Új sorozatunk kezdő része ittö. Második része meg ittö.

Múlt hétfőn egy kollégával lezúztuk a reptéri gyorstalpalót, hogy vihessünk reptéri fuvart, ami azért macerás, mert egyrészt vámellenőrzésen megy keresztül a feladónál, másrészt azt is lecsekkolják, hogy pl. nincs-e benne bomba. Miután ezzel kész vannak, rákerül az árura a security matrica, és innentől a te felelősséged, hogy sértetlen csomagolásban jusson el a címzetthez, ellenkező esetben nem veszik át, vagy csak úgy, hogy újra ellenőrzi az erre jogosult, amit neked kell kifizetned.

Ezt, a viszonylag kellemetlen forgatókönyvet elkerülendő először is ellenőrzöd a rakományt, miután a teherautóra került, aztán az helyi arc leplombálja, onnantól steril az áru. Ha nem engednek rakodásnál oda – nem mehetsz be a raktárba, teletolják a platót, és csak ajtót csuksz, mikor a rámpáról leállsz - akkor be kell jelölni a CMR-ben, hogy nem lehettél jelen a rakodásnál. Az oktató megemlítette azt a vicces példát, amikor a vámosok megállították a kollégát, és kiderült, hogy műszaki cikk helyett cipőket visz. Megúszta, mert ráírta, hogy nem látta, amikor rakodták. A lényeg, hogy a saját segged védd be, hogy ne téged vegyenek elő.

No, valójában amúgy meg mindenki leszarja – még a német is - :D

A plombát se jön ki leszedni lerakodás előtt, meg se nézi, de az látszik, hogy maga a csomagolás sértetlen, úgyhogy nem is piszkál.

Tankoltunk :D Nem, nincs nálunk ennyi lóvé, tankolókártyánk van. Telitankkal 2200 km a hatótáv. Kb. ennyit bír az AdBlue is (kipufogógáz nitrogén-oxid tartalmát semelgesítő folyadék, amit a kipufogórendszerbe fecskendez az automatika)

Beugrottunk a Renault Trucks telephelyre Laráért, akire azért kellett két napot várni, mert nem volt egy nyavajás EGR (kipufogógáz-visszavezető) szelepjük, és meg kellett várni, míg Franciaországból ideér...érted, az ország egyetlen Renault (és Volvo, a technika ugyanaz) márkaszervize, ahol napi sok kamiont szerelnek. Vicc. No mindegy, faja, kész az új négyes: tükörsima aszfalt. (Egy óra alatt hazaérnénk a szolnoki Junkies-buliból :() Lezúztunk keletfelé felvenni a rakományt, aztán egyenesen Bajorország. Ahol, az eddigi gyakorlattal ellentétben már nem dolgoznak éjjel, úgyhogy reggelig vártunk.

Menü a Renault-Volvo telephelyen. Vissza a kilencvenes évekbe. :D

Nagy csalódás volt, hogy igazából nem is mentünk a reptérre, csak egy logisztikai központba mellette, ahol egy kis békás raklaphúzogatás gyakorlása után abbéli gyanúnk miatt, hogy ma se lesz hazaút, bevásároltunk a Lidliben némi ellátmányt, és átálltunk egy elég fasza kamionos parkolóba, ami mostanság jól tele van, bizonyítván, hogy sok kolléga vesztegel kényszerűségből itt-ott Európa-szerte akár napokig, hogy fuvart kapjon. De legalább az armageddon miatt ingyen van a budi. Olyan menő, körbeforgós-öntísztítós. Meg van kézfertőtlenítő. Vettem a Molnál abból az új cuccból is, meg vagyok róla győződve, hogy én vagyok a legkevésbé fertőző ember a környéken: ha melózok, vagy napi 8-10 alkalommal fröcskölöm be a kezem a Hygivel. :P

Nagy unalmamban megcsináltam az ígért fülkés videótö:

Másnap reggel még mindig nem tudtunk semmit, de legalább most jól kialudtam magam.

Tudod mi a legrosszabb a teherautózásban, kedves Susan? A bizonytalanság. Az örökös várakozás a bizonytalanságban. Hazamègy, van mondjuk három napod, mert pénteken nem szóltak, hogy hétfőn dolgozol. Nagyszerű, három nap felhőtlen szabadság. De aztán hétfőn se tudod mi lesz kedden. Aztán végre elindulsz, de akkor is csak a lerakódig látod a jövőt. Aztán kiveszed a pihenőidőd, és reméled, hogy mire véget ér, hív a fuvarszervező. Nem hív. Még egy nap réz... Valami random német kamionos parkolóban. ( Igen, teherautók is megállhatnak ott :))

- egy nappal később - 

Mire elkészítettem a kávémat, és nekiálltam volna az árnyékban csillezgetve a Szőke Ciklonnak, egyszer csak felbőgött a motor. Vékony diszkréten jelezte, hogy indulunk. Nem messze, az én kártyám van az egyesben (mindig annak a sofőrnek a kártyája van az egyes slotban a tachográfban, aki épp vezet), rákenról.

A német autópályán egy általunk eddig ismeretlen jelenségre figyeltünk fel. Vagy tíz kilométeren keresztül, a párszáz méterenként elhelyezett térfigyelő kamerák gyanús táncba kezdtek, véletlenül épp azelőtt, hogy elhaladtunk volna alattuk, hogy aztán vészjóslóan nézzenek az arcunkba. A Nagy Testvér figyel...

Izmos logisztikai központba értünk. Nem kicsi, értsd: 137-es rámpára álltunk. Amint azt a mellékelt ábra mutatja. :D

A képen látható rámpákon álló csereszekrényeket használnak nagyobb logiszikai cégek, mint a DPD vagy a DB Schenker. Megrakják őket, a tehereautó csak alááll, láb felhúz és már viheti is. A lenti képen látható gép pedig a telepen belüli hurcibálásra szolgál. Egy mozdulattal felkapja, lábakat nem is csukja be. Van a hátulján nyereg is, hogy a nehéz-pótkocsit is tudja rángatni.

A forgalom nem volt nagy, elképesztő teherrel, mintegy 800 kiló rakománnyal  csavarodtunk rá az autópályára Passau irányába.

Ez a maci a járókában nagy kedvencem, de még sose tudtam lekapni. :)

Hegyeshalomnál para: 21:00-tól nem engednek át teherforgalmat. Az óra 21:52-t mutat és még messze a határ, oly messze a határ...

7 perc késéssel csapódtunk a kígyó végébe, de sorompó fent, szép lassan araszoltunk. Fél óra se kellett, hogy átérjünk, személyi megvizsgál, honnan-hova. Viszlát. Mondtam  - vagyis Peter Griffin mondta :P -, hogy hitelbe nem izgulunk. Éjfélre a bázison voltunk, meghallgattam Gyula bá – az éjjelőr – történetét, hogy gyalogolt haza Pestről Egomba, mikor nem volt pénze buszjegyre, majd apró, de annál pálmafásabb buszocskámmal elvágtattam a vadludak után.

Jövő hétre nem ígérek semmit, mert megint München lesz. Esetleg egy légrugós-magasságállítós videó. Az vicces. Meglátjuk, hátha a Múzsa is ihletet ad. Sose lehessen tudni aztat. ;)