Sirályok Németországban
Steve 'n' Seagulls Európa-turné 2022 - második rész
Ezt is túléltük valahogy. Hotel a város közepén, és kellemetlenség, hogy mellette egy aréna, amiben épp kézilabda meccs volt aznap. Jamppa 20 percet tekergett, mire parkolót talált. Belem még nem egészen heverte ki a francia ételeket, egész nap alig ettem valamit. De egy jó döner helyre rakta a dolgokat. Még a gyomrunk is a török kajákra van kalibrálva, még hogy nem vagyunk rokonok. :P
Sy, elhagyván a turnét, Chiarát nyertem meg lakótársnak, aki bosszúból, hogy nem tudott aludni a horkolásomtól, vagy nyolcszor felébresztett éjjel. Délután megegyeztünk, hogy Anttit kapja meg, én meg alszom Viljammel...hát Chiara biztos jobban járt. Lemértem. Viljam átlagos horkolása 60 decibel, és vannak még rosszabb pillanatai. A füldugó-fülzúgás kombóm se tudja mindig kiszűrni. :P
Reggeli után elbattyogtam a sarki mosodába. Ezek a németek a múlt században mosnak...aprópénzes bedobós. Az utolsó juróimból pont kijött. 10 felé kezdték ellepni a támaszkodós-tankos nyugdíjasok a helyet. Úgy látszik itt, északon a mosoda a közösségi platformjuk. Nagyon aranyosan voltak egyébként. Mosás után kirándultam egyet a kikötőbe. Igazából semmi extra. Volt pár szép nagy komphajó, meg nézegettem a konténerrakodó közepesen-óriásdarut.
Este Nachttheater, Kiel. Technika, még a mobil állványra felszórt négy spottal és négy wash-sal is igen gyér. Ráadásul az egyik B-eye zoomja meg volt halva. A buli lement, de nem volt benne a boogie a lábamban.
Hat óra utazás, hála Istennek Tomi is meg én is kihevertük a bélpoklot.
Lipcsében a helyszín az a Hellraiser, ahol áprilisban a Dynazty-turnéval voltunk. Hamar érkeztünk, kicsit körülnéztem a régi gyártelepen. Elég para az elhagytott nagycsarnok. A buli nagyszerűen kezdődött, az emberek egyre jobban felpörögtek. Ekkor azonban egy óra után elkezdett csökkenni a füst, és hiába próbálgattam, a hazer már csak pöffentett néha egyet. A helyi erők persze felszívódtak. Amikor már teljesen kiürült a légtérből a cucc, kínomban szám közepén rohantam a színpadra újraindítani a hazert, de persze nem segített az se. A koncert utolsó 25 perce a 80-as évek hangulatában telt, füst csak a fülemből dőlt a dühtől. Utolsó szám előtt megjelent a helyi ember. „Valami baj van”. Igen, és már fél órája észre kellett volna venned. Elmaradt a katarzis, az emberek fejének szokásos letépése a látvánnyal. Igyekeztem intenzív villogással, nagy kontrasztokkal menteni a menthetetlent. A nép azért így is tombolt, kétszer hívták vissza a Sirályokat. Hallottam utána, hogy legközelebb nagyobb helyen játszunk már. Hála Istennek, mert ide többé nem sok kedvem van jönni. Az egész mentalitástól kapok agyf@szt. Annyira kelet-német. A négyből alapból három sokkoló működött. Aztán koncert közepén kiégett még egy. Így, féloldalasan tudtam a közönséget világítani. Mintha nem telne többe 5 percnél kicserélni azt a rohadt izzót. Létrakeresgéléssel együtt. Néhány LED lámpából is hiányzott a kék...fél éve ugyanígy voltak. A füstgépről is tudták, hogy szar, de amíg nem halt meg teljesen, addig jó lesz az úgy. Borzasztóan elvette a kedvemet ez a szarakodás. Az a jó, hogy a srácok nem esnek kétségbe, és megnyugtattak, hogy shit happens, majd holnap jobb lesz.
