2018. jan 21.

Vadvirágok - Kalandozások a Balkánon. Második rész

írta: Krómer Márton
Vadvirágok - Kalandozások a Balkánon. Második rész

Első részünk, itt, bár úgy látom már lassan mindenki olvasta. :)

Másnap délután megérkeztünk Bukarestbe. A klub nem volt nyitva még, úgyhogy három órát csöveztünk a belvárosban, egy olyan sétálóutcában parkolva, ahova be se mehettünk volna. Nyitásra visszacsorogtunk a klubba, ahol az első meglepetés ért minket: nem tudott rólunk senki ugyanis. Mint kiderült, Subi a főnökkel egyeztetett turné előtt, aki pillanatnyilag svédországi nyaralását töltötte, de a managernek elfelejtette megemlíteni a mi bulinkat. Hiába próbálkoztunk, hallani se akart róla, hogy ott játsszunk. Este 8 óra, Bukarest, se szállás, se lóvé. Egy random román srác előkerült valahonnan, és két órán keresztül telefonálgatott, hogy találjon nekünk egy másik klubot, majd bocsánatkérően tukmált ránk 50 eurót lejben, hogy nem tudott segíteni. Nem akartuk elfogadni, de nem hagyta magát. Végül kapott egy Vadvirágok pólót. Útba igazított minket, hogy menjünk a Kaufland parkolójába, ott nem fognak piszkálni minket éjszaka.

Bevackoltuk magunk a parkolóba, bevásároltunk maradék pénzünkből – most már minden mindegy alapon – egy üveg noname ihatatlan fehér rumot, amit Mountain Dew-val turbóztunk fel, de mivel így se tűnt túl bizalomgerjesztőnek, azt játszottuk, hogy körbe-körbe kötelezően mindenki egy kortyot iszik a sajátjából. Mire a feléhez értünk, már nem is tűnt olyan borzasztónak, de a jókedvünk meghozta. Hiába, valahogy fel kellett készülni a hideg szeptemberi éjszakára. Összeismerkedtünk a mellettünk lévő kombi lakóival, egy román nő az anyjával, koncertre mentek együtt. A csajszi elmesélte, hogy amúgy hajón dolgozik, inszomniás, a rekordja 9 nap volt alvás nélkül…egyszóval nem volt unalmas az éjszaka. A maradék pár órát a buszban próbáltuk eltölteni különböző kicsavart pózokban. Amikor reggel 6-kor körülnéztem, feltűnt, hogy Peti és Dorci hiányzik. Kipattantam a buszból, és megtaláltam őket mellette kuporogni a betonon egy hálózsákba csavarva. Lovagias zenésztársainknak kényelmetlen volt a busz plusz két emberrel...

Felkerekedtünk, és elberregtünk hárman – magunkat autónak álcázva – az egyetlen nyitva levő dologhoz, a McDrive-hoz, némi forró teát vettünk magunkhoz és kint vártuk a nyitást, hogy melegedjünk kicsit. Mikor összekapartuk magunkat, továbbgurultunk Nagyszebenbe. Erről a klubról azt kell tudni, hogy egy évvel hamarabb Subi már szervezett oda bulit, akkor kb 4 ember volt…most egy se. Reménykedve benne, hogy valaki beesik, jammeltünk egy kicsit, hol az asztalon ülve, hol a földön feküdve. Aztán meguntuk, összerámoltunk, bánatunk enyhítendő, feltankoltunk sörrel, majd elevickéltünk a szállásra. Igen, azt legalább kaptunk. :)

Kissé elkenődötten de bízva a régeni csodában, csordogáltunk tovább Szászrégen irányába, míg egy enyhe balkanyart követően hátborzongató karistolás ütötte meg fülem, a busz kissé balra billent, majd a tükörbe tekintve feltűnt, mintha egy kerékkel kevesebb lenne - nem nekem, a busznak – a kelleténél…

mini-dscf0621_1.JPG

Hosszas nyomozómunka eredményeképp arra a határozott és egyöntetű álláspontra jutottunk, hogy a kerék valóban nincs a helyén, majd – talán először, és utoljára – egyetemi mechanikaóráim halvány emlékét felelevenítve a lehetséges sebességvektorokból meghatároztam a kerék valószínű tartózkodási helyét, amit némi bozótirtás után Peti meg is lelt egy bokor mélyén. Amit azt a mellékelt ábra mutatja.


