2018. ápr 15.

Lorin Walker Madsen turné - hetedik rész

írta: Krómer Márton
Lorin Walker Madsen turné - hetedik rész

Éjfélkor Berlinben

Előzmények itt12, 3, 4, 5, 6. rész :)

Már mikor befejeztük a hangbeállást, elkezdtek szállingózni az emberek, de nekem el kellett vinni a főhőst egy live session felvételre. Visszatértemkor, hirtelen, mintha belecsöppentem volna egy harmincas évekbeli táncos mulatságba. Bár sajnos nem jött értem korabeli autó, hogy visszaröppentsen az időben, de a hatás anélkül is meg volt. Drága Claire! Ha azt gondoltam, biztos otthon éreznéd magad Neversben, hát ebben a pillanatban talán valahol egész máshol, ahol minden gondod elszáll. Az idő megáll…

 

Ismét elfogott az a művészfilmes hangulat.

Anna, a magas, szőke lány, aki ezeknek a keddeknek a háziasszonya; 30-as éveket idéző ruhában, még a hajviselete is passzol. Goldie, a matrózblúzos DJ lány, aki nála kétszer idősebb lemezekből csalja ki a két háború közti békeidők muzsikáját, amire vörös félhomályban ropják, kopasz, nagyszakállas idős úr, és húszas évei közepét taposó fiatal lány. Most, hogy Lorin rázendített, átcsöppentünk Amerikába. Ahányan vannak, annyiféleképp ropják. Elvis hátul a fotelből nézi a forgatagot. Páran a pultnál ücsörögnek és hallgatják a zenét. Az előbb a csíkos inges rövidhajú lány egy másik lánnyal táncolt, együtt, mégis külön, majd az idős kopasz-szakállas úr kérte fel. Anna összegabalyodva tökéletes, Al Capone Amerikájából itt maradt barátjával, még a jegyszedő srác is felkért egy csinos hölgyet. Az idő tényleg megállt pár órára, itt Berlinben, pár tucat ember önfeledt boldogságára. A város többi millió és millió embere mit sem tud erről, de ők itt vannak, hála Annának, és valószínűleg még sok-sok kedden ropogni fog talpuk alatt az öreg épület padlója. Nem látok itt mást, csak ezt a maroknyi teljesen különböző embert, akiket ezek a keddek, Anna keddjei kötnek össze. Minden héten egyszer, egy estére megtelik titokzatossággal ez az öreg épület.

dsc_1604.JPG
Azt hiszem a két legboldogabb ember itt ma este Anna, és az alacsony, öreg, kopasz, hosszú szakállas úr. Végignézek az embereken, mindenki jókedvű, de ennek a két embernek az arcán van valami. Valami, ami kiemeli őket a többiek közül. Valami belülről jövő boldogság, sose tudjuk meg mi van mögötte, de sugárzik belőlük. És azt hiszem per pillanat kicsit én is köztük vagyok. Lehet, ezt tőled tanultam, drága Claire: látván ezeknek az embereknek a boldogságát, engem is végtelen örömmel tölt el.

A megszokott módon nyomják a kovbojok, mégis mindig annyira más a közeg…csakúgy, mint a svájci hegyeket nézve, elszáll minden kétely, hogy megérte-e egy héten belül másodszor is körbeutazni Németországot.

Minden nap egy-egy újabb és újabb meglepetés. Mikor azt hiszed, már mindent láttál, megint csak tátva marad a szád. Pedig nem kell hozzá sok, csak egy lelkes helyi, aki valami különlegeset tesz, ami összehozza az ebereket. És én valahogy pont mindig belecsöppenek. Ezek az amerikai srácok ez alatt a három és fél hét alatt annyi élményt szereznek, annyi furcsasággal találkoznak, amennyivel bárki más egy fél élet leforgása alatt.

...

Fél 11. Meg volt a narancsleves reggeli, mindjárt megpróbálok kunyizni még egy kávét. Várom a művész urakat, hogy megérkezzenek a tízórás találkozóra a kicsekkoláshoz.
A tegnapi laza 450 km kicsit döcögősen telt, előtte hamarabb elröppent a 630…pedig a kovbojok szerint én ennyit eszek reggelire. :P Az utolsó 40 kilométeren hatvannal tüttyögve kamionok mögött, miközben üvöltött a country a buszban…azt hittem felvágom az ereimet. De aztán megmentettél, drága Claire! Csengő hangod hallgatni jobban feltölt, mintha két napot aludnék, majd magamba töltenék egy liter kávét. ;)

route7_fejezet.jpg

Kedves kis ír kocsmában játszottunk Münsterben, a főnök, Nadin: mindenki anyukája. Egészen annyira, hogy maga főzött vacsorát, majd miután jól leitatott, ő hozta el a buszt a parkolóból a kipakoláshoz. :D Kellemes szerdai buli, nem sok emberrel, de ők lelkesek voltak. A három, kedves középkorú hölgy a Belleville Randevú kézigránáttal békára vadászó madmazelljeit juttatta eszembe, csak kicsit fiatalabb kiadásban. :D

 ...

Sikerült röpke 5 óra alatt átcsorognunk 280 kilométeren. Még szerencse, hogy „laza” napunk van…ha ezt a két dugót, - amiben volt szerencsénk részesülni Bréma és Hamburg mellett – az elmúlt pár napban kapjuk meg (mert az ország bármely szegletében megcsípheted), igen kínos helyzetben lettünk volna. Még szerencse, hogy Kurt egy héttel később ismét Hamburg mellé vezényelt minket, ellenkező esetben Lorin postáztathatta volna magának a kulcsát, amit múlt héten ott hagyott. :P

Igen nagy biliárd szalon egy gyártelepen, középen színpad, körülötte sok-sok biliárdasztal, Karib tenger kalózais és batman-es flipper…és egy 16! személyes csocsó! :D És ami a legviccesebb: egy euróval működő Kinevetavégén! :D

A bárpultnál olyan párnázott padok vannak, hogy az embernek kedve támad egész este ott könyökölni. A bejutáshoz csengetni kell, az emberek a csengőszó után a bárpult közepéről lelógó kötelek egyikének rángatásával engedtetnek be a csaposok által.

Kezd múlni a Kataflam hatása, amire még rádob egy lapáttal, hogy a mai 7 órásnak ígért szakasz gyanús, hogy némileg hosszabb lesz…a derékfájás 3-4 napja kezdődött, addig derekasan - muhahha - kitartott. De alapvetően az alattam prüszkölő 140 igásló nyergét nem napi 6-8 órás ücsörgésre tervezték. Ha egyszer arra vetemednék, hogy Tansitot veszek, első dolgom lesz, hogy kicserélem a főnöki széket Boxerülésre!

És mg mindig nincs vége. Jövő héten visszatérünk Belgiumba.

 

Szólj hozzá