Leecher a csellómetál magyar úttörője. Itt olvashattok róluk, ha még nem ismernétek őket.

Fotó: Vovka Chudinov

Nyáron volt egy melóm: az orosz Arkonát kellett felcsípnem a bécsi reptéren, kivinni őket egy fesztiválra Grazba, majd éjjel vissza és Ferihegyen felrakni őket a gépre. Innen az ismeretség, plusz a mi kiadónk és az ő booking ügynökük nagyjából ugyanaz az ember. :P Így hosszas egyeztetés után végül zöld utat kaptunk, hogy csatlakozhatunk az orosz folkerekhez három buli erejéig. Zágráb, Újvidék, Kolozsvár.

Viszonylag komoly facebook-kampány előzte meg a turnét, a deal az volt, hogy keresztbe hirdetjük egymást fizetett hirdetésekben. A helyi online médiumok is szépen rárepültek a témára, Szerbiában például olyan sajtómegjelenést kaptunk, mint itthon egy év alatt sem. Ez a három hetes építkezés nagyban hozzájárult a turné sikeréhez.

Ágink már szerda óta Zágrábban volt munkaügyben. Mi ez, ha nem több, mint pozitív előjel? :) Aztán Kolozsvárról meg Brüsszelbe repült. Az is hibátlanul megoldódott. Sokkal kínosabb lett volna fordítva…

Nagyban szeltük a habokat az M7-sen, amikor egyszer csak egy fekete villanás.

-Mi volt ez, madár?
-Ööö, nem asszem a mágnesmatrica.

Intenzív fékezés a lehajtónál, vissza 5 km, megtaláltuk a zöldsávban. Én meg kukásmellényben rohangásztam, hogy begyűjtsem. Meg lett.

Zágráb, szállás, zöldséges aprópecsenye konzerv ebéd, Ági felcsíp, érkezés a Boogalooba. Külön, hatalmas backstage, a catering abban tért el az Arkonáétól, hogy ők üveges sört kaptak, mi dobozosat. Nagyon profi helyi csapat, ilyen emberekkel nem csak jó dolgozni, de kifejezetten élvezetes is.

7 felé már kezdtem ideges lenni, amikor még mindig bajlódott a beállással a helyi support Stribog. Annyian voltak, mint egy gospelkórus. A helyi promóterünk megnyugtatott, hogy nem lesz para. 8-kor kaptunk színpadot, akkor kellett volna kezdenünk. Isteni szerencse, hogy valami kretén stagehand nem tudja hol a színpad közepe: az egész 30 négyzetméteres Arkona molinót újra kellett rakni, mert Anton (tourmanager, Arkona) nem volt vele megelégedve. Így 45 perc késéssel kezdtünk, és félház volt már akkor. Tömény, 30 perces műsor, a folkos közönség egy része nehezen oldódott, de pár szám után rendesen fellelkesültek. A klub fénytechinkája fasza lett volna, csak nem volt pultjuk, számítógépről nyomogattam az előre írt programokat…no komment.

Az Arkona a finn Korpiklaanival megy majd tovább a nyugat-európai turnéra, az ő fénycuccuk használták. Nagyon profi volt a fényes srác, még a látványra nagyon adó post rock bandákat is simán lezúzta, olyan látványt csinált.

Fotó: Sanja Matić, Perun.hr

Ilyen turné kellemetlen velejárója, hogy mindig meg kell várni a főzenekart, sőt, amíg a szekusok eltakarítják az embereket, és csak utána lehet elkezdeni kiszórni a cuccokat a buszba. Ennél fogva hajnal egy előtt semmiképp sem kerül a szállásra az ember. A cateringes lány a végén hatalmas szatyor megmaradt kaját nyomott a kezünkbe, az ettük két napig. A söröket – jó magyar zenészekhez híven - szintén nem hagytuk a hűtőben. Diszkrét borozgatás közben levontuk a tanulságokat a buliról, mert másnap nem kellett nagyon korán kelni, Újvidék nincs vészesen messze.

Áteveztünk a szakadó hóban Szerbiába. Az összes nálunk lévő cuccot, hangszert, erősítőt, pedált, mindent felírtunk egy papírra, lepecsételtettük a határon, bele se néztek a szerbek a csomagtérbe. Nem ez a hivatalos eljárás, de mi kifelé is simán mentünk Szerbiából, míg az oroszokat vasárnap jól megszívtták a szerbek kilépéskor, csúnya késéssel is értek Kolozsvárra.

