és két nap alatt sitty-sutty már otthon is voltam (1200 km), közben végig ősz volt: 16 fok, és szakadó eső. Szép is ez a július.

"Százezerszer jósolták
A viharokat nem éled túl
Mondd azt nekik nem zavar
Mától te leszel a vad vihar" Ossian