Columbia theater, nyugati oldal, a régi Tempelhof reptér mellett, amin keresztül a blokád alatt életben tartották Nyugat-Berlint a háború után. A színház és a mellette lévő Columbia Halle az amerikai katonák szórakoztatására épült 1951-ben, a rendszerváltás után váltak koncerthelyszíné.
A színház színpada nem nagy, de maga a helyszín 700 fő befogadására alkalmas. Székek nyilván már nincsenek benne. Itt is közel teltházat csináltunk, és ígéretet kaptunk egy nagyobb helyszínre a következő turnéra. Szépen működött minden, éreztem is a stenket, csakúgy, mint az emberek. Boldogan csomagoltam össze koncert után, körülöttem 700 ujjongó berlini bulizó. Ez egy igazán jól sikerült este volt.
Visszaértünk a hotelbe. Épp azt számolgattam, mennyit alhatok, ha nem kapunk reggelit, mikor villámcsapás-szerűen az arcomba robbant egy adag konfetti. Viljam visítva röhögött, majd annyival kommentálta cselekedetét, hogy látnom kellett volna az arcomat, valamint, hogy „a világ túl komoly”. :D Ily vidám hangulatban dőltünk ki, hogy hat óra alvás után hetet guruljunk Brnoba.
Egy hatalmas gömbben játszunk. Belülről mint valami futurisztikus színház. Borzasztó jól felszerelve technikával. Apró bibi a sztoriban, hogy a kretén promóter nem nézte meg a friss riderünket, ezért nem hívta be a helyi fényembert. Mire beért, nagyjából sikerült a lényeget felprogramozni, csak a „trükkös” dolgok maradtak, amiket csak a local tech tud, a patchlistában nincs benne. Kissé stesszes délután után végre nyugiban várom a koncertet, szép nagy a backstage, finom a kaja, a nép gyűlik, az előzenekar már hangolja a közönséget. Kissé izgulok, mert nagyon jól kell kinéznie, de majd az adrenalin felpörget remélhetőleg. :D
Végre lazább nap, Bécsig megyünk csak. A Flex egy igazi underground klub, annak minden jellegzeteségével. Bécs belvárosának felső rakpartja alatt van, közvetlen a Duna cingár ága mellett.
Ilyen fénycuccot még nem láttam felrakva sehol. A színpadon a sokkolókon kívül kizárólag olcsó, kis LED beamek vannak, de azokból, vagy harmincvalahány. Persze véletlenszerűen megfordítva a pan-és tilt irányok (vízszintes és függőleges mozgás). A helyi ember segített megfejteni. Következő izgalmas dolog a talán 160 db. apró LED spot, ami a közönség felett van mátrix-szerűen telepítve. Több se kellett, megkértem Tomit, hozzon valami dönert, mert nekem még van egy kis dolgom itt. Ráillesztettem a teljes mátrixot a showm-ra, aminek következménye a közönség fölé kiterjesztett audio-vizuális élmény lett, a nép pedig már a koncert közben erőteljesen hangot adott elismerésének. A keverőállás mögött álló lány kifejtette, hogy az nézte, mit nyomkodok, nem is a koncertet. Micsoda elismerés :D Boldog vigyorral az arcomon hergeltem a népet, amilyen ilyesztőnek tűnt elsőre a helyszín, olyan nagyszerű lett a végére. Örülünk, drága Adél, ismét! És majd megálmodjuk az antigravitációs klubodat a Flex alapján. :D
Bécsben egy nagyon jópofa arthotelben aludtunk. Például a személyzeti ajtókra az volt írva, hogy "Backstage, musicians and crew only", vagy mint ez a kreatív irányjelző tábla a recepción.
München
Reggel összefutottunk dumálni egyet, aminek eredményeképp - többek között - itt a felhívás a Pilisszentiváni Arcoknak: november 26-án PUF az Akváriumban, véssétek be a naptárba! ;)
Folytatása következik Nürnbergből.
