Sok minden nem változott múlt hét óta, leszámítva, hogy a menedzser hölgy kivételesen nem virágnak öltözött. ;)
Eltáncoltam a szokásos utamat, kedvenc vidékem talán eddigi legszebb színeiben pompázott.

Isten kedd esténként kárpótlási jegyeket osztogat vérző szívű fénytechnikusának. Ha valaki szeretne csatlakozni és részesedni a jegyek hozamából, keddenként bárkit szívesen látok, de ágy csak egy van a fülkében, úgyhogy amennyiben nem nő a jelentkező, szabad ég alatt kénytelen aludni. :P

Egy teherautó nem taherautó Wunderbaum nélkül. Vettem újautó szagút, 10 évet fiatalodott is a Merci. Most mínusz négy. :D

Valamivel később értem a bundesgrenzére, mint múlt héten, így már besötétedett, mikor a Bigyósdorfok közt vágtatni kezdtem. A sötétség és a Monster Magnet valami egész szürreális hangulatba reppentett. Pupilla kitágul, szem csíkra szűkül, ahogy rallifokozatba kapcsolva vágtatok.

Mint mikor Szemesen a kivilágítatlan erdei úton zúztunk éjjel biciklivel. És valójában lassabban mentünk, mint nappal, de kétszer olyan gyorsnak érzékeltük a sebességet. Keményen csapatom nyolcvannal falun kívül. Az ember úgy érzi magát, mintha a Colin McRae ralliba csöppent volna, csak arra kell vigyázni, hogy a lovakat visszafogja az ember a falu eleje táblánál, annak érdekében, hogy elkerülje egy drága célfotó elkészültét. Mert a mai győztes minden kétséget kizáróan csak egyvalaki lehet. ;)

A múltkori smooth közeg eltűnt, nagyon érdekes, hogy ugyanazon az úton zúdulsz, más fényviszonyok között, más zenére és teljesen megvadulsz. :D

A pálya előtti utolsó falu elején a lassítószigeten van két kis villogó LED, ami borzasztó mókássá teszi, kedvesen próbálja megvédeni magát a járdasziget a nagy kamionoktól az apró LED-ekkel, mintha cérnahangon azt cincogná, hogy „hé figyu itt vagyok, ne gyere nekem”.

Mindig feldobja a reggelemet, ha valaki ismerőssel találkozok. Minden kedden – ha épp nincs szabin – összefutok a palóc sráccal, aki az Asfinag vécéjét takarítja, jót dumálunk, aztán megfőzöm a szokásos török kávém, és hömpölygök lerakni az árut.

Ezek a sógorok mindig úgy fel tudnak dobni. Befordulsz a városba, körforgalom közepén pálmafák. :D Mondtam én, hogy lassan mediterrán környék leszünk. A muskátlis tűzoltóság nem meglepő, csak mókás.

Visszafelé annyira ráértem, hogy megálltam az Ajka és Vasvár közti kamionos pihenőn, amivel már régóta szemezek. Van egy nagyszerű csárda, ahol rajtam és a pincér lányon kívül csak két nyugdíjas házaspár ücsörgött, úgyhogy igen kellemes nyugalomban fogyasztottam el rendkívül jól sikerült bográcsgulyásomat. (Olyan pici bográcsban hozzák ki, hibátlan.)

A hétvége különlegessége pedig, hogy JUNKIESÖ KONCERTÖ VANÖ! (Ha még nem szólottam volna róla, a szóvégi ’ö’ a nyomatékosító képző. Újmagyar.) Már mikor felvettem a turnébusz kulcsát, elfogott az izgalom, mikor odaértem a többiekhez felvenni a cuccot, mintha randira mennék. Hangszerek bent, irány Debrecen. Lefelé a buszban megszületett egy komplett új szám. Amikor a sokéves rutin egyszer csak különleges közösségi élménnyé válik.

Ma nem nehezek a konténerek, nem büdös a koncertterem, nem ragad a padló, nem levegőtlen a backstage, nem langyos a sör. Ma különleges nap van: koncert nap. Nem tudjuk, mikor lesz megint ilyen, de érezzük, EZT most oda kell tenni. 

Sűrű füst gomolyog, Viktor eltűnik a vörös izzásban, a fiúk sziluettje felkúszik a színpadra, a közönség megőrül. Másfél óra csodálatos tombolás. Utána az öltözőben csupa fülig érő szájú ember. Zenéltünk! Köszönjük Debrecen!