Lecsillapodik a Sörvihar
Csak hazaérünk végül
Nem nagyon meséltem még a csapatról. Ugye van 6 izlandi vikingünk, akik közül ráadásul hárman, az egyik gitáros, a basszaros és a billentyűs – az egyetlen lány a turnén – testvérek. Mindegyiküknek tök megjegyezhetetlen neve van, leszámítva Helgát. :D És mindannyian borzasztó aranyos emberek, igazán jó turnézó társaság. Az Alestorm gitárosa a Wisdomból vagy Leanderből ismerős Bodor Máté, Kristóffal (booking ügynök és turnémenedzser) és Marcival (pillanatnyilag a Skalmöldöt hangosította, de előfordult már az Alestorm pultja mögött is, ha meg nem ott, akkor Eluveitie vagy Sepultura koncerteken lehet őt látni a frontban) 20-ból négyen voltunk magyarok a turnén. Elég jó arány. :D
Az Alestorm többi tagja az Egyesült Királyságból való, a crew egy része Angliából, a maradék Amerikából. Borzasztó, lehetetlen megérteni őket. A társaságnak volt egy Jolly Joker tagja, egy iszonyú kövér ausztrál csávó, a főhős haverja, aki egy számot énekelt és nagyon sok sört ivott a színpadon. Csak azt nem értem, hogy fért be a bunk-ba a buszon. :P
Az alábbi lopott fotón látszik az egész Alestorm-crew. Igen. Ilyen menők. Ha eddig nem esett volna le. :D
Most már én dolgozok nekik a talicska helyett. :P
Lisszabon, laundry day, pont a nagy híd – nem a Golden gates, a másik – mellett volt a mosoda, kisétáltam a parkba megnézi a hidat.
- Marci, nincs kedved ma átülni a sprinterbe?
- Minek?
- Mert tudok egy jó helyet az óceánparton, ahonnan meg lehet nézni a napfelkeltét.
- Ja, jó. :D
Buli után Marcival elzúztunk ketten. Sevillába mehetsz egészen délnek is, így a terv az volt, hogy a világítótorony-túrán megismert pöpec kilátóhelyről nézzük a napfelkeltét. Elég jó volt. :)
Kissé szétcsúszva érkeztünk Sevillába, kirámolás után be is ájultam a buszba és aludtam délután ötig. Ha olyan helyen kapsz buy outot (lóvé vacsora helyett, azt intézd, ahogy tudod), ahol nincs semmi...némi kihívást jelent, hogy ne maradj éhes. Nem volt olyan jó dolgunk, mint az In This Momentnek, amikor csak egy zebrán kellett átmenni az Akváriumból és máris eléjük tárult a fastfood kánaán. No, meg volt egy Mártonjuk, aki rohangászott nekik a kajával. :P
Zuhany az ötcsillagos hotelben, aztán végre egy fél Skalmöld koncertet végignéztem. Eddig majdnem mindig átaludtam, vagy csak pár képet csináltam és átaludtam. :D
Egyre jobban tetszenek. Nagyot zúztak ma is a teltházas klubban. Úgyhogy ma az Alestormot aludtam át. :P
Egészen mókás: az autópályapihenő éttermében rendkívül udvarias pincérek szolgálják ki az embert, még a kávét is lefőzte nekem az automatából a bajszos spanyol gentleman. Nem mindennapi. Főleg, hogy kint méretes betűkkel jelzi a tábla, hogy self service.
Útközben láttam gólyákat, három fészket is oszlopokon, később még a távvezeték tetején is! :D
Nem, a gólyákról nincs kép, van helyette az országban mindenhol fellelhető hatalmas pléhbikákból. Ezek mindenhova felmásznak.
Ugyebár azért december közepén ez a látvány némileg szokatlan egy közép-európai számára. Ezek vagy nagyon lusták, hogy tovább repüljenek Afrikába (a gólyák, nem a bikák), vagy ilyen eszkimó gólyák, akik megelégednek a téli spanyol időjárással, mert – és egyben felháborító -, de 6-8 fok van mostanában itt napközben. Legyen meleg, azért jöttem délre. :D
Hullócsillagok éjszakája
Egészen hihetetlen élményben volt részem: az ember éjszaka vezet egy autópályán egy igen kietlen vidéken Sevilla és Salamanca közt, túl sok látványosságra nem számíthat, mégis 7 hullócsillagot számoltam össze. Igen különleges volt. Amikor úgyis csak előre nézel órákon át, és az út felfestésén kívül csak néhány szembejövő reflektora vakít el 5-10 percenként, (ja, nem, ők nem szeretik lekapcsolni, ha jön valaki szembe) a szélvédő elég nagy, szépen belátni rajta a horizontot. Sajnálatos módon a reflexeim még nem olyan fejlettek, hogy vezetés közben hullócsillagokat fényképezzek, de helyette itt egy napfelkelte. Azt láttam sokat. Szépeket. És mindig máshol. :)
Salamancába érkezve még a busz jöttéig volt időm szaladni egyet az óvárosban. Megcsodáltam a hatalmas gótikus katedrálist. Mivel egy sétálóutcában van a klub, drop and go load in van megint, csakúgy, mint tegnap. A klubban a reggel 10-ig tartó rave-party romjait még nem sikerült eltakarítania a helyi brigádnak, így elég nagy kupleráj fogadott minket. A színpad borzasztó kicsi, meg a házi készítésű színpadelemekkel van kibővítve. Phil, a turné hatalmas ausztrálja letesztelte őket, állítása szerint összeomlani nem fognak, de nem jó érzés rajtuk állni. :P
A mai napot főként egy Salamanca melletti pusztában álló Repsol benzinkútnál alvással, csillezéssel és az Aviátor című film megtekintésével töltöttem. Lassan indulok vissza a klubhoz összeszedni a motyót. Holnap Madrid, két óra út, úgyhogy bőven lesz időm aludni.
