A Deley egy igazán érdekes instrumentális, elektronikus post-rock történet. Sokszor mentünk már együtt ide-oda, szerveztem nekik egy bukaresti post-rock fesztiválra fellépést, de aztán nem győztem kapacitással, így a srácok egy kölcsön pickuppal mentek le. (Az talán még menőbb volt :D)

A post-rockkal már az Alithiával való első találkozásom óta nagyon jóban vagyok, miután hazajöttem Törökországból, akkor ismerkedtem meg a Sonarral, rajtuk keresztül a Deley-jel. Mindkét banda abban tér el az ausztrál barátaim – ott elég jó a merítés post-rockból - bandáitól, hogy sokkal jobban dominál bennük az elektronika, ettől jóval pszichedelikusabb lesz a történet, rendszeres fellépői a SUN fesztiválnak is.

Ennek a turnénak az ötlete angliai meghívásokon alapult, aztán ahogy az oly sokszor lenni szokott, több dolog csúszott félre, mint ami fixen maradt. Így egy hónappal a kitűzött dátum előtt volt egy darab utrechti lekötött buli…hál’ Istennek a márciusi countrys balhé kapcsolatait felhasználva elég gyorsan sikerült betömi a likakat – vagyis inkább körbeépíteni Utrechtet. Viechtach-Mannheim-Utrecht-Berlin-Liberec. A cseh bulit Laó (gitár) intézte szintén utolsó pillanatban.

A csapat gitár-basszus-dob-billentyű/kütyük-VJ felállású. Igen, a teljes audio-vizuális élményhez komoly, élőben kevert vetítés is tartozik. Plusz gondoltam feldobjuk a látványt még fénycuccal, ami – némi vizuállal való kompromisszumkötés után – egész jól sikerült is. A vetítés a robotlámpákkal ott veszik össze, hogy a lámpákhoz kell a füst, hogy látszódjon a csóvájuk, a vetítést viszont nem lehet tőle látni…

No, hát nekizúdultunk a pályának, majd röpke 7 óra múlva már az Altes Spitalt csodálták a srácok. Ez volt az a borzasztó hangulatos klub, ahol még Lorinnal és csapatával játszottunk a turné elején márciusban. 800 éves kórház, a koncertterem pedig a kápolna. Szerdához mérhető közönség, de annál lelkesebbek. Nagyszerű volt a buli, utána alig lehetett Laóról levakarni a rajongókat. Szállás ismét Olinál, VJ-nk nem győzte ámulni a vintage DJ-szett gyűjteményt.

Mannheim nincs messze, kellemesen csorogtunk át. A hely zárva, beültünk egy sarokkal arrébb a Népszínház utca hangulatú környéken sörözni. Törökök és olaszok bázisa volt az utca, marha mókás összképet mutatott. A kocsma előtt ücsörögtek az öreg taljánok, pár házzal arrébb pizzéria – a csapos aktívan ajánlgatta. A túloldalon kebabos, a társaság török megfelelőjével.

Háttérben az Efes molinó. (A török sör) :)

A helyi népek nem kapkodták el, de végül csak bejutottunk a klubba. Apró kocsma, pici koncertteremmel. Eléggé csúszásban voltunk, majd este 9kor kiderült, hogy fél tízkor abba kéne hagyni…ez a deal a hisztis szomszéd nénivel hétköznap. Végül egy órásra húztuk a műsort, jött is a villogós járőr, mikor már javában tömtük a pizzát befelé. Lepacsiztak a tulajjal, látták, hogy már nincs élőzene, cseverésztek egyet, aztán el is nyelte őket a forró német éjszaka. Nem robbantottunk bankot, de a helyi promóterünk állta a szállást és némi benzinköltséget, ami ismerve a helyi árakat egészen használható leosztás volt. Egyébként ő azzal magyarázta a viszonylag csekély közönséget, hogy aznap 30 fok volt. Igaz ami igaz…én is kint söröztem volna a parkban inkább, ha bennszülött vagyok.