Na de még Újvidéken vagyunk. Kedves szerb bácsi elmagyarázott mindent szerbül az apartmanban, én meg mindent jól megértettem, mert ügyesen mutogatott. Ez volt az a buli, amitől sokat vártam, mert egyetlen előzenekar voltunk, meg a már fent említett elég jó promó miatt is.

Este kilences kezdés amúgy is kedvező.

Kinéztem kezdés előtt a színpad elé: majdnem teltház volt. 40 perc játékidő, viszonylag használható fénypult. A szerbek nagyon élték a zenénket, hatalmas buli volt. A kisebb, kb 400 fős klub már a mi félidőnkben megtelt.

Köszönhetően szép lányainknak és kőkemény metálarc csellistáinknak, a fotósok szerettek minket mindenhol, és egy zágrábi kivételtől eltekintve – az a csávó különös tehetséggel bírja kiválogatni a legborzalmasabb képeket, és aztán lelkesen tag-elget rajta – nagyszerű képek születtek a koncerteken.

A szálláson, miután a lányok eldőltek, pár sör mellett hajnal háromig politizáltunk, ami a 4 óra múlva való felkelés függvényében némileg kaktusznak bizonyult, de azért jól esett.

Dávidunk (ő kezeli az összes üthető hangszert a zenekarban) feláldozta magát, és fáradságot nem kímélve fejedelmi rántottát dobott össze minden, a csomagban fellelhető magas kalóriatartalmú összetevő hozzáadásával, ezzel aranyozva be kissé szétcsúszott zombireggelünket.

Kolozsvár felé a legjobb idő szegedi kerülővel futható, ezért két határon evickéltünk át, órákon át Kutor (cselló, basszus szólam) által letöltött Puzsér-kritikákat hallgatva. Kábé 3 perccel az Arkona után érkeztünk. A fent említett határátkeléssel gyűlt meg a bajuk. Ez a késés némi aggodalomra adott okot, tekintve, hogy egy óra volt kapunyitásig, és akkor kezdtek kirámolni a buszból. Beszálltunk a buliba, hogy hamarabb bent legyen a szajré, és csodával határos módon még line check-re (Csak azt próbálják ki, hogy minden szól-e, az arányok és hangszínek belövésére nincs idő, az már a koncert alatt történik, ami nem szerencsés, mert már bent van a közönség.) is maradt időnk, bár akkor már az emberek bent voltak a klubban. A nagyszebeni E-an-na - szintén elég jól futó fiatal román folkmetál - már beállt délután. Ahhoz képest, mekkora kapkodás volt, a helyi technikusok szakértelmét támasztja alá, hogy nagyszerűen szóltunk. Az Arkonával Anton megküzdött, mire beállt a hangzás, eltelt vagy 20 perc a koncertből. De ezalatt mi már kint tomboltunk. Végre látszott a srácokon, hogy kiengedtek az utolsó buli után, felszabadultan vetettük bele magunkat a forgatagba. Anett még pogózni is beállt. :D

Arkona után barátkoztunk még kicsit az oroszokkal, mert eddig külön backstage-ük volt, és nagyon nem akartuk zavarni őket. Az azért megjegyzendő, hogy míg a horvátok és a szerbek ugyanolyan fogadtatásban részesítettek, mint a headlinert, Kolozsvárott pár sört kaptunk. Nyilván nem szálltunk el magunktól, nem gondoltuk, hogy bármi is járna nekünk, de a román promóter alapvető hozzáállása tükröződött ebben is. Jól esik, ha megtisztelik a messziről jött zenekart kedves gesztusokkal és nem neked kell pizzát rendelni, ami a koncert közepén érkezik meg. Ezúton is köszönjük a Lacinak és Andrásnak, a helyi techinkusoknak, hogy nem csak jól szóltunk/néztük ki a színpadon, de éhen se haltunk. :)

Miután elbúcsúztunk az Arkonától, felmentünk a szállásra afterezni.

Kényelmes apartman, nem hajnali kelés, Ágit feltettük a brüsszeli gépre, aztán hazazúdultunk. Hála Istennek egy kis hóvihart leszámítva viszonylag ingerszegény hazaút volt.