Magyar és angol hangokra ébredtem. Függönyöm mögül kivújva eltartott pár percig, mire leesett, a sofőr magyaráz nekem angolul, a határőr néni meg magyarul. Aztán, hogy nekem kéne tolmácsolni. Mindenkit egyesével végignézett...schengeni határ. Mikor már azt hittük, végre roboghatunk tovább, de nem értettük, miért állunk még mindig, kiderült, hogy a Surma orosz dobosának lejárt az útlevele, így nem jöhet ki velünk a schengeni zónából. Busz visszafordít, Alex megcsodálhatta a festői Letenye buszállomását, a svédek bevásároltak kizárólag vidéki kisboltokban kapható rágcscákból, majd értetlenkedve számolgattak, miért nem fizettek nagyjából semmit érte. :D

Ücsörögtünk lent a buszban, ki-ki kávéját szürcsölgette, madárlátta maradékokból próbált valami reggelifélét összekaparni, vagy csak nézett ki a fejéből. Elindultam a felső szintre valamiért, amikor hirtelen női sikolyok hasítottak a kába reggeli csendéletbe. Két perccel azelőtt, hogy megérkeztünk volna ismét a határra, egyik nem kellően megfontolt kolléga műanyag pohárba épp felforralt vizet öntött...szegény Viktorie fél lábát úgy forrázta le, hogy a hős leányzó a turné további részét röplabdás térdvédő kötéssel kénytelen eltölteni. Zágrábban taxi a kórházba, ahol szépen bekötözték. Első bulija elmaradt, technikai okok miatt. Most elhagytuk a dobosát, majd leégetik a bőrt a lábáról...és este lenyomta a bulit. Le a kalappal, valóban kőkemény. Hatalmas riszpekt!

Végre megjöttünk. Igazi ki kedves hippitanya, színes képek a ház falára festve, jobbján cirkuszsátor, szemben a Száva, töltésén vidáman szaladgáló bennszüllöttek.

Load out, alvás. Hajnalban ki a buszból, horvát oldal gyorsan ment, mindenki egyesével odaslattyogott a fülkéhez, személyi csippant, mehet. A szlovén oldalon sorba állítottak a busz mellett. A kemény északi népek egyszál pólóban, az amcsi gitáros mezítláb. :D Már csak röhögtünk az egészen és vártuk, hogy visszamehessünk aludni.

Bécs

Szene. Régi vágású, legendás koncerthelyszín. Load in előtt volt egy kis időnk dolgozgatni. Főzöm a Zoknit.

A keverőállásba az udvaron, majd a tetőn át lehet feljutni, így a helyi srác inkább akrobatikázva mászott fel-le...én pedig lekértem a kábeleket a galéria alá, a földszintre. A színpad hátsó fala tele volt pakolva az enyémhez hasonló LED barokkal, ami a háttérvásznokon átvilágítva egészen izgalmas hatást ért el a koncerten. Valami bug keletkezett a Dynazty közepén, emiatt elég furcsán működött a lámpák fele, ami eléggé elszomorított. A közönség nem észlelte, de én hiába nyomkodtam a „release” gombot, a hibát csak a program újraindításával sikerült eltüntetni...a koncert után. Hála Istennek a hiba se előtte, se utána nem jött elő, de igen bosszantó, hogy az oka ismeretlen maradt. Load out, ágyba ájulás.

Weinheimbe érkezvén kisebb forgalmi dugót okoztunk, mert a busz nem tudott bekanyarodni a parkolóba egy tilosban (!!! Németország...így múlik ez a világ dicsősége.) parkolóautó miatt. Bár erőst kétséges, hogy sofőreinkek anélkül is sikerült volna abszolválni a műveletet. Így aztán a buszt hajmeresztő manőverrel valahogy bepréselte a pakolóba, kis híján lezúva egy táblát. Az incidens miatt keletkezett némi feszültség a turnémenedzser és a sofőrök között, aminek tetőpontján közölte a lengyel barátunk, hogy „különben is milyen turnémenedzser, aki alszik, miközben megy a nightliner...” érted: nighliner. Ezen a ponton megtört a feszültség és a közös erővel, kínos nevetgélés közepette inkább berámoltuk a szajrét az utcáról, aztán oldja meg a tréler bejutását a lengyel brigád. Végül valahogy helyére került a busz is, az utánfutó is.

A hosszú, álmatlan éjszakák és a húzós meló szorzataként kissé szét csúsztam a buli végére, refluxom által kínzottan csalódottan vettem tudomásul, hogy az aftershow pizza számomra emészthetetlen verzióban érkezett, lehordtuk a szajrét a futóhoz, majd duzzogva elintultam kirándulni a gugli által egyedül nyitva lévőnek jelzett kebabos felé...egy füstös játéktermet találtam csak, kaja ilyenkor már nincs. Visszatérvén benyomtam a Zágrábból mentett maradék kaját, majd megkaptam a diszkrét figyelmeztetést a tunémenedzser elvtásrtól, hogy még egy lógás a loadról, és vár a Flixbus...saját pénzen hazafelé. Borzasztó mérges voltam magamra, és szomorú, hogy ha megbomlik a Maslow-piramis alja, ennyire szétcsúszok. Ugyanakkor hálás voltam magamban Kristófnak, hogy a sajátos stílusában előadva a problémát, helyre tett, onnanról ismét béke volt. Hála Istennek ezek a fajta dorgálások jó hatással vannak rám, nyilván beláttam a hibát, és ettől kezdve dupla erővel összpontosítottam a melóra.

Élérevasalt, napsütéses belga reggelre ébredtünk. A helyszín egy hatalmas sportközpont mellett, ahol emberek sportolnak. Csütörtök délelőtt. Túrára indultam szokásos reggeli lelki békém elérése céljából, egy szimpatikus úriember kedvesen érdeklődött – nagy valószínűséggel nem tettem elég erőfeszítést, hogy beleolvadjak a helyi bennszülöttek kicsiny, zárt világába, így gyanús volt neki, hogy a nagy fekete busszal érkeztem -, mijáratban. Majd kedvesen megmutatta merre találom az ötcsillagos szállodák irigylésére méltó mellékhelyiséget. Lelki békém elnyervén visszaballagtam buszunkhoz, az emberek kevesen mosolyogtak, köszöntek.

Így szeretnek reggel a kollégák :P

Kíváncsi várokazással gyűjtögettem a D-vitamint, amíg meg nem érkezett helyi – olasz – promóterünk, és meg nem említette a kellemetlen híreket a koncerthelyszínnel kapcsolatban...

Folytatjuk...nyehehehehe (kisördög fej)