Hogy a tetőablakon lelkesen kopogó eső, a szárnyaimban lévő izomláz, német zombivírus, vagy Susan fénypostával küldött csíje okozta – talán mindegyik együttesen-, ma reggel az átlagosnál jóval furcsább agyműködést diagnosztizáltam magamnál, úgyhogy előre is elnézést kérek. ;)
Új sorozatunk kezdő része ittö.

Ez a meló is jól kezdődik...

Houston elfelejtett tájékoztatni, hogy csúszik a kilövés, mert az űrhajó AdBlue-rendszerét piszkálják a szervizben. Ennél fogva diszkrét hat óra hosszat csillezgettem a festői Esztergom-kertváros külsőn található telephelyen a saját pálmafám alatt (mindenhova velem jön, úgymond levakarhatatlan), ahol – építő jellegű kritika jön – nincs kanapé a kiképző központban. ;)

S tekintve, hogy egész éjjel nekem kéne vezetni, próbáltam mostoha körülményeim dacára rápihenni a küldetésre. Este fél kilenckor sikeresen elhagytuk Esztergom vonzását, majd elérve a szökési sebességet nyargaltunk 320 lovon nyugatnak.

Keresd az Ossiant :P

Úgy látszik a cseh pajtásoknak is benőtt a feje lágya, ezúttal nem kellett a román kollégáktól ellesett módszerrel átcsempészni egymást a határon, engedélyezték, hogy ketten üljenek egy fülkében. Mikor füleim szikrát hánytak, szemeim jojóztak, átadtam a lehetőséget a kollégának, hogy élvezhesse kicsit ő is a véget nem érő cseh autópálya-felújítások vendégszeretetét, és elájultam a gödrös ágyon.

Pár órával később, ébredésem után lehuppantam a jobb egybe, de sajnálatos módon későn engedtem be a levegőt az ülésbe (igen, mind a két ülés légrugós, nagyon király), így a lassan évszázados betonlapokon (igen, dacára a Strabag-hadsereg évek óta folyó kemény küzdelmének, még mindig van belőlük) való lassú nyaktördelés és egy rosszkor, rossz helyen végzett nyújtózkodás következményeképp olyan érzés nyilallt belém, mint amit az orosz főgonosz érezhetett az Éjszakai Őrség című filmben, mikor tarkóján keresztül kihúzta a saját gerincét, hogy kardnak használja azt (Elég király orosz film, van benne szaltózó, nitrós Zil, sok eső, meg vámpírok. Csak ajánlani tudom).
Azóta olyan érzésem van, mintha izomlázam lenne a szárnyaimban...lehet angyalok is vannak az őseim között :P

A targoncás barátunk megorrolhatott ránk, amiért nem vártuk meg, míg lepakolja az előttünk álló kamiont, hogy beálljunk a helyére, (hanem mögötte lebontottuk a teherautó oldalát, hogy hozzáférhessenek a rakományhoz), így kerülvén mintegy 12,6 méterrel közelebb a raktár ajtajához. Legalábbis gyanús volt, hogy a betanulós targoncás csókát küldték ránk. De sebaj, egy törött alumínium létra kiesett fokával visszaegyengettük a plató megkozmetikázott sarkait. A rutin, meg az évek. Én meg a ma is tanultam valamit rovatban kipipáltam a „teherautó oldalának lebontása és visszaépítése” rubrikát.

A munkáját nagy buzgalommal végző fiatal portás hölgyet csak a CMR győzte meg, hogy fél órája épp ő engedett be a fennhatósága alá tartozó területre, így jogszerűen töltjük pihenőidőnk a gyár épp erre a célra kialakított parkolójában.

Megérkezett a hónapok óta várva várt csapadék, úgyhogy kedvenc magaslesem csak madártávlatból csodáltam, a kukorica meg messziről is látszott, hogy nem nőtt nagyot. Csipike csalódottan belátta, hogy az ő áldozatos munkája és közbenjárása nélkül is működik a világ. (Megfejtéseket nyílt levelezőlapon, „óriástörpe” jeligére várjuk a Kamenz, második számú vadászles postacímre)

Délután megjött az utasítás Houstonból: felrakónk Csehországban lesz reggel nyolckor.

Miután biztosítottam a túlbuzgó tegnapi portáslányt, hogy mintegy 18 percen belül elhagyjuk a területet, elfogyasztván reggeli török kávémat, búcsút intettünk Mareknak, begyújtottuk a rakétákat és elvágtattunk a vadludak után.

Végre egy kis móka: telerakva, majd’ 18 tonnányi vassal (igen, a gép is, meg a rakomány is az :D) szlalomoztam apró dimbes-dombok között, borzasztó keskeny, de csodálatosan tükörsima országutakon. Végre egy kis kihívás. sajnos csak fél órát tartott, utána Komáromig autópálya. Bár ha a kihívás részét nézzük, a sávelhúzós-összeszűkülős pályafelújításokon se unatkozik az ember.

Este fél 8-ra értünk a bázisra, a kolléga vezetési idejéből két perc maradt. Eddig is tudtam, hogy penge arc, meghajlok a profizmus előtt. :)

Ígérem, hogy jövő héten már tényleg összehozom azt a fülkés videót, bemutatván a legendás gödrös ágyat. :D És talán végre Svájcba küldenek. Bár Bohémia szépsége némileg kárpótolt. Ha sok hrad és zámek érdekel, olvasgasd ezt.

A végére egy kis érdekesség: este mindig a budai alsórakparton robogok végig. Valami furcsa volt. Varázslatosan csillogott a vízen az ezernyi lámpa tükörképe. 25 éve nem láttam ilyet. Akkoriban minden vasárnap este a rakparton mentünk haza nagymamámtól, én pedig álmos tekintettel merültem bele a Dunán játszadozó fénycsíkokba. Aztán egyszer csak leesett: azóta akkora hajóforgalom lett, hogy folyamatosan szabdalták a vizet, megtörvén a tükröződést. Most nincsenek hajók, ezért olyan elbűvölő.