Még a Sniffyction francia turnéja idején kezdtem szervezni a Balkán utat, aminek biztosítéka egy szerb, Itch nevű, Red Hot Chilihez hasonló zenét játszó zenekar lett volna, akik azt ígérték, hogy cserébe a szervezésért az amerikai kiadójuk beszáll a költségekbe. Pár hónap szervezkedés után egy gyanútlan „miújságabelgrádibulival” kérdés után meglepő fordulatot vett a történet, mikor is angolosan távoztak a már félig leszervezett turnéból.

Mivel a még ki sem írt külföldi turné pályázatban nem bízhattam, megkerestem a Gustave Tiger együttest, akikkel még az ősszel barátkoztam össze, amikor egy véletlen folytán én vittem őket a híres sárga Sprinterrel. A srácok már az elejétől fogva lelkesen fogadták az ötletet és beszálltak az útiköltségbe.

Némi technikai probléma leküzdése után az én hatfős buszom mellé kölcsönkaptunk egy Opel Zafirát, így viszonylag kényelmesen elfértünk, végül tizenegyen vágtunk bele a túrába. Gusztávéktól Gergő vállalta a vezetést…valószínűleg utoljára. (Nyomtam végig Balkán-turnét a Vadvirágokkal úgy, hogy játszottam és végig vezettem is…nem túl pihetető.)

Két nappal indulás előtt kaptuk a következő jó hírt: lemondták a belgrádi bulit. Lázas telefonálgatás után Gergő Guinness-rekordgyanús gyorsasággal szerzett egy másikat Szabadkán.

Szokásos találkozási pont: Nyugati parkoló, innen zúdultunk dél felé, általános jókedv uralkodott.

Ezeket a vajdasági kisvárosokat amúgy is nagyon szeretem, így külön örültem, hogy Belgrád ugrott. Szervezőnk és szállásadónk a studio11 tulajdonosa, Attila, akinek egy elképesztő tetőtéri lakása van, tele Stark Attila munkáival. Mint kiderült, ő a kiadója a könyveinek, mindenkit meg is ajándékozott egy-egy példánnyal a Kulolandból. Ezen a ponton kiütköztek kortárs művészeti ismereteim hiányosságai, de a képek nézegetése után Erika rajongása némileg rajtam is megragadt.

Fotó: Symposion

Rövid csillezés után átgurultunk a Studio11-be, ami egy nagyjából száz éves klasszikus egyszintes polgári házból átalakított romkocsma-stúdió-klub. Ajtó becsuk: próbaterem, ajtó kinyit: koncerthelyszín. Pici, de zseniális és nagyon jó hangulata van.

Azt tudom, hogy Szabadka kulturális élete komoly gyökerekkel rendelkezik, de nem tudtam, hogy mind a mai napig igen jelentős a kortárs művészet fenntartásában. Ebben elég nagy szerepet játszik Attila és baráti köre. A koncert előtt a másik teremben animációs némafilm-vetítés volt, ami alá élőben zongorázott egy srác.

Ahhoz képest, hogy last minute szervezés volt, egész sokan eljöttek, és nagyon jó hangulatban telt a buli. Két állványon lévő 3-3 PAR lámpámmal, a két kínai robottal és a füstgéppel elég jó kis színpadi hangulatot varázsoltunk a stúdióból. A cuccokat ott hagytuk és hazasétáltunk az 5 percre lévő szállásra. Így nekem is jutott a jóféle szerb sörökből. ;)

Másnap korán reggel – meglepő hatékonysággal – időben sikerült elindulni, berámoltuk a cuccot a buszba és nekivágtunk a 600 kilométeres útnak Szófia felé. Egészen Nis-ig autópálya van, és kellemes meglepetésként a bolgár határhoz közeledve ősz óta újabb szakaszokat adtak át az évek óta épülő, a határhoz pár éven belül lassan talán elérő autópályából. Tekintve, hogy 5-6 éve, mikor először mentünk, még Belgrád felé néhol murván gurultunk a pályán, egész hatékonyan dolgoznak. Akkor ráadásul a Transporterre annyit fizettünk, mintha 50 fős Ikarussal lettünk volna.

Azok a régi Vadvirágok turnék is megérnének pár posztot, de nagy valószínűséggel csak a Dorciék (A Vadvirágok egykori dobosa és turnémenedzsere, Peti és Dorci). Kínából való hazalátogatásakor menetrendszerűen bekövetkező erőteljes fröccsözés fogja előhozni a megkopott részleteket. Szóval nyárig biztos kell rájuk várni.

Szófiában abba a Swingin Hallba sikerült koncertet keríteni, ahol egyszer a Vadvirágokkal játszottunk az első Balkán-turnén. Maga a klub nagyon jó, az évek során duplájára nőtt a backstage, a Whisky-t pedig még mindig deciben mérik. Két koncerthelyiség van…ez okozta a problémát, ami erőteljesen rányomta a bélyegét az este hangulatára. Stoyan, a helyi promóterünk biztosított a felől, hogy sokan lesznek, viszont nagyon későn jönnek. A helyi banda 11-kor kezdett a külső teremben, akkor kezdtek az emberek szállingózni. Ezt Stoyan az általános rosszkedvvel magyarázta: csak akkor kezdenek el bulizni, ha már mindenki részeg. :D

A koncert előtti –igen hosszú – süppedés elég kellemesen telt, ennek morzsái erős cenzúra alatt az alábbi videón.

Persze volt koncert is...

Az igen késői kezdés (Gustave Tiger, hajnal 2…) miatt 5 óra alvás után vágtunk neki a Bukarest felé vezető útnak. A Szófia-Ruse út meglepően egyben van az átlag bolgár utakhoz viszonyítva. Szófiától az első 80 km autópálya. Szerencsénk volt a forgalommal is, a szinte üres utakon nem kellett kamionok mögött tüttyögni, ráadásul a giurgiu-i határátkelő (Ruse a bolgár oldal, Giurgiu a román) is elkészült. Két éve még az ausztrál Sleepmakeswaves teljes rettegésben nézegetett ki a buszból Giurgiu helyi jellegzetességei felé, hozzátéve, hogy semmilyen körülmények között ne álljak meg. Jó, nekik azért elég nagy sokk volt, mi már azért láttunk ilyesmit. 

Ráadásul, amíg ősszel az Alithiával pont végignéztük a Kincsvadászokat a sorompók felé csorogva, ez alkalommal szinte azonnal átjutottunk. Végül még a Ruse-ban töltött CBA-s bevásárlással (bizony, nem csak az OTP meg a Mol, a CBA is gyarmatosít keletre :P) együtt is kb. 7 óra alatt megérkeztünk a Fabrica-ba, hál’ Istennek szombat lévén a hírhedt bukaresti dugót is megúsztuk.

Bolgár CBA reklám / Fotó: Hó Márton

Folytatása következik Bukarestből.