Madridba hamar érkeztem, beálltam a busz mellé egy mélygarázsba, aztán szédelegtem kicsit a környéken. Van valami nagy ház, valami királyé lehetett. :P Nem jött be, úgyis minden, ami itt van az Dél-Amerika kirablásából lett összeharácsolva. Barcelona sokkal királyabb. Ott van Gaudí. A maci, a körhinta és a lovasrendőrök egész jók.
Mátéval elindultunk vacsora után nézni, de mivel visszarángatták meet and greetre, csak egy Subway-ra volt idő...valami nem volt százas a cuccal...
Húszméteres oszlopok tetején, kétméteres betűk hirdetik, hogy 24 hora...és nyilván egyik sincs nyitva. Ez akkor kezd igen kínossá válni, amikor a romlott szendvics elkezd szambázni a beleidben. :P
Átugorván a kőkerítést, a szakadó esőben kénytelen voltam kihasználni a szikes spanyol szántóföld nyújtotta lehetőségeket. ;) Ez van, tourlife, csak, hogy ez az éjszaka se legyen unalmas. Addig mentem, míg találtam egy tényleg nonstop kutat, és ott hajtottam nyugovóra a fejem, biztos ami biztos, kitudja mi lesz reggel. :P
Barcelona, az utolsó állomás. Mindenki beleadja végső energiáit. 1600 ember. Őrület. Kacsagyilkolás. Mindegy hogy érek haza, majd alszok éjjel: maradtam végig a bulin. Vincent, örülünk. :) Beszédes képek:
Turnévégi logisztika, ki kell találni, hogy jutnak haza a cuccok, ami repül, megy a buszra, a Passion-os backline a trélerbe pár nagy Alestorm konténerrel. Úgy kellett a Sprintert megpakolni, hogy a nightlineres cég telephelyéről furgonnal viszik haza a trélerben maradt szajrét, abba férjen be. (Mint kiderült, még így is megbüntették őket túlterhelés miatt.) Annak azért örültem, hogy engem nem mértek meg. :D
A poszt-turné depresszió már reggel óta gyötört. Elköszöntem a srácoktól, elhúztam a városból, hogy a reggeli dugót megússzam, aztán reggel nekiindultam az első ezer kilométernek hazafelé. Volt min gondolkodni, ülepítettem az elmúlt három hetet. Milánó környékén néztem szállást. Az első nem volt nyerő. Miután sikerült egy helyi lakos segítségével visszafordulnom a kertjében, úgy döntöttem, ez a falu mégse tetszik a Kispolszkira méretezett utcáival, úgyhogy másik szállás után néztem.
Nyilván kezdtek már a szemeim ketté állni. Sövényre tolat, recepció. Néni félig magyar román, rettentő aranyos volt, én már olyan fáradt, hogy meg se tudtam lepődni, hogy magyarul szólt hozzám. Zuhany, taff.
Breakfast included. Ja, egy kávé meg egy croissant. Kösz. Tankolás, pittyegés: jobb hátsó ereszt. Fasza. Kút1: nincs kompresszor. Kút2: 4 Barnál elereszt. Kút3 - már pályán - cső vége levágva. Kút4: felfúj. 50 km múlva kút5: hát már nem izgulok a hazajutáson, lesz ami lesz. Reggeli, kávé, kerékcsere.
A gyári kerékkulcsot kiegészítettem egy bolgár kamionostól tarhált méteres erőkarral. Három csavart bírt. Mármint a kerékkulcs. Sebaj, van saját szerszám. Anélkül sose indulok el. Dobszőnyeg kiváló. De. 11, már csak 1000 km.
Innen benyomtam az autopilótát és lezúztam Triesztig, szlovén oldalon megálltam aludni egy órát. Már nincs messze. Csak közeledek a télhez.
ETA (Estimated Time of Arrival) 23:23
23:23 leparkoltam Kristófnál. Cucc ki, alvás, holnap busz vissza. Vége.
Jó volt. Februárban folytatjuk. Skandináviában! Jól is néznénk ki, ha nem lenne hamarost valami: mikor vittem vissza a Sprintert MÁSNAP, elhaladtam az A38 előtt, ahol állt egy nightliner. Összeszorult a szívem, hogy mikor megyek már megint. Asszem ez már örökre megfertőzött. Innen nincs visszaút. :)
