A hatalmas emeletes vonat befutott Kievskaya állomásra. Kedd délelőtt lévén nem volt túl nagy tömeg. Átjutottam a röntgenkapun (igen, kifelé is) majd kisvártatva megjelent Polly kopott rollerével. Bevetettük magunk a főváros forgatagába.

Meglátogattam a Kis Hercegnőt Moszkva nevű bolygóján, és rögvest annak vulkánjai mélyére kalauzolt. Állítása szerint a moszkvai emberek életük felét a metróban töltik. Valóban elképesztő kiterjedésű- és folyamatosan bővülő metróhálózata nélkül megállna az élet az orosz fővárosban. Jelenleg 15 vonalon közlekedhetünk, kettő további építés alatt. 7 Deák tér van, és megszámlálhatatlan további csomópont. Az állomások a dicső Szovjetunió proletárjai számára olyan pompával épültek, hogy a nép tényleg azt érezhette, hogy kapott valamit szorgoskodásáért. Kell is ez a kis fényűzés – szovjet módra, természetesen – ha az ember élete egyik felét a gyárban gürcöli végig, legalább a metróban töltött másik felében érezze a törődést.

Hát mi ez, ha nem Pengő? (Rubel)

350 Pengőért mérik a Troykát – a Moszkva-kártyát – amivel így 38-ba kerül egy utazás, 55 helyett.

A felszíni nézelődést rögvest a Bolsojjal kezdtük –a világhírű orosz balett otthona - ami később az esti programban főszerepet kapott, viszont nem úgy, ahogy azt hirtelen gondolná az ember. ;)

A Kis Hercegnő tovább gurult a bolygóján, én pedig igyekeztem lépést tartani vele. Kigördültünk a Vörös térre, majd hazafelé vettük az irányt a Tverskaya úton. (Nagy és hosszú Rákóczi út)

Este találkoztunk, beültünk kedvenc steampunk bárjába, aztán szaladtunk a fényfesztivál fő helyszíne felé, amit végül nem értünk el, de pompás helyről láttuk a tűzijátékot. Visszametrózunk a Bolsojhoz, ami a fesztivál másik főszereplője volt, teljes homlokzatára, és a két oldalán lévő épületekre vetítettek egészen lélegzetelállító animációkat láncokkal szorongatott oszlopoktól leomló- és újjáépülő színházig. Továbbsétáltunk egy másik helyszínre, közben mutogatta a gyönyörűen kivilágított épületeket. És valóban. Értenek ezek az oroszok hozzá. Közben meg szidta a budapesti épületvilágítás igénytelenségét. :D
Igen, a Kis Hercegnő épp a nyár végén utazott a Budapest nevű bolygóra, és mivel hűséges rollerét nem tudta magával vinni, nyakába vette a várost, és keresztül-kasul bejárta egy hét alatt. Azt mondta, fura, hogy olyan kihalt este. Főleg Buda. Mert Moszkva sose alszik.

Furcsára sikerült reggelim elfogyasztván (elém tette a srác tálcán az egész kínálatot – ami nem volt épp túl bőséges – beleértve a meleg tejben áztatott müzlit. Úgy éreztem kötelező megenni. Emellé egy szelet kenyér, két főtt tojás, két, nem túl bizalomgerjesztő orosz virsli, egy joghurt, desszertnek meg egy muffin.) egyedül folytattam a város felderítését (Polly bement az egyetemre).

Ha az ember elkezd sétálgatni Moszkvában, kisvártatva erős késztetés tör rá, hogy beüljön egy oxigén-sátorba...egy barátom mesélte egyszer, hogy a taxis azt mondta neki, ha vidékre megy, szédül, túl jó levegő...

Az alábbi kereszteződés túloldalára való eljutás egy diszkrét negyed órás kirándulás volt.

Miután a napi kötelező 10 ezer lépést oroszlánrészét letudtam, beültem egy kávéra a furcsa és kimondhatatlan nevű orosz valamilyen étterembe, hogy gondolataimat felvéssem az utókor számára, majd miután meglepődve konstatáltam, hogy a vodka pont feleannyi, mint a sör...

Polly előre figyelmeztetett, hogy ha nem beszélek oroszul, mindenki át akar majd verni. :P Az olcsóbb vodkából nem volt, de azért megpróbálták kiszámlázni...