Ami viszont kínos helyzetbe hozott minket, az a hír, amit Utrechtből kaptunk: egyik önkéntesük meghalt a héten, minden bulit lemondtak. Még másnap is volt némi esély, hogy valami másik helyre átteszik, ezért úgy döntöttünk: lesz ami lesz, lezúdulunk Hollandiába, legfeljebb bulizunk egyet és összehaverkodunk a helyi erőkkel. Délben kiderült, valóban nem lesz koncert, de Erwin szívesen elszállásol minket.

Életem legborzalmasabb, véget nem érő, mindent behálózó péntek délutáni autópályadugóját sikerült megcsípni Duisburg mellett. Végül csodával határos módon átrágtuk magunkat rajta és este felé megérkeztünk a holland városkába. Ahhoz képest mennyit szaladgáltam náluk márciusban, Utrecht kimaradt, úgyhogy külön örültem a dayoffnak. A srácok otthonosan mozogtak, két éve játszottak egy fesztiválon itt. Engem teljesen lenyűgözött a hatalmas katedrális, aminek egyszerűen nem ér össze a főhajója a tornyával, mert elfújta a szél. :D Egészen pontosan sosem készült el, mert építés közben a szélviharok folyton lerombolták, aztán a hollandok meggondolták magukat és úgy döntöttek, elég a másik fele is, és hagyták az egészet a fenébe. :)

Erwin ígéretet tett, hogy legközelebb hatalmas bulit csinál a csapatnak, csak úgy, mint az összes többi helyen Viechtachtól Berlinig: menjünk hétvégén, és teltháznak jászunk…kéne különleges, csak hétvégéből álló heteket forgalmazni turnézó zenekaroknak…

Jani (VJ) reggel 8-kor érkezett haza, Erwin kicsivel később. Hajnalig csapatták valami művésztelepen egy buliban. Ha nem kellett volna Berlinbe menni másnap, minden bizonnyal nagy élménnyel gazdagodunk, ha csatlakoztunk volna. Félévente egyszer tartják, hátha legközelebb megcsípjük.

Berlinben a Rote Insel volt a helyszín, ahogy a Sniffyction letépte az emberek agyát, úgy most sem csalódtunk benne. Egy már leszervezett reggae-banda mellé építettek be minket, és nagyban szabadkoztak, hogy csak 100 eurót tudnak adni. Éjfélkor csaptak a srácok oda, a pszichedelikus élmény ezen a helyen nagyon meg volt, az emberek rettentően élték a zenét, és itt tettem fel először 4 robotlámpát: a látvány magáért beszélt.

Kellemesen színes környéken, egy ismerős magyar művészhölgynél aludtunk. A buszt egy furcsa kocsma előtt sikerült hagyni, ahol egy gyanúsan nagyon pörgő nigériai srác nagyon össze akart haverkodni velünk. (A durva az volt, hogy amikor Zolival (dob) leugrottunk egy reggeli kávéra, még mindig pörgött, és már, mint régi ismerős üdvözölt minket) :D

Abban viszont biztos voltam, hogy ott egyben fog maradni a gép, és a hangszerek is benne lesznek reggelre. Fura népség, de nem volt velük baj.

Liberec közel van, nem kapkodtunk, apró, nagyon kanyargós utakon kacskaringóztunk Csehország felé. Gergővel (basszusgitár) bele is szerelmesedtünk a biciklicsalogató környékbe. Kitudja, talán egyszer. Drezdáig megy Flixbus, és biciklit is visz, ha akarod. De majd csak a francia biciklitúra után. :D

Német és cseh banda után, gyakorlatilag utózenekarként játszottunk, a buli végére ugrottam le, ha már beépítettem az ágyat a buszba, csak kipróbáltam. És mivel borzasztó gáz volt a szállás – galéria a backstage fölött, dzsuvás kutyaszőnyegekkel – úgy döntöttem, ha a srácok se ragaszkodnak az ottalváshoz, a koncert alatti töltődés után hazazúdulunk. (Laza 650). Nem ragaszkodtak.

Szlovák határon való rövid, hajnali alvás után Zolinak elmeséltem a fél élettörténetemet, mire Pestre értünk, természetesen pont a hétfő reggeli dugó közepébe. Gyors kirámolás a Bogdánin, aztán aludtam délutánig, majd vissza a Bogdánira, ahol Little G próbált a másnapi müpás koncertre, így a turné vége egyben a következő kezdete is lett: load in: MÜPA.