Mikor már kezdtem kissé elkenődni, Dorci kézbe vette az irányítást, expedíciót indított a legközelebbi faluba, ahonnan előhalászott egy segítőkész román manust, aki kijött a Daciával, segített összerakni a dolgokat, de jelezte, hogy ezzel messze nem jutunk, ugyanis a tengelycsonk-anya és a tengelycsonk között elfogott a csavarmenet…a sasszeg helyébe beledugott egy darab drótot, és azt tanácsolta, a következő faluban keressünk valaki mást, akinek a szerszámparkja kicsit kifinomultabb, mint az övé. Öttel – szó szerint – elgurultunk az öt kilométerrel arrébb lévő faluba, közben mindenki szorgosan imádkozott, hogy a kerék a helyén maradjon. Találtunk egy kedves székely szakit, aki praktikus ember lévén jó összehegesztette a tengelyt az anyával, esküdözve, hogy ezt már csak a felx szedi széjjel. Ő is, ahogy az előző román manus, gazdagabb lett egy Vadvirágok pólóval. Ez egy igen limitált kiadás, egyszer még nagyon sokat fog érni. :P

Csak sikerült elérnünk Szászrégenbe, ahol megesett az ominózus – miért lett hmm büdös Peti inge eset. :P

Itt szintén jártunk, azonban ez egy jól bejáratott hely volt, várakozásainknak megfelelően valóban nagyon jól sikerült a buli. A kocsma egy lakásból lett átalakítva, a nappali a koncertterem. Nem nagy, de vagy 100 ember bezsúfolódott. Induláskor a teljesen részeg Petit még ki kellett menteni egy gyanúsan ferde hajlamú román karmai közül, aminek a vége kis híján bunyó lett, de sikerült még időben elszelelnünk. :P

Hatalmas apartmanunkban mindenkinek hibátlan fekhelye volt, reggelit is kaptunk. De az máig rejtély, hogy Peti földön heverő kockás inge reggelre mi módon lett nedves és ammónia illatú.

Lábujjhegyen csorogtunk le Kolozsvárra, ahol a koncert egy régi játékgyárban, foglaltház stílusban épült klubba szerveződött Paul, a downhilles barátunk által. (Korábban kétszer is játszottunk downhill versenyen, majd egy következő off-szezonban elmesélem.)

Lehuppantunk a harmadik emeleti loftban. Paul gyanúsan szótlan volt, hozott rágcsát, némi sört. Épp egy szendviccsel bíbelődött, mikor naivan megkérdeztem, hogy itt lesz-e a buli is, vagy mi.

-Ja, akartam mondani, hogy ma nem lesz buli, két másik klubban is nyitóbuli van ma. Nem lehetne átrakni holnapra?

-Jó, add azt a szendvicset.

Miután Subi egy jókis fix gázsis nagyváradi bulit lemondott ezért, talán némileg joggal voltunk morcosak. Nem tudtunk mit tenni, jól beszendvicseztünk. ;)

Egyszóval végül csapatépítő tréning lett belőle, amúgy elég hangulatos volt, az egész gyár a miénk, ping-pongoztunk, megtudtuk, hogy Subi nem csak profi csocsós, de a MaCsoSZ elnökségi tagja is volt néhány éve. :P

Aztán elindultunk Dorcival felderíteni a többi emeletet. Rögtön egy szinttel lejjebb szívbaj jött ránk, de valószínűleg a srácra is, aki egyszer csak ott termett. :D Helyi magyar srácoknak volt próbatermük a gyárban alattunk. Gyorsan összebarátkoztunk, adtak sört, meg megkínáltak a szendvicsükből, ami saját termés, de csak placebónak jó. Nem baj, elmegy az is jobb híján.

Szintünk végében hostel szerűen megépített, hibátlan kis vendégszoba volt, ott csillezgettünk vasárnap délelőtt, egy egészen abszurd műsort adott az emmvalamennyi, ahol Geszti Péter kisgyerekeknek elemezte a saját dalszövegeit. :D

Befutott Paul, mentségére szóljon, hogy legalább némi benzinpénzt hozzánk vágott. Megindultunk Magyarország felé. Útközben felhívtam mezőtúri barátomat, hogy beugranánk alkatrészért, mert ugyan a székely szaki szerint maga az ördög se szedi szét azt a tengelyt, azért csak jobb az, ha ki lesz cserélve szerelhetőre. Nem is kellett sokat várni a dologra, mert 24 kilométerre Mezőtúrtól, Kisújszálláson egy erős balkanyar után – dezsavű – kiesett a bal hátsó kerék.

Subi és Maci úgy döntöttek, ennyi izgalom elég volt, és hazastoppoltak. Dorci, Peti, Csanád és én azzal töltöttük a következő három órát, hogy a vészvillogó buszban csillezgettünk, várva a felmentő Mr. Wolfot mezőtúri barátomat, aki, mint mondta „lebillentek, hazaugrok a cuccért és jövök”

Bandi épp hibridkukorica-betakarításon dolgozott teherautósofőrként. Mint mondta, ha betakarítás van, 6 hétig akkor alszik, amíg az előtte álló gépet töltik. A kukorica nem vár. Elég durva és hihetetlen, de így működik…

Tehát Bandi megjött, leugrott a gépről, kidobálta az összekészített alkatrészeket és szerszámokat, majd elporzott a pótkocsissal. Épp akkor ért vissza, mikor két órával később olajos kézzel fényképezkedtünk a nagy mű fölött. Mondta, most van egy óra szünete. Utána mentünk Mezőtúrra, visszaadtuk a szerszámait, aztán este hazacsorogtunk. Egyben, új bal hátsó hajtással.

mini-dscf0839.JPG

Szólj hozzá