Átsétáltam a Gorkij parkhoz, majd a Dunaparton (Tétel: minden folyó, ami városon folyik keresztül: Duna) mászkáltam, mikor hívott Polly, hogy végzett. Elvitt a Millenium Falcon parkba. ;) Pont 80 éve épült és rendkívül meglepő módon a dicső Szovjetunió minden büszkesége van benne összegyűjtve. Hatalmas, valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag folyamatosan a ’90-es évek slágerei szólnak a hangszórókból. (Nem, nem orosz slágerek, hanem Madonna, Backstreet Boys és hasonlók. Kicsit szürreális.) :D

Tényleg minden van, amit akar az ember: természetesen Lenin szobor, óriási emlékmű, közepesen ízléstelen szökőkutak, sok-sok pavilon (múzeumnyi méretűek), minden volt szovjet tagállamnak egy-egy, saját nemzeti motívumaikkal. Repülőgép – egy egész közlekedési múzeum –, Mig 29, rakéta, ami alá be lehet menni, de a legkirályabb a hatalmas, körbejárható Moszkva makett, amin beállíthatod, hogy éjjel-vagy nappal legyen, kiválaszthatod a megnézni kívánt épületet, illetve olyan furcsa, zenés show-t is csinál, ha akarod. :D

Van csónakázó tó, tanösvény, lombkorona-sétány, kalandpark meg még fene tudja mi, ez is bőven elég volt mára. :D

Az estét egy jó autentikus orosz étteremmel és egy Zsiguli sörrel zártuk.

Ma reggel egy csajszi volt az ügyeletes a hostelben...nincs tojás, nincs muffin, hideg a tej. Romlik a minőség. Még szerencse, hogy a harmadik reggeli előtt indulok haza. :P

Csodaszép napos reggelünk volt, beterveztem a Polly által gondosan összeállított listából a napi menüt, és berobogtam a városba. Borzasztó büszkeséggel töltött el, hogy már kora reggel oroszul szólított meg egy bennszülött, hogy...ja, azt nem tudom, hogy mit, nem értettem. :D De ez a nap során még kétszer megismétlődött, a slussz poén meg az volt, amikor az aluljáróban közepesen rossz hot-dogomat a falnak dőlve majszoltam, egy kínait én igazítottam útba a metró felé. Nincs mit tagadni: hamar asszimilálódok. :D (És, nem, nincs orosz fejem. Ezt a reptéri becsekkolós hölgy megmondta, aki magyarul szólított meg még Ferihegyen, pedig a gép 99%-át oroszok töltötték ki)

Elücsörögtem a boldog Vazulnál, aztán elücsörögtem az új parkban. Még egy kicsit máshol az új parkban - Park Zaryad'ye. A kilátón a Duna fölött. Majd egy kávézóban, ami borzasztó hangulatos volt, viszont igen nehéz volt rátalálni. Ez a legnagyobb baj Moszkvával: nincs minden sarkon egy kocsma vagy egy kávézó a belvárosban...ráadásul a sarkok nagyon messze vannak egymástól. Itt minden olyan nagy...mondta a Kis Herceg. Hiszen nálam odahaza olyan kicsi minden...:D De ez a Kis Hercegnő nagy bolygója. ;)

Tavalyi bakancsom idénre megmihálylott...és olyan erővel nyilallt a sarkamba a fájdalom, hogy a mára tervezett kirándulás további része inkább diszkrét botorkálásba torkollott, viszonylag sok ücsörgéssel, öregesen. Sétáltam egyet a napsütésben a Moszkva partján (gyengébbek kedvéért az ő Dunájuk), megnéztem az esztergomi bazilika ortodox változatát, beültem egy kis kávézóba olvasgatni, aztán visszabotorkáltam a megbeszélt találkozási pontra. Szóval végül is elég csillezős napom volt. Este Polly és egy barátnője elvittek egy kis punk kocsmába, ahova sokat járnak. Kellemes sörözgetős befejezése a kirándulásnak.

A reggeli Aeroexpressz elcsípését kissé ellazáztam, a végén mozgólépcsőn rohanással, röntgenkapun átvetődéssel két perccel indulás előtt hullottam be a vonatra. Nagyjából mire a reptérre értünk sikerült újra emberi alakot öltenem. Ne csinálja senki utánam, ha nem tud laboratóriumi körülményeket biztosítani a kísérlethez. A Kis Hercegnő bolygóján az átlagosnál alacsonyabb az oxigén koncentrációja.

Leszállás után meglepődve tapasztaltam, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is elérkezett a 21. század: 10 perc alatt átjutottam az új útlevél-ellenőrző rendszeren. Fél óra múlva már a buszban ültem, hogy felcsípjem a Junkiest és elrobogjunk délnek Topolya felé.